Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2

1930-10-30 [047]

A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS V "á .> EGYHÁZKERÜLET KÖZGYŰLÉSE, /.folytatás/ Csorba György, a gimnázium igazgatója, c, főigazgató külön is fi­gyelembe ajánlotta az ügy sürgősségét., CZ a háromszázhetven eves gimnázirmi a református középfoktx oktatásnak nem közönséges tényezője, - ugymond­a tanári kar színvonalára pedig jellemző, hogy a kommunizmus alatt egyet­len tanár sem rondült meg hazafias hűségében„ Marton János teológiai tanár az egyházmegyék felterjesz­téseit ismertette,, üz egységes adózást végre be kell hozni, állapították mog, s az iskolai terhek és az ogyházi adók külön lapra tartoznak, A "lolkészta­nitókat" öt év alatt kollono kiképezni, lelkésszé és tanítóvá, E n y e d y Andor dr, miskolci lelkész a missziói jelentést mutatta be, N á d h á z y Bertalan dlósgyőrvasgyári lekkész szólalt fel ennél a pontnál c A "vasárnap megszentelést • a vasárnapi munkaszünet kérdését a kormány a kereskedők kétharmadának -,,sokszor nemj^-korosz-• ty{6n állampolgároknak—tetszésétől teszi függővé , az egyházkerület országor mozgalom megindítását tartja szükségesnok a vasárnapi munkaszünet, korosmák zárvatartása dolgában,, "Nem lehet addig boldog és erős magyarság, ónig meg . nem adjuk istennők , ami Istené' 5 - végzi előadását Enyody Andor dr, kz anyák napja, a hétköznapi bűnbánati istentiszteletek rendszorositéso, a gyermek­pasttoráció ügye szerepeltek meg a missziói bizottság előadásában,, D o m b y László, a miskolci leánygimnázium igazgatója, o, főigazgató, középiskolai előadó. Szilva István, Lengyel Ist­ván lelkészek és H o r v á t h Zoltán dr, ügyvéd, a jegyzői kar tagjai tették meg ezután előtérjosztésüket„ A boletta szempontjából az egyházakat és a füldjavadalmu ogy­házi alkalmazottakat bérlőknek kelleno tekinteni, hogy a boletta-pótlékot ők is megkaphass ák o Ha pedig ez nom lehetséges, adjon a konamány megfelelő kárpótlást» Tiltakotott a közgyűlés végül az clljjon, hogy a pénzügyminisz­térium megvonja a jogsegélyt a tiz százalékon felüli egyházi adó behajtásá­nál, ez az intézkedés a ius advooatlao-ba ütközik 0 Délután meg az egyházkerület bírósága ülésezett»• /MOT/F, EVANGÉLIKUS EGYHÁZI KONFERENCIA PÉCSETT„ Pécsről jelentikf, A Pécsi Evangélikus Tár sas ág, a. pécsi egyetemi hallgatók Luther-Szövetségével együtt,, szerdán és csütörtökön, az ágostai hitvallás négyszázados évfordulójának emlékére, nagyszabású egyházi konferon­oiát rendezette A tegnapi és mai'gyülésokot az'egyetem anatómiai intézeté­ben tartották, ahol a többi között jelen voltak: Félix Antal dr,, a pécsi kir, Ítélőtábla elnöke, . Nendtvích Antal dr a polgármester, Nádosy Im­re dr, v* országos főkapitány, Náaosy Elek országgyűlési képviselő, Visnya Ernő felsőházi tag,, Hegodüs^Pál ny, altábornagy, Kenessey Aladár dr, főorvos, a pécsi református egyház főgendnoka, s a péc3i egyetem processzorai közüls Albrich Konrád dr,, Tóth Zsigmond dr,,, Fenyvessy Béla dr, Pt.-kár Mihály dr 0 , a dókán-tanárok közülj Deák János dr, soproni teológiai dékán, Mansfeld Géza ár, és Tolnai Vilmos dr 6 , S«.uerwoin Béla tanár és sokan mások, A konferen­cán Tolnát Vilmos dr, egyetemi tanár a Pécsi Evangélkus Társaság ol~ n@ko mondott megnyitót, s jelentette, hogy az egyik előadó, Kapj. Béla dr, evangélikus püspök akadályoztatása, miatt nem jelenhetett mog 0 Az első előadó, B r ü 0 k n e r Győző dr, a miskolci evangé­likus jogakadémia dékánja egyik előadásában a rerormáció elterjedésének kezde télről, másik beszédében n Az augSDurgjft birodalmi gyűlés lefolyása és az ágos­tai hitvallás világtörténeti jelentősége" címmel szólt, A reformációnak tel­jes mértékbon 3ikerült megteremtenie az erkölcsi renesszánszt, állapította meg Bruckner dékán-. P r 0 r]e Károly dr,, a soproni evangélikus hit tudom ^Oji egyetemi fakultás tanára "Az ágostai hitvallás lelkéről 5 ' bőszeit,mély böl­csességgel mutatva rá az ágostai hitvallásnak a bűn,s a lelkiismeret kérdései­vel szemben elfj'pglalt álláspontja'-^. ^ /folytatása következik/

Next

/
Oldalképek
Tartalom