Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-06 [044]

—A VxJtOSI ÓS KÖZSÉGI MÉRNÖKÖK ORSZnGOS 3ZOVÉTSÉGÉNEK VÁNDORGYŰLÉSE. A Budapesten ülésező nemzetközi épitészkongresszus alkalmából a Városi és Községi Mérnökök Országos Szövetségének elnöksége ugy határozott, hogy ezidei vándorgyűlését Budapesten tartja meg. Az ország minden ré­széből összesereglettek ebből az alkalomból a mérnökök, bár egyes váro­sok és községek súlyos anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy teljes számban megjelenjenek. A vándorgyűlés szombaton este V órakor kezdődött meg Berzenczey Domokos szövetségi elnök °zegeö város műszaki főtanácsosának elnöklete mellett. Tisztikari értekezletet tartottaki amelyen megállapították a vándorgyűlés lebonyolításának részleteit.Ki­jelölték annak pontos napirendjét. Vasárnap délelőtt 11 órakor szak­osztályi . ülések és választmányi ülés lesznek, hétfőn tanulmányi kirán­dulást rendeznek, amelynek során megtekintik a különböző budapesti és Budapestkörnyéki uj műszaki létesítményeket. így el fognak látogatni a budapesti csatornaszivattyutejbepre, megnézik az uj vásárcsarnok épít­kezését, a Mária-Terézia-téri acélvázas építkezést, a szigeti fedett uszo­dát, a k-risztina-téri uj piacot, a Rákos-patak szabályozási munkálatait, a Bécsi országút burkolási munkáit, Nyorgesujfalun készülő Eternit vizve­zetőcsövek előállítását, továbbá Esztergom város műszaki létesítményeit. Ez idén arra való tekintettel, hogy a vándorgyűlés résztvevői az építész­kongresszus előadásait fogják végighallgatni, a hagyományos szokástól eltérően külön előadásokat nem tartanak. Kedden szeptember 9-én reggel^ az uj autóbusz garage tanulmányozása kerül sorra és ugyané napon délelőtt 11 órakor fog lezajlani a közgyűlés. /MOT/H. KÖZLEKEDÉSI BALESETEK. Szombaton délelőtt 11 órakor a Hun­gária-körut 54 számú ház előtt a Bp. 37-405 rendszámú gépkocsi, melyet Földi -László vezetett, elütötte Tóth László 4 éves kisfiút, aki a Hungária-körút 54 számú házban lakik. A kisfiú a fejőn könnyebb sérülést szenvedett, a II. számú helyőrségi korházba szállították, ahonnan kezelés után szüleinek átadták. - Szombaton este 8 órakor a Hajós-utca és Dessewffy-utca sarkán két ismeretlen autó összeütközött. Az összeütközés következtében két arra haladó nő megsérült, éspedig Springut Henrikné 55 éves aes­ázcny, aki a Paulay Ede utca 39 számú házban lakik, keze eltörött és 0 f f n e r Mártonrté 42 éves asszony, aki az ükácfa-utca 59 számú házban lakik, horzsolt sebeket szenvedett. A mentők mindkettőjüket elsősegélyben részesítették. /MOT/R. VEREKEDÉS. Szombaton délután a Kölcsey-utca 3. számú házban lévő nyom­dászok egyletében . . ' ^ K 1 e 1 e r Lajos 36 éves nyomdász és E r á m i a György nyomdász összeszólalkoztak, majd ösz­szeverekedtek. A verekedés közben Erámia György Klel^er Lajostarculütötte, úgyhogy Kleier az álkapcsán súlyos sérülést szenvedett. A mentők a Rókus 1. >rházba szállították. /MOT/R, AJ*

Next

/
Oldalképek
Tartalom