Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2

1930-11-20 [049]

Lévai Sándor azt kívánta, hogy az Aróna-ut környékén uj iskolát létesítsenek. S t a d 1 e r Nándor indítványt terjesztett be, arravonatkozóan, hogy a hosszabb gyakorlattal rendelkező ideiglenes jellegű oktatószemélyzet jusson előtérbe a tanügyi kinevezéseknél, indítványozta ezenkívül azt is, hogy az elemi iskolai osztályok létszáma legfeljebb 30 tanuló legyen, a napközi otthonokban elhelyezett gyermekek létszáma pedig legfeljebb 40, Horvát Pál a tripoliszi iskola elhanyagolt voltát kárhoztatta és uj epüket létesítését kívánta. Klfogáeelta továbbá, hogy ennek az Iskolának az igazgatója nem teljesiti rendesen hivatását. Ezután a beadott indítványok felett való határosathostal következett. S t e r n Szeréifczon indítványát, amelyben a Her©zeg»mtivekre előirányzott összefi felének más oélra való felhasználását kívánta, elutasí­tották, a többi lnófitványt pedig kiadták a polgármesternek, A közgyűlés többsége ezután a VII. fejezetet elfogadta. Elkezdték a VIII. /közélelmezési/fejezet tárgyalását, Elsőnek ü s e t t y Béla szólott és javasolta a piaci és csarnoki hely­pénzek 10 $-os leszállítását, de ugyanakkor a koosival árusító vidékiek helypénzének megfelelő felemelését, D e u t s c h Jenő a fővárosi piacok közállapotainak Javítását, valamint uj piacok létesítését ó&ajtotlra. Állást foglalt ő is a helypenzleszállités mellett és azt kívánta, hogy az lpareikkek árusítását ne korlátozzák a piacokon. Indítványt nyújtott be a Teleki-téri, Marti­novl*r téyi^Berdijnájttd téri, Bosnyák-téri piacot kövezzék ki f B e * g e r Béla is különböző piacok rendezése érdekében beszélt, V a s s Béla pedig azt indítványozta, hogy a csarnoki ós piaci helybórek leszállítása ügyében mielőbb ankétot hívjanak egybe az érdekeltek részvételével. Ezután Lévai Sándor sürgette a Garay-téri piac mielőbbi elkészítését, majd hosszasan fejtegette Budapest élelmezési nehézségeit, ezzel kapcsolatban kitért a kartellek káros működésére ós a piaci arakat befolyásoló más tényezőkre, HorTáth Pál a Perdinánd téri plas sürgős rendeaósót,a H^pga­yla körrati, piao rendezés* és szabályozását, és a Szent László-utra uj piacot sürgetett:. Indítványozza, hogy a polgármester 30 nap alatt készítsen javasla tot a húsfogyasztás! adó eltörlésére, A közgyűlés a vita berekesztése után az indítványok felett határozott, Vass Béla ós Deutsch Jeaő elsői' indítványát elfogadták, a töbt indítványt kiadták a polgármesternek, A fejefcetet a közgyűlés nagy többsége elfogadta, Negyed tizkor az elnöklő Berezeli Jenő alpolgármes­ter a ..vitát félbeszakított xéss. a közgyűlést pénteken délután 4 órára ha­, lasztotta, /M0T/D., H«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom