Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-27 [047]
A LIBERTY BANK EGYIK KÖRÖZÖTT IGAZGATÓJA: BITTNER JÓZSEF ÖNKÉNT JELENTKEZETT. A Toréz körúti Liberty Bankház bűnügyével kapcsolatosan a bank két igazgatója Madarász János és BIttnor József ellen tudvalévően eéfogat 0 parancsot adtak ki és rádión is körözték okét. Pittner József igazgató ma váratlanul önként jelentkezett. Reggel felkereste Sárváry Jenő dr. ügyvédet és tanár>S° kért tőle, hogy mit csináljon. Az ügyvéd természetesen azt tanácsolta neki, hogy azonnal jelentkezzék a vizsg álóbiró előtt. Blttner azután ügyvédje tár sas agában el is ihdult a Marké utcai törvonyszékre. A iáörvényszék f olyósójáhi mielőtt aég Nagy Pál dr. vizsg ilobiróho'. érhettek volna, egy detektív felismerte és őrizetbe vette. Sárváry ügyvéd eleinte tiltakozni próbált ós közölte a detektivvel, hogy védence önként akar éppen a vizsgálóbírónál jelentkezni, a detektív azonban ragaszkodott ahhoz, hogy előállítsa Bittnert a főkapitányságon. Ez meg is t örtent * Itt említ jükpí meg, hogy egyik reggeli lap szerint Bittner József fel.sége is eltűnt a fővárosból, ez a híresztelés azonban tévesnek bizonyult, mert Bittnorné ma délelőtt szintén törvényszéken járt és érdeklődött a vizsgálóbírónál férje ügye után,/MOT/MA ZU KOMMUNISTA UGY. /Folytat.* a 3-ik kiadáshoz/ A büntetötörvényszók Szórnak tanácsa a rehitonskedő kommunisták tárgyaláson elkövetett bűnügyében nyomban megtartotta a f őt argyalást és kihirdette uri Ítélete, .. xy a következőjéppen szól. A büntetőtörvenyszek bűnösnek mondja ki Kaufmann Sándort, Ellenbogen Györgyöt é3 Kéeiner Armandot izgatás vétségében Js hat ü sági közeg olleni erőszak vétségében ,ameylet azzal követtek el, .a.gy a tárgyaláson izgató jellegű kijelentéseket tettek és a fogházőröket megtámadták, A törvényszék ezért Kaufmann Sándort és Kreiner Armandot egy egy évi fogházbüntetésre, továbbá három évi politikai és hivat-li jogvesztésre Ítélte. Ellenbogen Györgyöt a törvényszék ny©lchavi fogh.zra, Gruber Istv.uit hét havi fogházra Kaufmann Bélát pedig egy havi fogházbüntetésre Ítélte. Az Ítélet kihirdetése után a törvényszék folytatta az alapügy zárt tárgyalását. Pro D o m ö: Szemle elnök a fenti hir közlésére engedélyt adott. #MOT/M. KÉNYS ZERESFYEZ SÉGE K. - Komáromi Testvérek /Nagymező ű.17./ bejegyzett köfcöttt, szövött és selyemaru kereskedő cég és unnék tulajdonosai Komáromi Izidor és Komáromi Vilmos ellen a törvényszék megindította a kényszeregyességi eljár .st. Vagyonfelügyelő König Endre dr. ügyvéd. Követelesek bejelentése november 14ig az OHE központjánál, - Salamonovits Manó /Sas u. 25./ bo jegyzet t esőköppeny mgy kereskedő cég ügyében a törvényszék jóváhagyta a létrejött ^0 %-os egyességet és a vagyonfelügyelő diját és ki d aát 7380 pengő 24 fillérben állapította meg, - Berger és Schwarcz /Paulay Ede u. 16./ bejegyzett bőrnagykereskedő cég és ennek tagjai Berger Rezső és Schwarcz Artúr ügyében a törvényszék jóváhagyta a 40 <£-os kvóta alapján létrejött egyességet és vagyonfelügyelő diját és ki a dúsát 502 pengőben állapította meg. Brück és Gránitz /Ferenc tér 1./ bejegyzett esőköppeny üzem és ennek tagjai Brück Béla és Gránitz Jenő ügyében a törvényszék jóv •hagyta a létrejött mag négyess. get, az eljárást befejezetté nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiad .is át 506 pengőben állapította meg. /MOT/. -—M * G -NÉGYES fl GEK. * lu agyar Hitelezői Védegyletnél magánegyesség irunti kérelmet terjesztettel elő: Rosenfeld Jenő/Szécsény/. aktivá 2500. passzíva 3400 pengő, - Niszter János /Budapest Szil gyi Dezső tér / aktivá 6000, passzíva 0400 pengő, Náthán Mór /Siófok/ aktivá 22.000, passziva 37.200 pengő, - Unterberger József /Budapest Nagydiófa utca 20./ részletüzletek, passziva 12.000 pengő. /MOT/. •