Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/2
1930-08-26 [043]
NEMZETKÖZI SZÖVETKEZETI KONGRESSZUS MkCBECSBEN. Bécsből . jelentik", a Nemzetközi Szöv tkezetíb Kongresszussal kapcsolatos tanácskozások tovább folynak, Á szövetkezeti neveles és továbbképzés ügyében összehívott konferencián Magyarország részéről I h r 1 g Káról*, dr, egyetemi magántanár szolalt fel és a szövetkezeti tudomány Intenzivebb ápolását ajánlotta a konferencia figyelmébe. Rámutatott arra, hogy a budapesti közgazdasági egyetem az egyotlen tudományos intézet a világon, ahol a szöfcctkozoti politika a kötelező tárgyak között szerepel. Szükség-snok mondotta, hog" elsősorban azok részesülj >nek alakos szövetkezeti továbbképzéóuon, akik magukk is a szövetkezeti nevelés es továbbkepsé- munkájára hivatottak, k szövetk : zetck nemzetközi nagy'oanboxrásárlö társaságának ülésén K é h 1 e r György dr, magyar delegátus, a HafcQgya főtitkára hosszabb beszédben váfcolta az egyes államok szövetkezeti nagybevásrló társaságainak szoros együttműködését kivánó szükségességet, legalább is abban a tekintetben, hogy amonyyiro csak lehetséges minden áruszükségletüket egymástól vásárolják bo, ^nnok egyonlőfco nagy akadálya az, hogy ogyos nagyeanbovásárló társaságok nem nyújtanak elfogadható fizetési feltétolekot a ttikosze&ény közopourópai szövetkezeteknek. Pedig csak ennek a problémának siker:s megoldása teszi lehetővé a nemzetközi nagybanbovásárló társaság erodmenyes működését, it felszólalás nagy tetszést aratott. . , ix Nemzetközi Szövetkezeti Bankkonferoncia'P'az oroszok azt a javaslatot tették, hogy a szövetkezőtök függőtlonttsé'kk magukat a kapitalista pénzintézetektől Ós azoktól ne vogyonok tőket igénybe. B, J a e g g i /Svajz/ előterjesztésére, amelyet V/ a n k o Gusztáv magyar dologátas az O.K.H, ellöki osztályfőnökének bátorjesztott javaslatq is támogatott, a konferencia az orosz incditványt természetesen olvetetto, ' k tizenh rmadik nemzetközi szövetkezeti kongrosszust egyébként . hotfon reggel nyitották meg ünnepélyes külsőségek között es azon a magyar delegátusok teljés számmal vettek re szt, r. magyar delegátusok sorában van K u n z u dön dr. Egyetemi tanát, a Magyarországi Szövetkezetek Szövetségének ügyvezető elelnökc ésdr, B o r > á s Gáspár a Köztösztvisclők Fogyasztási Szövetkezetének ügyvezető igazgatója. A kongresszusi tancsakozásokkal párhuzamosan a agyar delegátusok szorgalmasan szervezik a külföldi szőve tkezettk budapseti útját, E munkálatokban K é h 1 r György dr, a Rimgya főtitkára és dr, P á r te s Sziláőd vesznek részt. /MOT/B. FOLITIK*. .BESSENYEI" ZEIÍO ORSZÁGGYŰLÉSI KEPVISELCTSAROSF^TAKI-,'MINDEN KÖZSÉGÉBEN BESZÁMOLÓT TARTOTT, «. parlamenti szünet alatt dr. BessonyoJ Zénó orsz ggyulesi ké.viselő végigjárta a sárospataki ?&%f>sztőkorület 27 községét, ho f ;y tájékoztassa a közönséget a politikai és gazdasági helyzetről, a nai súlyos viszonyok okairól, a kormányak a gazdasági válság ohyhitése rdokébon tott intézkedéseitől, terceiről s a jövő lehetőségeiről, / Mi^Aon községbon nagy szeretettel ós lelkesedéssel fogadták ós bizotsitották f arról, ho y továbbra is tántoríthatatlan hűséggel támog-tni fogják, k nópgyülésok során súlyos kif-kádasok hangzottak el a borfogyasztási adó ós a közmunkaváltság ollón, Bossenyoy Zénó kijelentette, ho y mindon erejével küzdeni fog o két adónem mielőbbi eltörléséért. /MOT/B;