Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/2

1930-08-25 [043]

A FŐVÁROS BALATONZAMARDII i YERMEKÜDÜLÖTELEPENEK FELAVATÁSA. V asérnap reggé: avatta fel V a 3 s József dr. népjóléti miniszter^&z#keefővéros Slaton-^amárc ean IfefcpBitett gyermeküdülőtelepét. A felavatáson nagyszámu, előkelő közönség^ vett részt, a törvényhatóság képviseletéhen dr. R i f k a eren c főpolgéi méter dr. H a r r e r Ferenc I 1 o v sz k y János, M á té~ János,* 0 1 1 m Dezső bizottsági tagok, Somogy vármegye képviseletében bár| W e i s s Gyu,la vármegyei főjegyző, a tisztifőorvos, a járási főszolgabifcó és köz3ég és a kör­nyező helységek vezetű emberei jelentek meg. *i ünnepség tátoori mi.'égel kez­dődött, amelyet V a 3 s József népjóléti miniszter pontifikált, majd beszen­telte a l<ormányzóné nevéről elnevezett otthont és a mise keret'.ben mély hatí : beszédet mondott. A miniszter szavait dr. P u r é b 1 Győző tanügyi tanpC3no köszönte meg,hangsúlyozta beszédében azt az áldozatkészséget, amellyel a mini' ter, a forolgárma ter, S i p ő e z polgármester, a törvényhatóság és valamen­nyi más hatóság tanúsított a gyermeküdülő létrehozhatása körül. Ezután be­mutatták £ gyermeküdülőt, amely páratlan 1 maga nemében. Öt épületből áll, mii denatt különö 3 gondot fordítottak a higiéniára. A bemutatást ebéd követte, amelyen iámét Purébl Győző dr* mondott nagyhatású köszönő beszédet. Szavaira Somogy megye nevében b/iró H e i S 3 főjegyző válasáolt, utána még több fels: lalé3 következett. A megnyitásra egybesereglett vendégek az egé3z napot ott tölötték és nem győzték csodálatukat kifejezni a felett az emberfeletti munkr; felett, amelyet a budapesti gyermekekek üdvéért azok legnagyobb szivü barátjn Pur-bl tanácsnok teljesített. A szép ünnepség. . bensőségét ö3ak fokozta az a körülmény, hogy a gyermeküdültetőt már teljes üzemben mutatták be. -&gy héttel ezelőtt ugyanis az egyik fővárosi iskolának tanulólt vitték le Zamárdiba és ezek a fiuk mér napok alatt is nagyszerűen gyarapodtak* A telep vezetője T é %0ggü[ igazgató, - akinek nagy munkájában felesége is osztozik* A telepre be­, osztott gyermekek szinte az egész napot a Balatonban töltik, amely közvetlen' határoa az épülettel. Husz gyermekes csoportokba vannak befcsztva a.gyermekek, minden csoport élén egy-egy tanitó áll. Ötszöri étkezé3ben részesülnek napont mégpedig nagyon bőségesen. Ebéd után kötelező n má3félórai pihenés, este 9 ér; pedig teljesen elsötétül a gye^meküdültető. A gyermeküdültetőt már eddig' is számos előkelő külföldi pedagóg us tekintette meg, és bár Németországban 2.60 ilyen intézet van, B cr iin város tanügyi tqnácsnoka kijelentette, hogy azok kö­zül egyik sem Ily modern. Tevékeny része volt a gyermeküdülő mielőbbi lét­rehozásánban a főváro3i gyermeknyaraltatási akció hivatott vezetőjének P e t Kálmán igazgatónak la* /MOT/H. HÍREK. PÁRISI MHGYARSAG. A Parisban már négy éto óta megjelenő Gazette des Hongroi" de Paris, magyar nyelvű lap elérkezettnek látja az időt arra, hogy kereteit kibóvitse és céljairól a hazai és külföldi magyarságot tájékoztassa, A lap célja, hogy összekösse a külföldön élő magyarságot, Segítségére siet maindazok natt, akik magukat magyarnak érzik és vallják. A Franciaországban lkkó előfize­tőknek ingyenes orvosi kezelést biztosit, állast közvetít és a munkaviszonyok­ról való meghízható tájékoztatással megkönnyíti a helyzetüket. Ápolni igyeksz^ a francia munkaadok és a magyar munkások közötti jó viszonyt. Tanulmányi ki­rándulási ügyekben és gazdasági kérdésekben szívesen áll az érdekeltek szolsáJ' tara. Törve ezenkívül a lapnak, hogy egy névjegyzéket állit össze a Franciaor­szágban elő es ott állandó, bejelentett lakhellyel biró honfitársakról. Azért a lap. ezúton kéri fel a francia magyarságot, hogy a nemes munkát megkön­nyíteni, pontos es olvasható elmüket és foglalkozásukat a lap kiad óhivatálá­nak elmére megküldeni szíveskedjék. A lap előfizetési ára Franciaországosn ki­yul egy évre 25 franc /nem egészen 6 P./ Szerkosztőség és kiadóhivatal? Pári;; 15 o. - 9 squaro do Vergonnes* Szabó Pál. /MOT/B. Pro doiúo:Schweinitzer rendőrtanácsos tisztelettel kéri a tápok Szerkesztőségét, hogy e hirt átvenni szivesl jenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom