Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2

1930-11-17 [049]

DR,KQTSIS ENDIiE ELÜAEASA k 1ÍACÖTAR MÉRNÖK ÉS ÉPÍTÉS ZEGYLET3EN. Dr,. K o t s i s Endre építészmérnök a Magyar Mérnök és Épiitészegylet mü-és középitesi.. . szakosztályainak hétfő esti ülésén "A magyar mező­gazdaság és a falu építészetéről" olmmel előadást tartott. dr, Kotsis Endre előadása bevezatás ében kifejtő ttom hogy a mező­$edaéLági és falusi épületek a népkultúrával való szoros összefüggésük miatt a kultúrának, nagy tömegük révén pedig a nemzetgazdaságnak jelen­tés tényezői. Ezután a mezőgazdasági épületek építésével kapcsolatos tervezési és szervezési lehetőségekre mutatott rá, majd részletesen is­mertette a falusi lakásépítés nálunk kifejlődött szokásait, az egész­ségügyi viszonyokat es az ilyen épületek köxtségüsszefüggéseit. Előadá­sa második felehon a mezegazdasági epületek szakkérdéseiről tájékoztatta a hallgatóságét, különösen kiemelve a munkáslakások és istállók egyes kurdé sóit. Eladásában végigvonuló szompontet képezett a faanyag alkal­mazásának vizsgairta, amelynek csökkentése - mint mondotta, - fontos or­szágos érdek, A megjelent hallgatóság elénk tapssal jutalmazta érdekes előadá­sáért dr. Kotsis Endrét, /MOT/S, POLITIKA, DR. KRÜGER ALADÁR BESZÁMOLÓJA. Vasárnap délelőtt Biharnagybaj ónk­ban tartotta meg dr. K r ü g e r Aladár országgyűlési képviselő be­számolóját a választ,k nagy érdeklődése mellett. A beszámolón Jánes­sy* Gábor ós Csizmadia Anéüíás képviselők is részt vettek. A beszámo­lóbeszédben Krüger Aladár főleg a gazdasági helyzettel foglalkozott és a mostani gazdag ági válság legfőbb okát abban állapította meg,hogy a mezegazdasági termelés költségei nincsenek ar'nyban a termények árai­val, A maga részéről már hónapokkal ezelőtt állást foglalt a gabona­árak minimálása, mint a legcélravezetőbb megoládási mód mellett, az azóta történtek bebizonyították, hogy ez az állásfoglalás helyes. Sen­ki sem tudott más, járhattbb utat kijelölni, Rogy mennyire szükséges lett volna már hóna pékkai ezelőtt a minimólás rendszere áttérni, "leg­jobban bizonyltja, hogy az egységespárt agrár blokkjának ily értelmű javaslata óta a búzaárak még tovább zuhantak, Krüger Aladár na is a gabonaárak minimálását tartja,mMeg lehetne csinálni a minimálást, *a még a v gazdák kezén lévő idei mennyiségre is, de amennyiben ezt komp­likáltnak találnák, akkor a minimálást elő kell készíteni a jövő évi termésre, addig pedig átmeneti intézkedéseket kell tenni, Ugy az át­m neti, mint a későbbi intézkedésekre vonatkozólag részletesprogrammot állított össze, amelyet a választók előtt ismertetett, megindakoítisjel­fogadásra ajánlott. A választók az egész programmot mint a "biharnagy­bajomi gazdaprogrammát" a miniszterelnökhöz juttatják, A programm ismer­tetése után Csizmadia András az álkisgnzda-agitáclókkal szemben óvatosságra • ivta fel a választok figyelmét, J á n - s s y Gábor pe­"ig gróf Bethlen l3tván miniszterelnök melletti hűséges kitar­tásra lelkesített. Felszólalt még dr, Des Echerolles Kruspér Giluert nagybirtokos, aki a gazdaközönség köszönetét tolmácsolta, majd a nép­gyűlés lelkes hangulatban Pánti Lajos kisgazda, pártelnök zá­. rószavaiv;al ért véget. /MOT/B,

Next

/
Oldalképek
Tartalom