Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-17 [047]
/A DUNÁNTÚLI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZGYŰLÉSE. Folyta tás. 3, / - Fájdalmasan érintett, hogy az állani költségvetés kényszerű leszállításakor a kultuszminiszter ur egyházunk és iskoláink állami dotációját is leszállitotts . k kultuszminiszter ur törvényeink értelmében és az utolsó decenniumok ktizd&lmoi következtében teljesen ismerheti evangélikus egyházunk anyagi küzdelmét, ismerheti elvégzett kulturális munkánkat, iskoláink múltját és jelenét, ismerheti a népművelés szolgálatában vóreverej tokét izzadó népiskoláink siraLmas helyzetét. - Meggyőződésünk szerint tehát egyházunk törvények alapján megállapított régi államsegélyét mentesíteni keL lett volna a leszállítástól, A kultusztárca egyéb rovataiban remélhetőleg megtQkaritha-tók lettek volna azok az összegek, melyeket a protestáns egyházak államsegélyén takarított meg a2 állam. Felfogásunkban megerősített annak szomorú tapasztalása, hogy a megkövetelt nagymértékű takarékosság nem érvényesült minden v onalon, Aggod'toas érzéssel szemléljük nagystilűsu és költséges uj alkotások lé te sülősét, holott évszázados középiskoláink roskadoznak, Kern csodálkozhatunk azon, hogy kinzó nyugtalanság ég az egyházi közvólemény lelkében és mint egyházkerületem elhívott elsó szolgája, lelkiismeretben kötelességemnek érzem, hogy erre a kinzó nyugtalanságra rámutassak, A felekezetközi helyzet tekintetében meg állapit ja Kapi Béla dr. püspök, hogy a felekezetközi viszony az evangélikus egyház szempontjából kedvezőtlen, a közös keresztyén misszió szempontjából szomorú, a nemzet szempontjából pedjLg aggasztó, - Ám amikor, úgymond, hálás vagyok egy-egy kiváló vezetőférfiunak a feleké ze tközi helyzetet megvilágító nyilatkozatáért, mégsem tartom azokat mindig célravezetőnek, k szó ellentétes szót, a nyilatkozat ellen nyilatkozatot szül, kimagyaráz ásókból félremagyarázások támadnak, békesség helyett gyűlölet fakad. - Szükségesebbnek látnám, hogy mag? az egyház a kormánnyal szemben megkövetelt t kintélyévol tisztázza felekeztközi viszonylatban fájón érzett sérelmeit s kerülve a békességet veszélyeztető nyilvános sajtó tárgyalásokat, keressen a kormánya ál orvoslást. Férfias választ kell kérnünk a kormánytól árra vonatkozólag, miként értelmezi az állami törvényei keretében és szollemében a felekezetközi békét, miként szerez érvényt a béke biztosítást célzó törvényeinek és milyen mértékben hajlandók védelmet nyújtani evangélikus egyházunknak? Ezzel a férfias kérdésretf elvetéssé 1 tartozunk o kormánynak, mert hosszú évek hallgatása már úgyis nehéz felelősségként nehezedik ránk... Kapi püspök hivatalos jelentése melegen foglalkozik a továbbia: ban azzal a ténnyel, hogy Sztranyavszky Sáaüor dr, belügyi államtitkár, a dunáninneni egyházkerület felügyelője lett. "Sztranyavszky Sándor neve fogalom, ogyot jelent a féras határozottság, önfeláldozó kötelességtudás és hlthüség fogalmával. Családj ának történelmi hagyományait, Nógrád varmegye egyházi és nemzeti tradícióit hozza magával felügyelői állásába, melynek sorompóit egyházkerülete gyülekezeteinek osztatlan bizalma nyitja meg előtte, x Szolgálatait és a Dunántúli Luther-Szövetség nagysikerű munkáját ismerteti most Kapi Béla dr,, akinek nagytérjedelmü jelentése osztatlan tetszést keltett az egyházkerület közönségében. ISZASOS LEVÉLTÁR **«WteM.* kBv^zm/ I