Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2

1930-10-27 [047]

LELEPLEZTÉK BEÖTHY ZSOLT SÍREMLÉKET. Vasárnap délelőtt zuhogó esőhon leplezték le. a Koropesl-tP" metőben 3 e ö t h y Zsolt siromlókét, k kegyeletes aktuson a rossz időjárás ;Ilonéra is nsigyon sokon jelentek meg, ott volt özvegy Beöthy Zs.;ltné, gróf. Tholvayné, Beöthy Kláris, Be.óthy László, Borzoviczy Albert és felesége, Lu­kács György, Szász Károly, Ugrón Gábor, Korniss Gyula, Nagy Árpád, Ravasz László, Antal Géza, Balogh Jenő, Herczeg Ferenc, Négyesy László, Császár Ele­mér, Szathmáry István, Kozma Andor, Petrovics Elek, Hránszky LajoS, Pongrács József, Sajó Sándor, Kéky Lajos, Rados Gusztáv, Szinnyey József, Fcrenczy Emil, Fináczy Ernő, HovcsJ Sándor és még sokan mások. Beöthy Zsolt sirja feló omolt oiremléket, mely Kallós Ede szobrászművész alkotása Bcrzeviczy ,*lbert avatta fel, s beszédében többek között ezeket mondottá. - A Kisfaludy Társaság nyolc és fól év előtt feledhetetlen elnökének elhunyta után nyomban elhatározta, b>gy síremlékről fog gondoskodni ós meg is indította a gyűjtést. Sajnos ezer nkndálly*! kellett megküzdonünk, az a tervünk, hogy Magyarország nagy tanitómosterének a tanulóifjúság körében való országos gyűjtés utján emeljünk emléket, -.,ly okokból, melyeket e kegyelő* tos órában hánytergatnl akarok, meghiúsult. Különben is a gyűjtést az ujabb szabályok fölötte nehézkes formaságokhoz kötik. Mindezek ellenerő szép B&szogr ment már gyűjtésünk eredménye, mikor azt a valutarendezás hirtelen, majdnem tizenötezredrésznyire szállította le. íjra kellett kezdeni a munkát, kevesebb,, ",o tekintélyesebb adományokra szorítkozva. A gyász ló családon kívül lelkes áldozatkészséggel támogattak bennünket a Magyar Tuuouanyos **kadéliia és a Tisza István Emlékbizottság, hiszen ezek Beöthyt a maguk halottjának tekintették. Hathatósan adakozott az Erzsébetvárosi Kaszinó, a Franklin Társulat, ugyszint.Ó:-.-. TÉ3E s ogyos magukat megneveztetni nem kiváné jeltevők. - Igy jött iétro a síremlék, dőrék művészünk Ka 11 ös mos tor " lkot ás a, ki a Boothyhoz füzödö emlékek világából egy gondolatot .ragadott ki: a Beöthy Írod*Imi hatását a müveit mögynr nóro> ezt jelenítette meg ;•­szymbélikus alakjában. Beöthy a maga varázsos otilusával, az eszmei szép blio* -almának magasságaiban kétségkívül biztosabb kézzel omolto & nói s zivokc t,•..••int. bárki más. De érdeklődése a neképzós kérdései és munkája iránt autótja, mily hivatást is tulajdonított a nőnek a nemzeti generáció nagy müvében, . .., >. - Nemzeti katasztrófánk ot már be tegon ' tnl alt a és. kétségkívül gyorsította'végét: a is azok közójaz áldozatok közé tartozott, akiket az össze­omlott Nagymagyarország magával ragadott sirjába, mint ah «gy az- Ősnépek vezé­rei fegyverzetükkel ós kincseikkel együtt szálltak sirba. Apostoli hittol,buz­galommal hirdette még utolsó beszédeiben is azt, hogy munkaterünk csak megszür­kült, nincs akadálya annak, hogy szellemünk a maga alkotásaival felemelkedjék " magasba, ""Még nem virágzás, nem jólét az, onióly az elköltözött földi ha* zajának tereit betölti. Egy az égbekiáltó igazságtalanságok minden terheit vi­selő szomorú elkeseredett nemzet él és szenved o hazában, de 61, munkálkodik, alkot us halad kimondhatatlan nehézségekkel küzdve bár, s ma már egyediül sem­ail: vannak barátai, vannak, akik hisznek es bíznak benne, akik ismerik szel­lemi értékét és nem kételkednek történelmi hivatásában. Legalább szellemi téren meg kell teremtenünk a folytonosságot az összeomlás előtti és az összeomlás utáni Magyarországa között. A jelen szük­ségletei, bajai, panaszai kőzett nem szabad megfeledkeznünk o mu.lt hagyomá­nyairól. AZOK köze a szellemi kincsek közé, melyeket a Nagyuagyarországon át kell mentenünk a csonka hazába, soroljuk a Beöthy Zsolt tanítását , amelynek éppen R Kisfaludy Társa sáf, az o tágabb csal ám ja hivatott orz éje. Ez a tanítás, ugy amint könyveiben, beszédeiben foglalkozik, túléli öt, élni és hatni fog Indaddig, mig a trianoni hat áron inneni és tuli magyarság magyarul fog nemesid, beszélni,' hanem orozni és gondolkozni is. — Mikor ez omlok előtt a Kisfaludy Társaság, o z Akadémia és a Tisza Emlékbizottság közös kegyeletének adok kifejezést, ugy érzőm, mintha még a meghitt barátnak mondanom kellene valamit. Emlékszem arra a fájdalmas sóhajra, amellyel a már-már haldokló azt rebegte, h gy mógogyszor látni sze­retné Flórencet, Itáliát 1 / Foly t H t ás a k ö vétkez ik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom