Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2

1930-10-18 [047]

TJJ NÉGY FURGON^MIATTI ?ER./Folytatás Q 2-ik ki adáahoz./ A törvónysaék megállapítása szerint olyan értelemben veit szó a megrende­léstől, hegy ha a miniszteri engedély megérkezik"lehívható"a négy alváz. Minthogy a miniszteri engedély nem érkezett meg, az Írásbeli megrendelés el sem készülhetett. Az indokolás másik része utal arra, hogy köztudomá­sú az ilyen megrendeléseknél a 'minisztériumi jóváhagyással kapcsolatos feltétel, » ; a ha ez a körülmény egyenes kikötésként nem is szere­pelt, az autóvállalatnak ezzel a feltétellel számolnia kellett. /MGT/3Y. HÁROMHONATI FOGHÁZRA ÍTÉLT TÜNTETŐ. ?az ugynevezett"vcrösnapon," A március ^-án/'rendezett tüntetésekkel kapcsc latban többek ellen eljárás indult, Kelecsónyi József munkás is ezek között volt, ellene az ál­lamrendőrség elleni izgatás vétsége és hatásági közeg elleni erőszak vét­sége ellen cimén adott ki a ktx ' ügyészség vádiratot. Kelecsényi a Gol­gota tér ós ©rczy ut sarkán tüntetett többekkel és amikor a rendőrök a fe nyegető helyzetben kardot rántottak és szétoszlatták a tömeget, Kele^sé­nylt is beakart ék kisérni. Mielőtt az autóba ültették a tűrtető munkást, Kelecsényi ellene szegült a rendőröknek, mellbelckte őket és kézzel lábbe tiltakozott az elszállítása ellen. Később, amikor látta, hogy hiába a renitenskedés, a földrevetette magát és hangosan szitkozódni kezdett: "Az állam kutyái vagytok! Engem i^yan nem visztek be! Osak kötöz­zétek össze a szegény proletárokat! Ingyen eszitek a kenyeret, bérencek! Nézzétek most visznek Kun Béláék!" - kiabálta az összecsődült emberek fe­lé a feldühödött, ittas embeer, akit végül is össze kellett kötözni, hog bekísérhessék a főkapitányságra. A büntetőtörvényszék 3zemák tanácsa ma vonta felelősséggé Kele­csényi Józsfet,-aki ittasságával védekezett és azt hangoztatta, hogy tel­jesen ártatlanul került a rendőrök kezére. Történetesen arra járt, ahol éppen tüntető csoportok voltak) belekeveredett a mnnkásrk közé és aze hátték, hogy ő is résztvesz a tüntetésben. A bizonyítási eljárás lefoly­tatása és Lindmayer Béla.dr:. ügyészségi alelnök vádbe3zéde után a bíró­ság bűnösnek mondta ki Kaiénsényi Jó 2 séfet a vádbeli cselekményekben és ezért őt 3 hónapi fogházbüntetésre Ítélte. Kelecsényi az itélet kihirde­tése után is azt hangoztatta, hogy ártatlan és az itélet ellen felebbesé­zést jelentett be. A vád képviselője szintén megfelebbezte az Ítéletet. /MCT/S3T, — 359VETKEZÉ3 El 30FFÖR IGAZOLVÁNY SZERZÉSÉRE. Méhes Ignác dr. törvényszéki biró elnöklete alatt ma tárgyalta a büntető törvényszék Sánta József autószerelő és társainak ügyét, akik ellen az ügyészség kétrendbeli közokirathamisitás büntette cimén emelt vádat. A bűnügy előzménye az, hogy Sánta József soff őr igazolványt akart a maga, számára szerezni és előzőleg kötelező orvosi vizsgálatra kelentkezett, a az orvra azonban rögtön konstatálta,hogy egyik szeme üvegből van és Így orvosi szempontból alkalmatlan az autóvezetésre. Sánta József minden mmn áron meg akarta szerezni a soffőrigazolványt és ezért elpanaszolta is­merősének Perzeszti József soffőrnek az esetet, aki megígérte, hogy majd segítségére lesz. Perzeszti nem sokkal ezután Sántát összehozta Török Károly magántisztviselővel, aki hajlott arra, hogy bizonyos ellenszol­gáltatás fejében segítségére lesz Sántának. Török fel Is kereste Fu'-hs Ferenc soffőrt, megbeszélte vele, hogy miről van szó és amikor Fuchs ki jelentő, tte ,hogy hajlandó segíteni Sántának a srf f őrigazolvány megszer­zésében, megkapta Sánta József összes bizonyitványait és fényképét is. Fuchs az iratokkal fölszerelve először ervsi vizsgának vetette magát alá és amikor i^mtnmkmTárá&mlímtoiiinm a Sánta névre kiállított bizonyítványt megkapta, soffőrvizsgára jelentkezett Sánta nevében. A jól kigondolt terv megvalósítása itt némi akadályokba ütközőt t, mert Fuchs Ferenc, jól­lehet maga már régebten vizsgázott soff őr, megbukott a s«ff orv iz sgán . . A vizsgáztató bizottság néhány héttel azután tűzött ki uj határidőt a vizsga letételére, Fuchs Ferenc legnagyobb bosszúságára azonban Ismét kudarcot vallott,mert újra megbukott. Harmadszori kísérletre aztán si­került levizsgáznia és megkapta a Sánta József névre szóló soffőrigazol­vány t, Sánta József az igazolvány birtokában néhány napon keresztül valóban vezetett is autót, a rendőrség azonban valakinek a följelenté­sére megtudta az esetet és Ilyenformán megindult az eljárás mindegyikük ellen. «/FpJyt .köv ./ Ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom