Magyar Országos Tudósító, 1930. szeptember/1

1930-09-04 [044]

A POLGÁRMESTER FÉLÉVI JELENTÉSE, Dr.S I p ő c z Jenő polgármester a kedden összeülő közigazgatási bizottság előtt fogja ismertetni félévi je­lentését, amelyben beszámol a fővárosi hivatalos szervek mult) esztendei munkásságáról és az egész közigazgatás, valamint a székesfőváros közálla­potairól összefoglaló képet készített, A polgármester a félévi jelentés bevezető soraiban hangsúlyozza, hogy a közigazgatás működése az elmúlt fél­évben is az országot és a fővárost súlyosan érintő gazdasági válság és a nyo mában járó elszegényedés okozta bajok enyhítésére és a munkanélküliség csök­kentésére irányult legelsősorban, ÁfŐváros szegényebb rétegei^ ínségének meg­előzésre és a növekvő munkanélküliség enyhítése céljából lehetőleg munkaal­kalmakat igyekezett a főváros szaporítani és evégből állandóan sürgette és elrendelte a tervbevett és kormányhatóságilag jóváhagyott közmunkák meg­indítását. 1930,első felében mintegy 37,341,480 pengő ér­tékű közmunkát rendelt meg, illetve adott vállalatba a főváros. Ezekre a közmunkákra az elmúlt félévben többek között utak építésére és karbantar­tására 4,496,892 P-t, költött el a főváros. Végleges útburkolattal láttak el 43«999 négyzetméter utterületet s erre 1,825.010 pengőt költöttek^Csa­tornák építésére 1,642,16C pengőt fordított a főváros és több mint egy­millió pngőt fizettek ki kertészeti és parkozáai munkálatokra is. Templomok építésére és tatarozására 771.726 pengőt fordítottak, az iskolaépítés! programm kapcsán 1,053,464 pengőt fizettek kl és folytatták a farkasréti,a Mémetvölgyi-uti, a Miskolci-uti és az Ihász-utcai elemi iskolák építését, valamint a Németvölgyi-uti és- Miskolci-uti óvodák építését. Elkészítették a jövő évi iskolaépítés! programmot is 4,000*000 pengős kerettel.Kislakások építésére a mult félévben 1,633.000 pengőt fordított a főváros.Közélelme­zés i intézmények létesítésére és fejlesztésére 1,181.256 pengőt, ebből töb­bek között a marhaközvágóhid és vásár építése,az élelmiszer nagyvásártelep, valamint a Krisztina-köruti piac szerepelnek nagyobb összeggel és pedig * 662,136 pengő marhaközvágóhid és vásár fejlesztésére 266 .1392 pengőt az uj élelmiszernagyv./ 3 ár létesítésére és 154,646 pengőt a Krisztina­körúti piac építésére fordítottak,Az autóbuszüzem fejlesztésére 1^534.246 pengőt adott ki a mult évben a főváros. A Vízmüvek rekonstrukciós munkáira és csőfektetésekre 1,039.555 pengőt fordított a főváros .Ebből többek között a képosztásmegyeri főtelepen végrehajtott munkálatokra 381,252 pengő, a buda-ujlaki vízmű gépeinek megújításéra 213,403 pengő, a krisz­tinavárosi vizmü gépészeti berendezésének megújítására pedig 11C,551 p ngő fogyott el. Az Elektromosmüvek fejlesztésére 4,609.355 pengő fogyott el, viszont a Gázmüvek fejlesztésére 2,690.211 pengőt fizettek ki. Elkészült a Vízmüvek, Elektromosmüvek és Gázmüvek beruházási programmja, mely szerint a vízmüvek fejlesztésére 18,000.000 pengő, az elektromosmüvek programmjának végrehajtására pedig 12,000.000 pengő esik,amely összeg a felvett 46,000.000 pengős függőkölcsönből rendelkezésre is áll. A Gázmüvek programmja a szükséges hitelösszeg hiányában csak később kerülhet kivitelre. Külön intézkedik a polgármester a Vásárpénztár forgótőkéjének kielégítése iránt, amely ugyancsak az emiitett 46 millió pengős függőköl­csönből telik ki. Az emiitetteken kivül rendeletben utasította a polgármester a főváros összes hivatalainak, intézményeinek és üzemeinek vezetőit,hogy mindazon közmunkák kiadása iránt; intézkedjenek, haladék nélkül,amelyek szabályszerűen engedélyezve vannak és amelyek fedezete biztosítva van.Kö­telezőleg elrendelte, hogy kéthattnként jelentsék be, hogy milyen természetű ós milyen összegű munkát adtak vállalatba, hogy a kiadott munka hány mun­kást foglalkoztat és hogy hetenkint milyen Ö3szegü bért kapnak a munkások. Ezeknek az adatoknak az összegyiíjtése és feldolgozása folyamatban van, A polgármester jelentésében hangsúlyozza, hogy nemcsak a maga hatáskörében,ha* nem azon túlmenően minden illetékes tényezőnél erélyesen közbenjár és min­O dent elkövet a közmunkák megindítása, végrehajtása és e réven a munkanélküli ség csökkentése érdekében. j\ A jelentés továbbit része beszámol a gyermeknyaraltatási akció­Ij ról, s az ingyenes étkeztetésről., amelynek során 193o.első felében 12.000 • iskolásgyermek kapott napi négy filléres áron ebédet és 6200 felnőtt kapott hetenkint ingyen ebédet. A gyermpekfelruházás során 11,000 gyermek kapott /f*olytatása következik/

Next

/
Oldalképek
Tartalom