Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-17 [047]
HÍREK. MAGYAR FÜRDŐK ÉS ÁSVÁNYVIZEK ÜGYEI. A Balneológia! Egyesület B á n 1 a • k y Géza gazdasági osztályelnök vezetésével ülést tartott. Bánlaky rámutatott arra, hogy már most elö kell késziteni az 1931-iki fürdöszezont s kifejtette, hogy milyen eszközökkel kell a magyar fürdők látogatottságát emelni. Javasolta, hogy az egyesület Magyarország valamennyi orvosához és professzorához küldjön felhívást, hogy a betegeknek elsősorban magyar fürdőket és ásványvizeket ajánljon. A magyar ásványvizekre fontos, amit F^e 1b o r Lipót referált, hogy az uj magyar-román vámtárgyalás következtében lényegesen csökkent a Romániába szállitható ásványvizek vámtétele, ugy, hog. ásványvizeink most már Roméniába exportképesek. É b n c r József azokról a súlyos s^elmekről beszélt, amelyek hazai ásványvizeknek ugy belföldi fogyasztását, mint exportját megnehezítik. Dr. T a u s z Béla elmondotta, hogy Budapest és az ország fürdőit nem ismertetik eléggé a különféle kongresszusokkal, főképp az orvosi gyűlésekkel kapcsolatban. Konkrét eseteket sorolt fel, majd indítványozta, hogy a jövő évben, amikor a Balneológia! Egyesület negyvenéves jubileumát éri meg, hivjuk meg a külföldi fürdőügyi szakértőket, egyesületeket, tudományos intézmények és vállalatok kópvislőit Budapestre, Marsovs zky Ivor arról szólf; hogy a budai ásványvizek rádiótartalmáról szóló előadást, amolyot dr, M a c h e professzor tartott, nagy érdeklődés közepetto ismertették külföldön is. Elhatározták, hogy külföldön film és rádióelőadások utján szélesebb körbon ismertetik^ Magyarország fürdőit ós ásványvizeit, Móg több fontos ügy szerepelt a^ tárgy sorozaton, de aaokat az idő előrehaladottsága miatt 0 legközelebbi ülésen fogják tárgyalni, /MOT/B. KÖZSÉGI VÁLASZTÁSI HIEEK. NAGYARÁNYÚ S ZERVEZKEDES A KERSES2TÍNY MAGYAR ASSZONYOK PARGBZZCVETSÉGÉBF. A küszöbön álló községi választással kapcsolatban fokozott mértékben indult meg o. szervezkedés a Keresztény Községi Párt hivatalos szervezete A Keresztény Magyar Asszonyok péfctszövetsége keretében, A magyar asszolok táborában nagy lelkesedéssel talákozott a mozgalom, és s szövetéég, minden kerületben megerősítette a maga szervezetét, s&t egyes kerületben több szervezet is alakult, amelynek vezetői a központ irányitása ^ellett végzik munkájukat. Minden pénteken taggyűlést tort a pártszövetség a 3as-k:"rben lévő helyiségben s eteken az üléseken több száz tag vesz részt. Ma este szintén népes ért kozlet volt a szövetségben Toperezor Ákosné elnöklése ésKassics Margit szervező igazgató vezetése mellett, ixz értelaffizlet megvitatta az aktuális politikai kérdéseket és a kerületű vezetőnők előadása, illetve beszámolója után megállapodtak a szervezés munkájában soronkövetkező teendők Üérdésóben,/MOT/SY.