Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3

1930-11-28 [050]

/MEGALAKITO TAK k JÓZSEFVÁROSI TANÍTOK ES TANÁROK A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PÁR r TANÜGYI BIZOTTSÁGÁT. Folytatás 2,/ A nagyszámú hallgatóközönség felállva percekig tapsolta és él­jenezte WcLtf Károlyt, majd Ölvec zky Pál, Drégely Dezső ós K r e n Margit mondottak beszédeket, amelyekben megokolták, hogy a taní­tóság miért csati*kczlk a Keresztény Községi párthoz és miért ilakitja meg a párt tanügyi bizottságát. Befejezésül Osilléry András szólt az egybegyűltekhez. Hangoztatta, hogy véletlen az, hegy ez a nagg-yülés éppen a választások előtti időre esett. Az eszmék ás elvek harcában - úgymond - nekünk nincs szükségünk ilyen fajtájú kortéziára. Manapság a közegészségügy terén Is a legfontosabb kérdés miniig a megelőzés, a prevenció kérdése. A polltí-s­kában ugyanaz a helyzet. A forradalom egyszer már készületlenül találta oz az országot, ennek nem szabad megismétlődnie. Az egyre jobban . elharAp£zí gerinctelenség ellen is preventive kell küzdeni. Nem lehet az­hogy az arra érdemes tanítónak könyörögnie, kilincselnie kelljen az előlép tetéseért. Olyan generációt kell a mostani tanitwságnak felnevelnie, amely a hazáért, ha kell, fegyverrel Is kiálljon. A tanítónak sohasem szabad meg feledkeznie arr<l, hogy a gondjára bizott gyermek nem a • '.*" szülőé,nem az övé, hanem s nemzetéi A tetszéssel fogadott beszéd után a naggyülés a Himnusz elének lésével a késő esti órákban ért véget. /MOT/Ky. KÖZSÉGI VÁLASZTÁSI HÍREK. —-AZ EGYESÜLT NEMZETI PÁRT LISTAVEZETŐI: I. TÖR VÉNYHAT C sági választeke rületben: r-„• prof Takács Tolvay Jczsef, Bornemisza Géza, dr. Pályi Gyula, Munkc Rezső, Tömböly Dénes, A II. TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁLASZTÓKERÜLETBEN: dr, vitéz árvátfalvi Nagy István, vitéz,Kapuváry Gusztáv, dr. Balonyi Imre, dr, Frey -József, dr. Juhász ödörtvV&j?t Studinka Béla, vitéz Komárnoky Gyu­*J»la, Szűcs József, Szűcs Kálmán, HÍTnka Béla, IV. TÖRVÉNYHATOS ÁGI VÁLASZTÓ­kerüLETBEN: gróf Takác3 Tolvay József, vitéz Barcze© Gábor, vitéz dr. Mátht Lajos, dr. Vajda Lajos. Darvas Lajos, V. TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁLA3ZTOKERÜLETBE 1 Györfy István, Pap Ernő, dr. Pólya Antal, dr. Lipcsey Miklós, Géber Mihály VI. T(R VÉNYTTAT OS ÁGI VÁLASZTÓKERÜLETBEN: gróf Takács Tolvay József, dr. He­gedüs Bertalan, dr. vitéz Var&ha Béla, Györfy István, Czinder Antal. VII, TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁLASZT OKERÜLETBE N: vitéz Barczy Barczer Gábor, dr. Antal István, dr. Vida Gyula, vitéz Berka János, vitéz Kósa Imre. VIII, TÖR­véNYHATOSÁGI VÁLASZTÓKERÜLETBEN: vitéz Perley Lajos, vitéz Kapuváry Gusztá­dr. : JÍ Kmety István, dr. Sáska Sándor, Bura Károly. IX; TÖRVÉNYHATÓSÁGI VALASTTOKERÜLETBEN: vitéz Regéczy János, dr. Lendvay Béla, dr. Petre3 Jó­zsef, Bcrnamisza Gábor, vitéz Hidassy Elemér. X. TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁLASZTO­kerÜLETBEN: dr. vitéz Krasznahorkay Jáno3, Nóvák István, dr, vitéz Nyiredy Géza, 03váth István, dr. Héjj István. XI; TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁLASZTÓKERÜLET­BEN: vitéz Mart3ekényi Imre. dr. Kecskés László, dr. Lendvay Béla, DInich Károly, ifj. Wehrmann Gyula'. XII. TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁLASZTÓKERÜLETBEN: vizé Barczy Barczer Gábor, vitéz Kapuváry Gusztáv, vitéz Horky Ferenc, vitéz Má: doky Sándor, dr, Zufall Sándor. XIII. TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁLASZTÓKERÜLETBEN: dr. vitéz Vargha Béla, dr. Eegedüs Bertalan, Györfy István, vitéz Kocsárd Géza, vitéz Dáncsfalvv Lajcs. XIV, TORBENYHATOSÁGI VÁLASZTÓKERÜLETBEN: vitéz Barczy Barczel Gájor, Kopecky József, vitéz Máriahegyi János, vitéz Kaput)áry Gusztáv. Máthé Gyula, /MOT/B,

Next

/
Oldalképek
Tartalom