Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2
1930-10-16 [047]
A TÖRVÉNYSZÉK HALÁLTOKOZÓ SüLYOS TESTI SÉRTÉS BŰNTETTÉÉRT ' BÖRTÖNRE ÍTÉLTE, k TÁBLA JOGOS VÉDELEM CÍMÉN FELMENTETTE, Bézsik Vince sárii füldesgazda igen rossz viszonyban volt Zsolnai Jim o Zsolnai Péter ós Zsolnai Lénart falubeli legényekkel. 1920 november 17ón a rovott előéletű Zsolnai Péter a községbeli Hangya-korcsmában légénybucsuját tartotta s mint hogy a vendéglőben sok vendég gyűlt egybe, a korcsmáros mint máskor is elhivta kisegítőül Bozsik Vincét is, Bozsik a söntésben dolgozott és amikor a Zsolnai fivérek régi haragosukat ott megpillantották, előbb szép szóval, majd durva szidalmakkal próbáltak Bozsikba belekötni. A Zsolnai testvérek mindenáron kiakarták csalni a lezárt rácsosajtaju sőntésből haragosukat és csak a korcsmárosok tudták megakadályozni az összecsapást. Két óra hosszat tartott ez az izgalmas veszekedés és a helyzet egyre jobban elmérgesedett. Vcgül azonban Zsolnai Lenért a hajánál fogv.i elrántotta a söntés ajtaja elől a vendéglosnét, felkapta a sarckba állított baltát és betört a söntésbe. A vendéglőből mindenki elmenekült. Bozsik Vince szorongatott helyzetében előrántotta revolverét ós a fejszével hadobászó Zsolnai L^nárt felé lőtt, majd a lövés nyomán támadt kavarodást felhaszhálvo. megragadta a söntés asztalán álló 30 cm. hossu és 6 cm. széles borotvaélesre fent szalámivágókést kirohant a sőntésből és rohanása közben a hatalmas késsel nagy erővel a ftozzá lehközelcbb álló Zsolnai JenŐ fejébe döfött, k szúrás'a koponyát átlyukasztotta, az agyon is keresztülhatolt ugy, hogy Zsolnai Jenő eszméletlenül rogyott össze és sérüléseibo másnap belehalt. Még a veretedés kezdete előtt tudomást szerzett a készülő botrányról egyrészt Zsolnai János községi bíró, a Zsolnai fiuk nagybátyja, másrészt pedig Bozsik György kisbirtokos, Bozsik Vince édosapja, akik mindkettőn a korcsma felé siettek, hogy a verekedést megakadályozzák, k két idős ember a vendéglő ajtajában találkozott össze és ekkor Bozsik György a nála lévő vaslapáttal a községi biróra támadt, abban a hiszemben hogy a biró unokaöccsoi bátorítására siót a X1 angy a-üzlotébe. Az ütés azonban a birót nem találta el. Bozsik Vince ellen erős felindulásban elkövetett haláltokozott súlyos testi sértés büntette, Bozsik György ellen pedig hatósági közeg ellőni erőszak kétsége elmén indult meg a bűnvádi eljárás, k pestvidéki törvényszék Bozsik Vincét egy évi és hat hónapi börtönre, Bozsik uyörgyöt podig 3 napi fogházra és 100 pengő pénzbüntetésre itólte. En-^'ltő körülménynek vette a bíróság Bozsik Vince esetében c nagy é Ifeetvoszömeimet, amelybe ártatlanul került, sulyosbitónak pedig a?;t, hogy testisértés miatt már ötizben büntetve volt, valamint cselekményének halálos kimenetelét. Bí>zsik György esetében enyhítőnek minősítette a törvényszék, ho^ a cselekményt a fia életéért aggódó apa felindulásában követte ol. A tábla Káli; y-tanácsa most Bernfeld Imre dr. védő védőbeszédének meghallgatása után az eset körülményeiből megállapította Bozsik Vince javára a iogo :védelem fennforgását és ezt a vádlottat ezen a elmen felmentette. Az Ítélet Bozsik Györgyre vonatkozó részét a tábla helybenhagyta, A másodfokú bírósági itélot azonnal jogerőre emelkedett. /MOT/KY. BIZONYÍTÁS KIEGÉSZÍTÉST RENDüLT EL A TÁBLA A KÁRPITOSMESTER CSALÁSI ÉS SIKKAS ZTÁSI BÜ NÜGYÉBEN. Pautner Ferenc budapesti kárpitosmester ellen csalás és sikkasztás büntette elmén bűnvádi eljárás indult, mert az ügyészi .vád értelmében 1928, február 1-én bizonyos fondorlattal rávette Faludi Antalné magánzónőt,hogy 500 pengő értékű brokátáru vásárlásáról szóló átvételi elismervényt aláírjon. Pauttoer ugyanis ezt az árut Faludiné nevében vásárolta a saját részére , az 500 pengőt pedig elmulasztotta a Haász Fülöp és fia cégnek, amelytol a brol&áru származott megfizetni, k Haász Fülöp és fia cég igy a vételáréfct az átvételi elismervényen aláíróként szereplő Faludi Antalné t perelte és a pert meg is nyerte. Az ügyészség ezen kivül azzal is vádolta a kárpitosmestert, hogy Frank Frigyes budapesti lakostól matrácanye g:ck beszerzésére az 1929 év elején átvett 50 pengőt és pénzt megtartotta. A büntetőtörvényszék Pautner Ferencet csalás és sikkasztás bűntettéért 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A tábla Harmath tanácsa most az ügy bon a bizonyítási eljárás kiegészítését rendelte el és annak lefolytatásáig a folebbviteli tárgyalást elnapolta* /MOT/KY.