Magyar Országos Tudósító, 1930. november/1

1930-11-08 [048]

«Hk TABÁNI PQLGKBSAG VALASZTOIO&LÍSE. A tabáni polgárságnak az Egy­séges Községes Polgári Pártban tömörült tábora a Branölts -féle ven­déglőben népes választói gyűlést tartott, h gyűlésen a párt prog­tammját dr. K r i v o s s Árpád ismertette. Beszédében ei.itdl­te azt a felelőtlen izgatást, amely a választási agitáció során a kormányzat ellen folyik, amely a nagynehezen megalapozott jogrendet kezdi már veszélyeztetni. Rámutatott a kormánynak a konszolidáció körül szerzett érdemeire és annak a fontosságára, hogy a kormány és a főváros között meglegyen a teljes harmónia. A polgári társa­dalomnak olyan tömörülésre van szüksége, ahol nem jelszavak, hanem a célok uS elvek irányítják a szervezkedést. Hangoztatta, hogy csak az egységes polgárság tud szembeszállni sikerrel a baloldali szél­sőségekkel, amelyek egyébként a világon sehol sem igazolták lét­jogosultságukat. Szombathy Kálmán, Ripka Ferenc erdemeit méltatta és rámutatva arra, hogy az a párt, amelynek vezetői Ripka Ferencet ismerik el vezérüknek, van hivatva Buda polgárságát egy táborba összeforrasztva a lakosság jövőjét biztosítani, P a t a k y Lász­ló után Miklós Béla tanár a várbeliek üdvözletét tolmácsolta, majd S 1 p o s István és mások szólaltak fel, /MOT/B. A PROTESTÁNS BLOKK VI. KoRÜL.ÍTI INTÉZÖBIZOTTS kik MEGALAKULT. Elnökök lettek dr. Szakáll Antal törvényhatósági bizottsá­gi tag és K e m é n y Lajos evangélikus lelkész. November 7-én sto ülést tartottak és ez alkalommal az intézőbizottság egyhan­gúlag kimondotta, hogy a VI, választókerületben a Keresztény Köz­ségi Párthoz csatlakozik. Alelnökök lettek Szabó Imre reformé­tus lelkész, Laurenczi Vilmos egyetemi magántanár ós c vr. Molnár Jenő ügyvéd. A Keresztény Községi Párt képviseleté­ben dr. Lázár Ferenc felsőházi tag jelent mog az ülésen. /MOT/B . FŐVÁROS . —A VuRosi SZÍNHÁZ IGAZGATÓSÁGA VIZSGALAT ALÜ VETTE SEBESTXEN GÉZA IGAZGATÓ BEMUTATOTT SZAMADASAIT. A Városi Szinház társulatának pén­tek esti Sübrojkja ügyében, mint jelentettük L 1 b e r Endre ta­nácsnok intézkedésére szombaton délután §t órára rendkívüli gyűlés­re hivták össze s Városi Szinház üzomigazgatPsági bizottságát. Az ülésen s^csi Nagy Mikl°s elnökölt s azon a szinészszövetség részéről Hegedűs Gyula, R étk a y Márton és dr. M o 1 n á r Dezső ügyvezető elnök vettek rész*-. Az ülésen Liber Endre tanácsnok ismertette a szőnyegre kerülő kérdést és egyúttal beszámolt az eddig tett intézkedésekről, a színészek küldöttségével folytatott tárgya­ld lásairól és jelentette, hogy saját hatáskörében egyik székesfővárosi < M számtanácsost ültette a szinház pénztárába és gondoskodott arról,hogy £ a szombati, vasárnapi es hétfó esti össfces bevételeket a személyzot * tagjainak fizessék ki gázsi fejében, A tanácsnok intézkedését az üzemigazgatóság helyeslően vette tudomásul,... azután vizsgálat alá vette azt az elszámolást, amelyet Sebestyén Géza igazgató készített a szinház utolsó két hónapjáról es megállapította, hogy ez alatt az idő, alatt az igazgató az egész bfevételt tisztán és kizárólag az üzem 1 céljaira fordította, illetve személyzeti fizetésekre használta fel, - /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom