Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3

1930-11-21 [050]

-—ZU HALÁLOS GÁZOL SOK. /Folytatás az 5-ik kiadásról./ A Mdtiűs tanács Wolff József soffört raonta ma felelősségre gondatlanság* ból okozott emberölés cimén, mert mu.lt év májusában a Soroksári uton teher­autójával elütötte Schveiger Istvánt, aki súlyos sérüléseibe belehalt. A törvényszék a bizonyítási eljárás befejezése után 300 pengő pénzbün­tetésre itélto, /,.:./ bünpörben A Lengyel tanács előtt folyó másik Szendo Fülöp, a Hermes Bank szerencsétlen körülmények között elhunyt v ez ér igazgat 6j'inak gázo­sa: ügye korült tárgyalás alá. Mult év május 15-én--az-esti órákban a" Dunapart Ferenc József hid felüli részén ig,-vw>F>» et t áthaladni a Sörház­utoa felé, Az esős időben nyitott ernyővel ' haladó , 62 é­ves öregrjr nem vetto észre, hogy egy hatalamas luxusautó a hid fe­lől meglehotősen gyors sebességgel közeledik^ A sofför, Fekete János szintén csak akkor látta meg az ernyős örogvrat, amikor már egészen kö­zel volt hozzá és nem tudt megakadályozni a halálos szerencsétlensé­get: a luxusautó elütötte Szende Fülöpöt, aki a helyszínen bele is halt sérüléseibe. Fekete János kihallgatása során azzal védekezett, hogy sürü csep­pekben esett az eső, amely az üveg ablakon való keresztül látást akadá­lyozta és igy nem vette észre a hirtelen előkerülS ernyős urat. Véde­kezése szerint nem vezette gyorsan a kocsit és tagadta azt is, hogy el­mulasztotta volna a kürt jel leadását a veszély elkerülésére, A bizonyítási eljáirás lefolytatása után Bárány Erwin dr, törvény­széki szakértő azt ad*a elő véleményében, hogy 24-26 kilométeres sebes­séggel haladt az autó és nem tiz kilométeres #olt a hajtási sebesség, mint ahogy azt a vádlott védekezésében hangoztatta. Szádeczky Kardos Lajos ügyész vádbeszédében példás büntetést kért a gondatlan sofföre, mig a védő enyhe büntetést indítványozott, A bftróság megállapította a vádlott terhére fennforgó gondatlan­ságot ós a gondatlanság által okozott emberölés vétsége miatt négy hó­napi fogházbüntetésre itélto, Az Ítélet ellen ugy az ügyész, mint az elitélt felebbezést jelentett be. /MOT/SY. —-ZU A VÁROSLIGETI GRAND PRIX / f olytatas a 6-ik kiadásról/ Kihallgatta a járásbíróság a súlyosan megsérült Koz$a Ehdrét is, aki ta nuva 11 óriásában előadta, hogy 24 évon aluli lóvén szülői beleegyezéssel jelentkezett a versenyre. Az eset alkalmával teljesen fitt kondicl óban volt, ogyéhkónt sem vakmerő versenyző esnem szokott bravúroskodni. Eg£ gyáltalában nem vette észre, hogy a polyabiztosok közül bárki is lein­tette volna öt zászlajává . Az sem felel meg a valóságnak, hogy előző­leg azt mondotta volna, hogy meg fogja nyerni a versenyt, még ha megdög lik is. Az ezután kihaj lgatott egyik tanú azt vallotta, hogy az eset e­lőtt feltűnt keki, hogy Kozma Endre milyen sápadt és hogy karikásak á s szemel és mikor megkérdezte, Kozma azt válaszolta, hogy alig aludt áz éjszaka valamit. Erre a tanú barátilag figyelmeztette Kozmát, vigyázzon ne hogy baja essék. L járásbíróság szembesítette Kozmát a tanúval, Koz­ma kijelentette, hogy ö egyáltalában nem mondotta azt, hogy éjszaka nem aludt, Több tanú kihallgatása után a felek a bizonyítás kie gészitésórS vonatkozólag terjesztettek elő Indítványokat, melyeknek a biröság rész­ben helytadott és ujabb tanuk beidézéséig a tárgyalást elnapolta, x'Jíaxjí ' /MOT/Ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom