Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3

1930-11-26 [050]

ZU: A MÁ0XAROF3ZAQI TANITOBGYESÜLETEK ORSZ,SZÖVETSÉGÉNEK NEGYGYÜLESE, A Tanítók Országos Szövetségónok szövetségtanácsa ma az ülés után küldöttségben vonult a kultuszminisztériumba Rákos királyi tanácsos vezetésével, A kultus zminlsatoriumban P e t r 1 Pál állán tit­kár fogadta a küldöttséget, ahol a miniszter nevében a tanítók sérelmeire megnyugtató kijelentést tett. A minisztériumból a szövőtségtanács tel­jes számmal átment a parlamentbe, ahol M o ser Ernő és P i n t é r László országgyűlési képviselők számos egységewpárti képviselő kísére­tében a szövetségtanács küldöttségét az Egységes Jpárt elnöksége elé ve­zették, egységes párt elnöki tanácsa P e s. t. h y Pál pártelnök ve­zetéséből fogadta a küldöttséget, A tanítók sérelmeit, főleg az egység­buza árának 27 pengőben való átszámítását M o s e r Emő és R á k o s királyi tanácsos tolmácsolták, kérve, hogy az egységespárt tegye magáévá a tanítók sérelmét ós panaszát és vigye sikerre a panasz orvoslása tár­gyában folytatott küzdelmüket, A beszédekre P o fc fe h y Pál pártelnök felelt, hangsúlyozva, hogy a párt toljes mórtékben átérzi a 2W PBngővel számított egysé;á;~buza árnak tarthatatlanságát ós a tanítóság meg lehet győ­ződve, hegy a párt a maga rószorül mindent megtesz, hc gy a panasz orvos ol­tassák, A tisztelgés után a küldőttsógtagjai még soká e&beszéigettek a párt vezetőségével és tagjaival, /MOT/3* Ilii.. H I R E K . A SÜTÖKISIPAROSOK ELLENZÉKE SZERVEZKEDÉSE AZ IPARTESTÜLET HIVATALOS LISTÁJA ELLEN, A Sütő Ipartestület elnöksége, mint az ismeretes az egyik napilappal szemben elvesztett sajtópör*, valamint a pékiparban felmerült ellentétek következtében lemondott, s csütörtökön délután 5 órakor a köz­gyűlésen válefctják meg az uj elnököt és az elöljáróság tagjait. A közgyű­lésre hivatalos listát állítottak össze, amellyel szemben a kisiparosok partja a reformpárttal egyesülve ma délután elhatározta, hogy külön listát nálllt, Nyilt meghívón toborozták a kisiparosokat erre az ülésre, amelyen! — /Veszélyben a sütőkisipar. Itt az ideje, hegy sorsunkat magunk vegyük a kezünkbe, A klikk újra „a nyakunkra akar ülni. Ha ezt engedjük, sorsunk megint Jdt meg van pecsételve,-kitételek állnak. Izgatott hangulatban gyülekeztek a kisiparosok az Ipartestü­let emeleti büffójóbon, ahol egy zöld cédula forgott közkézon , -^gy debre­oeni pék reklómcédulaja volt ez a . zöld papír, amelyen T ő t h István debreceni pék, már 16 filléres kenyér árusítását hirdeti, Öt óra után a testület nagytermében vonultak az egybegyűltek, ahol Erdélyi Sándort^, kérték fel elnükül és az ülésend a e rt 1 Tivadar iparhatóság! biztos is részt vett, A kisiparosság kívánságait Oes terr eich Lj_pót Ismer­tette, aki be jeligét otto, hogy a kisiparosé., a hivatalos listával szembon külön listán indulnak a csütörtöki választáson, elnökül a kisiparosok is az eddigi elnököt D e iú t s c h Mórt kívánják megtartani, csu|in az elölje*­roság összetételét kívánják megváltozatni- és az eddigi ügyészt, *r, D ó e z y Sámuelt akarják a helyéről eltávolítani, Mog kell változtatni az-ipartes­tület szellemét, hangoztatták felszó- alásaikban ezután a kissütők és olyan embereket kell az ipartestület élére állítani, akik zálobai a sütő ipar, de főleg a kisiparosság jövőjének, Nonlchet tümi, hogy a kisiparosságot J olyan emberek képviseljék az eluljár óságban, akikJHamburgban az ottani kenyér­gyár vezetőjével arró^ tárgyaltak, h gy Pesten is olyan kenyérgyárat állit­. sanak fel, ^Ij^^g^a^kgnpjiJ H^^t^lMf^h^^^ I gyűlésen a kisipari listát támogatják, /MOT/O.

Next

/
Oldalképek
Tartalom