Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3

1930-11-22 [050]

A BUDAI,HEGYVIDÉKI KERESZTÉNY KÖZSÉGI PÁRT pénteken este nyele éra­kör a hűvösvölgyi Balázs vendéglő nagytermében nagysikerű pártgytilést tartott. A gyűlésen megjelent Wolff Károly és Homonnay Tivadar ország­gyűlési képviselő is. Berta János elnök köszöntötte a megjelent hallgatósá­got és rövid beszédben rámutatott a közelgő választások nagy jelentősé­gére é Nagy Géza kormányfőtanácsos szembeállította a háború előtti választások előzményeit és annak lefolyását a mostani'-val. Intette a hallgatóságot, hogy nagyon vigyázzon, mert le akarják dönteni a város­házáról azt a keresztet, amelyet a keresztény polgárság bizálmábcl a Keresztény Községi Párt helyezett oda tiz évvel ezelőtti Kijelentette, hogy bú urnáknál minden keresztéhyneK ott kell lennie, tfler't a szava­zás nemcsak jog, hanem honpolgári kötelesség is és a kBfeöriyi valamint a nemtörődömség nagy veszedelembe dönti az országot, Homonnay Tivadar országgyűlési képviselő tartott ezután nagyhatású beszédété­melyben kifejtette, hogy a Keresztény Községi Pártnak az a célja,hegy kiszabadítsa a,, munkásságot az alél a hallatlan terror alól, amelyben sínylődik.Szeretném minden keresztény polgártársam fülébe ki­áltani - mondotta. - hogy vigyázzon, ne vezettesse magát félre, mert a szooiáldemokratáTÍak elsőrangú érdeke az, hegy a polgárság, a munkásság, az ipar és a kereskedelem minél nyomorultabb viszonyok közé kerüljön és ők azután a nyomor vámszedőiként a zavarosban halászva maguknak a város­házán többséget ' szerezzenek. Megnyugtatta a hallgatiaágot, hogy a Ke­resztény Községi Párt tízévi munkája eredményeként azt lehet mondani, hogy a főváros helyzete jelenleg jobb, mint az államé, Annak a reményé­nek adott végül kifejezést, hogy nem lesz egyetlen ker sztény sem, aki ne állatna a keresztény igazság zászlaja alá. Wolff Károly emelkedett ezután szólásra és kijelentet­te, hogy a múltban nemzeti fejlődésünknek kardinális hibája volt az,h ogy a vezetőférfiak csak otthon mertek csak igazán keresztények lenni, de a politikában nem. Minket - mondotta - a krisztusi igazság vezet harcunk­ban, amelynek segítségével győznünk kell. Azt-mondják a túloldalon, hogy a vallás magánügy. Szerintem a vallás kultúra, kultúra nélkül pedig nin­csew szociálpolitika. A szociálpolitikát ésf á nemzeti programmot is meg­alkuvás nélkül azon a kulturális keresztény alapon akarjuk fentártani, a­mely biztosította ennek a nemzetnek ezeréves fennállását. Csak annak az embernek szociálpolitikájában hihetek, aki minden nap leborul az Úristen előtt s akinek lelkébe belenéz az Isten mindenható hatalma.- Elmondta Wolff Károly, hogy amerre járta városban, mindenütt zsúfolt termeket ta­lált s ezekben a termekben sok egyszerű munkás lelkében annyi nemes gyön­gyöt talált, hogy nem adná oda egy arisztokrata klubért egy ilyen egyszerű, kérges tenyerű munkás hűséges ragaszkodé lelkében talált drá­gakövet.- Azzal fejezte be szavait, hogy vigyázzon a keresztény polgár­ság,, mert a mi erőnk az adott erő, de a mi szervezetlenségünk az ő ere­jük. Minden keresztény embernek kötelessége az alá a zászló alá állni, amely biztosítja a békát, a kenyeret s gyermekei jövőjét. Cselényi Pál dr. ismertette, hogy a legutóbbi válasz­tás alkalmával háromezer budai polgár nem adta le szavazatát."Ez a három­ezer polgár/ - mondotta - a fotőjpolitikusok / élénk példa arra, hogy a szo­ciáldemokrácia mellett máshol is vannak ellenfeleink, mert nem tekinthe­tem másnak, mint ellenségemnek az Alyen embert,aki csupa nemtörődömségből nem teljesiti hazafias kötelességét. Harmadik ellenfelünk az a sok kis pr. amely a mi vérünkből alakult tulajdonképpen, v S&^4 a cSSoldal politikájának szállásadójaj. Keresztény polgári szavazatok tömege segítette elő leg­utóbb is az ő érvényesülésüket - mondotta,-jkérve-kérem minden keresz­tény testvéremet, ne legyen olyan, aki akár hanyagságból, akár elke­seredett dacból no a mi zászlónk alatt • segítene bennünket kiviv ni a keresztény, a krisztusi igazság győzelmét* Berta János záró­szavaival véget ért a gyűlés, /MOT/S,

Next

/
Oldalképek
Tartalom