Magyar Országos Tudósító, 1930. október/1
1930-10-11 [046]
MAGYAR ORSZAGOS TLDOSITO Kézirat. Nyolcadik kiadás. Budapest) 1930* október 11* ó XII. évfolyam 231> szára. EGYHAZI HÍREK -—EGYHÁZI ÜNNEPEK. Debrecenből jelentik: Most iktatták be a nagykerék! református egyházközség lelkészí állásába Hege d*ü s Kálmán eddigi pécsváradi lelkészt, & a 1 t a'z á r Dezső dr» püspök egykori káplánját, lapszerkeszt öt „ Az ünnepen maga Baltazár Dezső dr* püspök is megjelent, í ap*p szász Józsof dr* kamarás, egyházmegyei gohdnok* Futó András püspöki titkár, vitéz Bessenyei Lajos dr. dobreconi.gimnáziumi igazgató kis ecetében* A beiktatást Báh István esperes helyet tes, lelkes z végezte s az uj pap beköszöntője után Baltazár püspök áldotta meg a jelenlévőket. Itt emiitjük meg, hogy holnap, vasárnap* a dobreceni csapókerti egyházréaz nagyszabású szeret otvondégségefc rendez,\ s ez alkalommal avatja fel uj harmóniumát. AZ ünnepen Baltazár Dezső dr» püspök is közreműködik; s beszédet tartanak Loncz Géza dr» egyetemi tanár és Kolozsváry-Kiss László lelkész is * /MOT/F. ' HALALOZAS• M a k a y Lajos református v^ llástanit ó lelkész, aki hosszabb Ideig volt vezető lelkésze a debreceni diakonissza intézetnek, igazgatója a Nagypénteki Református T ársasag szoretetházának, hosszas szenvedés után meghalt. Abonyban temették el nagy részvéttel. /MOT/F. H IR E K . BüLESET MuNKAKŐZBEN. Szombaton délelőtt Kispesten a Rákőczi-ut 171. számú háznál Répa Jenő 36 éves kőmüvessegéd munka közben megérintette a villanyvezetéket. Az áram a kőműves segédet lesújtotta. Répa Jonőt a mentők eszméletlen állapotban a Rókus-kórházba vitték./MOT/B. ZULLIGER HANS BERNI T^NAR ELC'ADASA A GYERMEKVÉDf' LIGÁBAN. Z u 1 1 i g er Hans borni t?nár "bsychoanalise und Pedagógia" cimen október 14-én, kedden esto kilenc órakor az Országos Gyermekvédő Liga székházának tanácstermében /VIII.,Trefort'-utca 3,I.em,/ előadást tart. Érdeklődőket szívesen látnak, /MOT/B. VETÉSJELENTÉS A m.kir.földmivelésügyi minisztérium szombaton délután részlctes jelentést adott ki a vetések állásáról s w;bbon a jelentésben többek között a következeket közli: A legutóbbi vetés jelentés óta eltolt három hét Időjárását változó hőmérséklet, gyakori és bőséges esők jellemzik, A gabonanemüek cséplesét országszerte befejezték. A, búzatermés mennyisége e Dunántúl több vármegyéjében jö közepesnek, az orsnág legtöbb vidékén pedig közepesnek mondható. Minőségre nézve a termés nem kielégítő, mert' az arr tás előtti nagy szárazság következtében sok a megszorult, apadt szem. A hektoliterenként! minőségi suly 75r0-60r# kg. között változik,országos átlrgban pedig 77.73 kg, A mult évi buza minőségi súlya 7^.0 kg,volt. Az idén 2,862.781 holdon átlag 6.82 q, összesen 19,542.000 q. az idei búzatermés. Hat héttel ezelőtt holdankint 6.71^gg* , összesen 19.222.000 q. búzatermésre számítottak. Holdankint tehát 11 kg-tnal, összesen 320.000 q-val több a termés. A mult évben 20,407.899 q. buza termett. Az idén holdankint 101 kg-mal termett kevesebb, mint a mult évben. Legjobb a búzatermés Baranyában, rhol 8.8 q., a legrosszabb Heves-megyében, ahol 6.0 q. a valószínű átlagos búzatermés. A rozs eredménye nem ki>légitő. A szemek tulnyomórészben aprók és n m gesz. n t :ltek.Hektoliterenként! minőségi súlya 66.0-73.0 kg. között változik, országos átlagban pedig 70.41 kg. A rozs idei területe 1,104,878 katasztrális hold és ezen a területen holdankint 6,18 q.,összesen 6.835,000 q a v-"lószinü rozstermés. Hat héttől zolótt holdankint 6.17 q-ra, gsszesen 6.814 ,00 n q-ra számítottak, holdankint tehát csupán 1 kg-mal,összesen tehát 21.000 q-val mutatkozik többnek, / folytatása következik/