Magyar Országos Tudósító, 1930. október/1
1930-10-08 [046]
K é z i r a t. Egységespárt 7.oldal, • Budapest, 1930, okt bor 8, . POLITIKA, /folyt .tás/ 'jjL tf, /JA,. E törvény természetesen foglalkozik m^-jd a borfogyaszt isi ad'- kérdésével is., amely a községeknek egyik jövedelmi forrása. Ennek a kérdésnek megoldása- . nál két szempont vezeti a kormányt, az egyik az anányositas és a terhek, igazságos és megfelelő elosztása, a másik- mérved' szempont pedig az, hogy a borfogyasztási ad ti ha teljes mértékben nem Is tudjuk eltörölni, de lényegesen le kell szállítani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ; ha az államháztartás pénzügyi helyzete megengedi, fokozatos és végleges leépítés nem lesz keresztülvihető, sőt ellenkezőleg az első lépest ebben a tekintetben már az emlitott törvényjavaslatnál megtesszük. - Ami a kisipar helyzetét illeti, annyit monshatok, hogy a kisipari kérdések, amelyekkel eddig több tárca,e föIdmivelésügyi, kereske-' Selemügyi, népj léti és a kultusztárca Is foglalkozott, most már takarékos** sági szempont b 1 is minisztertanácsi határozattal a kereskedelemi minisztérium ügykörébe körül s a minÍ3ztor ur mosszomenő progra mot dolgozott ki ebben a le, rdésben, amelyet alkalomadtán c, párttal ismertetni fog, A kormány tudatában van annak, hogy a falusi munkahiány leküzdése érdekében a tél folyamán sokat kell tenni e térun is, mert hiszen a kisipar és elsősorban a háziipar az, "amelynek segítségével a munkahiányon enyhíthetünk* Ami a kisipar egyéb kérdéseit Illeti, azokat nem érintem, hiszen a miniszter ur kitér majd reájuk,' - A határozati javaslat végül mindezeknek a kérdéseknek keresztülvitelére gazdas 'gi tanács alakit„sát javasolja. Azt hiszem sok tanács x van már, Hiszen a mozőgazdas jgi ügyokot megvitatja az OMGE, másrészt a mezőgazdasági kamarák. Itt van a központi országos kamara, amely hivatott arra, hegy ezeket •• kérdéseket álland'an napirenden tartsa és szakvéleményt mondjon. Ujabb tanács kreálása csak ujabb f "rumot jelentene,ami esetleg megnehezíteni egyik-másik kérdés gyors lebonyolít ás át,mert hiszen ezt az ujabb f rumot Is meg kellene hallgatni. Nem ajánlom tehát, de nem ellenzem, ha a párt ragaszkodik hozzá, mondom azonban, gyakorlati célját nem látom. Ezekben voltam bátor reflektálni á határozati javaslatra, s kifejteni a kormány álláspontját. Most tovabbmenően,'különösen politikai kérdésekkel nem akarok foglalkozni, hiszen a párt.'rtokezleten majd sz "•* lok az általános politikai helyzetről, ugy belpolitikai, mint külpolitikai szempontb 1, Csak ismétlem, súlyos és komoly helyzet előtt állunk ugy közgazdaságl, mint pénzügyi téren, A pártnak nagy és nehéz hiV&tása van* Az., első hivatása az, hogy komolyan nézzen bele abba, hogy mi lehetséges, ós mi nem ehetséges, mórt könnyű felállítani követeléseket. Ennek a pártnak azonban nemcsak az a feladata, hogy követeléseket állítson fel,hanem feladata az is, hogy meg is val sitsa azokat,' (c párt^ 1 " amely követeléseket állit fel és nem val. -altja meg azokat, (ftana^k) joggal tehet „szemrehányást a közönség, hogy programmját nem hajtjavágre, feladatát nem teljesíti. E pártnak tehát csak akkor lehet követeléseket 3zabnl, ha biztosan tudja, hogy összeegyeztethetők azok mindazokkal a szempontokkal,amelyeket egy felelős kormánynak szerfölött kell tartania . j auajb- Keresni kell a kiut'.t, Nrp-nap után eszmét kell cserélni. Fenn kell tartania a pártnak az érintkezést a kormány tagjaival, akiknek feladatuk az, hogy felvilágosítással szolgáljanak a pártnak abban a teftiaittatben, hogy mi az, amit keresztülvihetőnok tartanak, s mi nem. Arra kérjük a pártot, hogy a követelések felállításánál legyen óvatos s inkább sürgesse valamely, a kormány részéről beígért kívánság teljesítését* Ez az a feladat, amely a pártot a közönség előtt népszerűvé teheti,legalábbis az előtt a közönség előtt, amely közgazdasági kérdésekkel komolyan és olyan színvonalon foglalkozik, amely az ország érdekeinek megfelel, A miniszterelnököt szaval végeztével a párt hosszasan éljenezte. /folytaása következik/