Magyar Országos Tudósító, 1930. november/2

1930-11-17 [049]

KÖZSÉGI VÁLÁSZTASI HÍREK, A KÖZSÉGI POLGÁRI PART GYuLESEI, AZ Egységes K p zsegi Polgári Párt XIV. kerületi pártszervezete a postai alkalmazottak Is tvánmeze 1 társaskörében gyűlést tartott, amelyen E r ö s d y Sándor pártelnök ismer­tette a párt program ját, párhuzamot vont a polgári társadalom és a szociál­demokrácia törekvései k zött, majd felhívta a figyelmet arra a veszede­lemre, amely a szélsőséges irányzatok Uralomra jutása esetén fenyegetné a nemzetet. Dr. K e r kos ^áön után dr. Rendek Károly hangoz­tatta, hogy az ország szomorú helyzetét csak egy erős nemzeti alapon állo polgári társadal m változtathatja mog és réssz szolgálatot tesz az, aki vallási, vagy egyéb szempontok szrint akarja széttagolni a poolgárságot. Péter Albert, Osváth István, Rákos Árpád, Szabé Gyula és Kákosy ödöh fel­szólalásai után a nagyszámú hallgatóság lelkesen ünnepelte a Kxzség i"'P 0 l­gári Párt vezéreit és ezzel a gyűlés véget ért. Népes gyűlés volt a vasúti alkalmazottak részvételével a Baros­téri Bokor vendéglőbon is. Itt W o 1 f István MAV főfelügyelő tartott nagyhatású jeszedet és hangoztatta, hogy nem a jelszavak, hanem az Igazi keresztény eszmék és a . í; felebaráti szeretet fontosak ahhoz, hogy á polgári társadalom boldoguljon. Hajba J°zsef MÁV főintéző elítélté a demagógia jelszavaival dolgozó szélsőséges pártok politikáját, majdt Kákosy Ödön b szélt nagy tetszés mellett, 0 s v á t h istván pedig a szociáldemokrata ^árt romboló törekvéseit ostorozta,. Orbán Zoltán figyelmeztette a polgárságot, milyen következményei lehetnekrf'' _ \ le­tér a józanság helyes útjáról, majd R o n d e k Károly dr. méltatta ¥ G r t i n János törvényhatósági bizot,tsági tag os a párt városházi mun­kássága, A nagygyűlés dr. Szarnék Emil beszédével ért veget, amely­ben nemzeti nyomorúságunk okait fejtegette, kritizálta a sokat emlegetett angol és német szocialista kormányzatok sikertelen erőlködéseit, /MOT/Í). —A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PART JÓZSEFVÁROSI SZERVEZETE november 15.-én szom­baton este a Kálvária-téri helyiségében népes gyűlést tartott. Elsőnek v, P o z s g a y József szólalt fel. Ismertette a választási eljárás techni­káját^ fokozottabb mimkára hívta fel a megjelenteket, majd M ü 1 1 o r An­tal fővárosi bizottsági tag beszélt, a munkaegység szükségességéről és nyo­matékosan felhívta a megjelentek-, figyelmét arra, hogy a szavazójegyek aján­lási szelvényeit csakis Wolff Károly pártvezér által aláirt, igazol­vánnyal ellátott, pártmegbizottaknák szolgáltassák ki. A választópolgárok részéről Borbély Ferenc szólalt fel. * választók rendithetetion bi­zalmukról biztosították a pártot, /MOT/B. A KERESZTÉNY KÖZSÉGI POLGARI PÁRT JÓZSEFVÁROSI SZERVEZETE november 16-án, vasárnap délután 5 órakor, Kálvária-tér 22 számú helyiségében Ilovszky János fővárosi bizottsági tag elnöklésével házfelügyelői gyűlést tartott, amelyen a kerület házfelügyelői tömegesen r jtr.* ::X- -f \, vettek részt. Az el­nök ismertette a főváros lakbérlet szabályrendelet:^ tervezetét és azzal kapcsolatban részletesen kifejtette a Keresztény Községi Párt álláspontját. Utána V.dr, P > z s g a y József, a proletárdiktatúra alatt, a házfelü­gyelők jogviszonyát szabályozó rendeleteket ismertette. Végül M ü 1 1 e r Antal fővárosi bizottsági tag részleteiben ismertette a készülő rendeletet és rámutatott a házfelügyelők érdekeit sértő pontokra és azok orvoslását Ígérte .A megjelentek közül C z o m p ó Iídre házfelügyelő szólalt fel és a párt támogatását kérte, /MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom