Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3

1930-11-29 [050]

ÉRTEKEZLET AZ DJPESTI DUNASZüKASZ RENDEZÉSE TAK»«BÁN. Az Újpest melletti Dunaszakasz a folyómeder természetes fejlődése révén olyan átalakuláson ment és megy át, amely Ujp.st érdekeit erősen veszélyezteti, amennyiben a folyam s-x a balpartról a budai jobb part felé helyeződött át és az Újpest előtti partrészeket elzátony-sitja, Miután Újpest városnak rendkívüli érdekei forognak itt kockán, a földmivelusügyl minisztérium még 1921-ben tervet készített a jelentkezett mizériák kiküszöbölésére. £j terv szerint Újpest előtt a létrejött zátonyok helyén egy téli kikötő-medence létesülne és igy az újpesti . ; Vii^Jtr. partokon a hajóforgalom lebonyolí­tása továbbra is lehetségessé válnék. Azóta aíonban nem történt semmi és miután a panaszok mind sú­lyosabbak lettek, a földmivelééűgyl miniszter M a u r e r Gyulát a kikő­toügyek kormánybiztosát bizta mog a kérdés tanulmányozásával és az ujabb viszonyoknak megfelelő tervek elkészítésével. A kormenybiztos, aki a kérdést az érdekeltekkel való állandó kapcsolatban már hó n apok óta tanulmányozta, a tervezésekben annyira elő­rehaladt, hogy időszerűnek tartotta ezeket a terveket az érdekeltségnek be­mutatni és azokat tájékoztatni a megoldás költségeiről ós lehetőségeiről. Az értekezletet november 28.-án. délután tartották meg a kormánybiztosság tanácskozótermében, ahol a székesfőváros, Újpest, a Székesfővárosi és az Újpesti Vízmüvek, az Államvasutak, a BESZKÁRT és az Evezős Szövetség képvi­selőin kivul az érdekelt ipartelepek és egyéb vállalatok képviselői is :.** megjelentek összesen mintegy 50-en. * kormánybiztos által bemutatott tervezet a régi tervek áltól ' létesíteni kívánt nagy téli kikötö-medencet már a költségekre valóf ekinfcet­tei is redukálja oly mérvre, amelyet a szükségletek iuég megkívánna^, másrészt azonban ezen uj tervezetnek törekvése oda irányul, hogy Újpest ismét kijára­tot nyerjen a nyilt Dun ra , h gy ott nem csak *>akodó£, de egyúttal sétányok Is legyenek létesíthetők, ami közegészségügyi szempontból rendkívüli fontos­ságu.Ez a tervezet ugy Újpest város fejlődése, mint a hajóforgalom szempont­jából a legteljesebb mértékben kielégítő, de nem minden ben kielégítő a Székesfővárosi Vízmüvek szempontjából, mert sajnos ma már 1 ehetetlen a,Duna sodrát visszavinni a balpartok mellé, U gy amint az évtizedek elofetyoIX. Azonban az uj tervezet alkotta helyzet sem a Székesfővárosi, sem pedig az újpesti vízmüvek szempontjából nem lesz rosszabb mint a mai helyzet, amennyiben a kormánybiztosság megoldást talált arra nézve, hogy az újpesti gyárak szennyvize ne szennyezze többé sem a Duna folyamot, sem a létesítendő kikötőmedencét, holott ezeknek a gyáraknak a szennyvizet ezidőszerint megfertőzik ugy az újpesti „'1 téli kikötő •**Y^ssét' mint az újpesti vízmüvek előtti partokat, sőt kis vizeknél a székesfőváro­si vízmüvek néhány kútja előtti medrei) is. Az érdekeltség a tervezetet elismeréssel ós r.ipgnyugvássál fo­gadta, azonban kifejezést adott annak, hogy aligha lesz módjában a földmur velésügyi minisztérium által tiz év előtt reájuk rótt kötelezettségeket vállalni. Akkor ugyanis az volt a minisztérium álláspontja, hogy a szabá­'lyozás céljából szükséges müveleteket a földmüvelésügyi minisztérium yegeiz teti el, a kikötő egyéb munkálatainak költségét ellenben az érdekeltségnek kell viselnie. A költségek az ujabb redukált tervek szerint a hárommillió pengőt is meghaladják. ^ Az érdekeltek eöygangulag ama véleményüknek adtflc kifejezést, bogy Újpestnek és főként az újpesti ipartelepeknek erre a kikötő-medencére amely ugy kereskedelmi kikötő, mint téli menedékhely gyanánt fog szolgálni. , szüksége van és ugyanúgy közgazdasági, mint főként egészségügyi szempontbó.. * feltétlenül szükségesnek tartja a folyam egyéb részein az újpesti partoknál A az uj szabályozási vonalra való kihelyezését is, ,y\ y /Folytatása következik,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom