Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-05 [044]

ZU VEREKEDÉS /folytatás; .1 .kiadáshoz/ A győri törvényszék Dosztál hontessegedet háláitokon, sul testi sórtés büntette miatt hétévi fegyházra Ítélte. Ugyancsak bűnösnek : itá ki a győri törvényszék Német Ferenc és Nyári Lajos ácsi fÖldmivosokeí is Iáitokozó súlyos testi sértés bűntettében, mert bizonyítottnak votte; ho.i ;; a nevezettek Udvar dl Imrét szintén súlyosan bántalmazták. Az elsőfokú bir -e \g Német Ferencet négyévi, Ny';ki Lajost pedig háromévi fegyházbüntetés­A győri királyi tábla a lefolytatott felebbviteli tárgyal adatai alapján uj tényálást állapított meg az ügyben, és e*m©k megfelelően Dosztál Mihályt szándékos emberölés bűntettében marasztalta el és tizenkét évi fegyházbüntetésre Ítélte. A tábla megállapítása szerint arra nem merült .föl adat, hogy Udvardi Imre bántalmazásában a másik két vádlott is tettlege­sen részt vett volna és igy a tábla Német Ference^valamint Nyéki Lajost ez el­lenük omolt vád és következményei alól bűncselekmény hiányában felmentette,, A királyi kúria II.számú büntetőtanácsa most a semmiségi pana­szok elutasításával a másodfokú Ítéletet egész terjedelmében helybenhagyta. /MOT/Ky. — T.J3LA FELMENTETTE A LOPJft VÁDJA ALOL A VÁSÁRI FC 'ZTOGAT.JSOKKAL VÁDOLT SOLTVADKERTI ASSZONYT. * ' 1929. október 16-án országos vásár volt Kiskörösön Az országos vásár bofeje­tése után több vásári árus panasszal fordult a soltvadkerti csendőrőrshöz, hogy bódéjukat a vásár tartama alatt kifosztották. A soltvadkerti csendőrség nyomozása során előállította Király Mikiósné,született M a kai Mária soltvadker­ti kisbirtokos asszonyt, akit többek között egy pár lakkcipő, egypár csizma két női nyaksál és nyolcdarab törülköző eltulajdonításával vádolt. A község­ben érthető feltűnést keltett a vagyonos gazdálkodíasszony letartóztatása, Király ^iklósné a csendőrségen bevallotta, hogy a felsorolt ingóságokat rammm aunpíDDi tulajdonította, és állítólag pillanatnyi szorult helyzetére hivatkozott A nyomozás azt is kiürítette, hogy a lopót t tárgyakat Fülös József né , szü­lött Hachbold Mária soltvadkerti háztartásbeli asszony vásárolta meg Király Miklc'síiétul.A két asszony ellen bűnvádi eljárás Indult, és a kalocsai tör­vényszék Királynét egyrendbeli folytatólagosan elkövetett lopás büntette mi­att héthónapi börtönre, Fülöp Jázsernét pedig orgazdaság vétség e elmén Ötven pengő pénzbüntetésre Ítélte. A törvényszéki eljárás e ész tartania alatt mind a két asz­szony állandóan azt hangoztatta, hogy a csendőrök brutális fellépése folytán vállalták magukra az inkriminált cselekmény elkövetését,amelyekben egyébként ártatlannak vallották magukat. Ennek a védekezésnek a királyi Ítélőtábla Gadó-tanácsa a most megtartott felebbviteli főtárgyaláson részbon helyt­adott, amennyiben a két vádlott asszonyt kellő bizonyítékok hiányában az el­lenük emelt vád ak alol jogerősen felmentette./MOT/Ky. .. É i OTKVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK EGY NOTÓRIUS CSALÓT Tizennógyrondbeli csalás büntette és hétrendbeli üzletszerűié^ elkövetett lo­pás büntette cimén emelt vádat a királyi ügyészség amaitam Scherhoffei- Jenő nyomdászseged ellen, aki a mult év folyamán Mérai kozmetikusnak és Zeitler Emil orvosnak adva ki magát, különböző helyeken albérleti szobát vett ki és lakásadoit kisebb-nagyobb összegekkel megkárosította olyanformán hogy tö­ltik kölcsönt kert é s aztán nyomtalanul eltűnt. Ezenkívül több hélyrl! rti­lönbözo értéktárgyakat és ruhanemüeket lopott. E büntetStörvényszék Scodl-tanás előtt a megtartott tárgyaláson a vádlott az összes bűncselekményük elköveté­sét töredelmesen beismerte és siránkozó hangon azzal védekezett hor* bün­tette ©loletü ember létére sehol sem tudott elhelyezkedni. - Még c^ : ' be-- 'lo^és ember sem kr.p ^manapság munkát - mondta többek között - nemhopy én rld mir 'noe­rogzött bűnözo vagyok ismertes. Súlyos vérbajom Is akadályoz abbi'n "ho " : '-\\ landoan es rendszeresen dolgozhassak.Kérem a törvényszéket gyakoró] *on ac : egyszer kegyelmet velőm szemben és esküszöm, hogy sohasem fo?ok többet a'bün utjara lopni. • . ° "' Guta J ézsof dr « királyi ügyész vádbeszédében rámutatott .• • hosv a vádlott mar tizennegyizben volt büntetve és ezért dologház kiszabás " >te Popp Egon o.r. vedö viszont arra kérte a törvényszéket,hogy még utolszor :'ö- ' Wntsen el a dologház kisz' básá oi. A törvényszék ötévi fegyházzal büntette Scherhoffer Jenőt. Az Ítélet jogurős,/MOT/la. <n *

Next

/
Oldalképek
Tartalom