Magyar Országos Tudósító, 1930. október/2

1930-10-20 [047]

** A mezőgazdasági hitel terén hosszúlejáratú kölcsönök kontrahálása ezidőszorint szintén lehetetlen, L nyár folyamán a pénz­ügyminiszter tárgyalásokat folytatott azokkal az intézetekkel, amelyek hcssz-iile járatú hiteleket szoktak a külföldön elhelyezni, , A tárgyalások most szünetelnek, u kormánynak ma is az a felfogása, hogy a közhitel és a mezőgazdasági hitel érdekében való, hogy koncentrációs szervezet lé tesüljön, amely fokozatisan kedvezőbb feltételeket tud maj a külföldön elérni, kedvezőbbeket a magánvállalkozásoknál, amelyek egymással kon­kurrálva, egymásBai licitálnaka kamat ós kibocsátási árfolyam tekinteté­ben, iiddig is azonban, amíg a hosszulejártau hitelek elhelyezése lehető vó Írsz, a pénzügyminlszte gondoskodik arról, hogy rövidebb lejáratú hitelek alimentáijúk a mezőgazdaság szükségleteit. És nem kell azt hinni, hegy ezek jelentéktelen összegek.: , « o Ez év folyamán a tavasz óta e téren a következői: történtek, úa mezegazdasági és ipari kivitel előmozdítására szolgáló 5 millió dolláros hitelkeretet sikerült további két évre 1933 január 15-lg meghosszabbítani. Ez az összeg 6 és egy nyolcad százalék mellett áll rendelkezésre. Június havában az O t K.,H. utján IC millió dolláros hitelkeret biztosíttatott a gabona és élőállat ki/itel előmozdítására 7 ós fél százalék mellett. Legutóbb ujabb nyolc­millió dolláros hitelkeret bocsáttatott rendelkezésre az C.K.H, utján 1931 október 31-i lejárattal 7 százalók mellett, A sbéd gyufakölcsön jelentŐ3 ik­szét annakidején nem kellet a földbartokreform finanszírozására fordltnni, A kölcs'jn máradváLyá.ból 20,500,000 pengő fordíttatott évi 8 %-os kamat mellett a mezőgazdaság céljaira, 12,850.000 pengő pedig parcellázá­sokkal kapcsolatos hosszúlejáratú hitelképpen adatott ki, A kisipari hi­tolnkol&ra . ... . »i« _ fordítandó többmilliós összeg egyrészóből veszteségi alap léteslttett ugy, hogy erre a célra vég­eredményben 20 millió pengő fog rendelkezésre állni, az IOKSZ és a Buda­pesti Kisipari Hitelszövockezct révé 7 és félszázalékos kamat mellett, A falusi kislakások épitósi akciójának céljaira a folyó évben 5 millió pengő fordíttatott. A felsorolt -sszogek együttvéve 200,500,000 pengőt tesznek. Ne kio«1 nyel jók le ezt a munkát, amelyet a pénzügyminiszter és az egész ország mezőgazdasági hitelek folyósítása érdekében kifejt, abból^a célból, hogy addig is míg hosszúlejáratú kölcsön lehetséges lesz, a mezőgazdaság megfelelő rövidebb kölcsönökkel legyen ellátva. Ezentúl is kötelességünknek tartjuk, hogy a mezőgazdasági hitelt ilyen eszközökkel alimentáljuk és abban a percben, amikor lehetővé válik* a hosszúlejáratú kitfél felvétele, rögtön gond- skodni fogunk arról, hugy ez meg Is történjék. - Összefoglalva az elhangzottakat!?.itelt párt, azt kell mondanom, hogy a mezőgazdasági krizJ sbmlntegy' 1 80 $-ban nem lehet nemzeti rt eszközökkel megszüntetni. Nekünk az a feladatunk, hogy addig is, amíg a kínálat és kerestet törvényei szerint való nemzetközi eszközökkel megszün­tethető lesz a válság, életképesnek megtartsuk a magyar mezőgazdaságot és ^élsegitsük a nehézségeken, amelyekkel jelenleg küzd. Nem szabad deai-o rálnunk ós az, aki a magyar mezőgazdának lemondást és hitének odednbásat prédikálja, álpréfóta. Ez a kormányt; mint ahogy eddig, ezentúl Is min© dent meg fog tenni, ami lehető a mai pénzügyi viszonyok között,^alapos meg­fontolással, a nemzeti eszközök segítségével, hogy a magyar mezőgazda­ság sorsán enyhítsen. De lehetetlent ne követeljenek. A segítésnek előfel­tétele , hogy a magyar államháztartás egyensúlyát fentartsuk. A magyar államháztartás egyensúlya nem Ingott meg és aki mást mond, az nem mond valót. Ha esetleg nehézségek mutatkoznak, azok megfelelő eszközökkel le­küzdhetők ós erre az eljárásra a magyar kormánynak megvannak a konkrét tervei. Az a jelenség, hogy az állarpénztfirba az adók nem egész össze­gükben folynak be, egyes gazdasági ágak jövedelmei csökkentek, nem magyar jelensége Ai zck a válságjelenségek, amelyeknek szemtanúi vagyunk Németországban s amelyek következményeképpen a német kormány szanáilási tervet dolgozott ki, amelynek rendjóii 6 %-os tisztviselői fizetésiredukci­, ót határozott rl és sok más adőzási rondssabályt, adóemeléseket Is, mu­; ( tatják, hogy nem speciális magyar jelenséggel állunk szemben, Pelhi­] '• vpm továbbra a figyelmet arra beszédre, amelyet a legutóbbi napokban i •§ Sno W cLen an gol kincstári kancellár mondott egy banketten, amelyben beje­> 3 lentette, hogy nagy sajnálatára., nincsen abban a helyzetben, hogy be­í * tartsa azt az igéretét, hogy ne.m fog adóemelésekkel élni, mert az angol i .államkincstár deficit elómegy,ha magí"°lalő eszközökről nem'gondoskodik, hogy ez ne következzék be, /Folyt.köv./ . hh Ii

Next

/
Oldalképek
Tartalom