Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/1

1930-08-07 [039]

Pro D o m o : Mai . hetedik kiadásunkban "Ditroiné E. Mari ünneplése" címmel, hir jelent meg, amelynek utolsó^mondata közli > hogy Ditroiné augusztus 8-án a rádióban szerepel* Kérjük az igen tisztelt szer­kesztőségeket, hogy a hirnek ezt az utolsó mondatát kihagyni szíveskedjenek. /MOT/l MEGÉRKEZTEK A CSAÍ LLAGASZATI KONGRESSZUS RÉSZTVE^I BUDAPESTRE. Csütörtökön este a bécsi hajóval megérkezett az Internationale A tro­nomische Gesellschaft 140 tagja a fővárosba, a holnapi napon kezdődő csillagászati kongresszusra. A csillagászoknak ez az egyesülete immáron 60 esztendős és miután alapszabályai szerint minden két évben tart közgyűlést, a holnap megkezátődő kongresszus a 29rik. A kőt évvel ezelőtti kongresszus Heidelbergben volt. A társaság elnöke Eliz Strömgren Koppenhágából,már napok óta Budapesten tartózkodik, ma azonban dr. Tass Antallal a budapesti csillagvizsgáló igazgatójával a kongresszusi részt ­vevők fogadására Vácra utazott és velük együtt érkezett vissza a fóvá­rosba. A'megérkezós után a kongresszusi tagok ismerkedő estre gyűltek ösz­sze a Gellért szállóban. A 140 résztvevő között sok világhiresség van. Megérkeztek: P. Guthnick /Neubab&atsberg/, Július Bauschinger /Leipzig/, H. Ludendorf /pittsdam/, G. Armellini /Róma/,L. C ourvoisier/Neubabel s­berg/, A. S.. ' Eddington /Chambridge/, J. Hopmann /Bonn/, H. Kienle /Köttingen/, A, Nijland /utrecht/, R * Prager /Neubabelsberg/, R.Schorr /Bergedorf/ G. Struve /Neubabelsberg/, C. Wirtz./Kiél/, Mak Wolff /Heidelberg/, E, Nordenmark /stokholm/, a Zeiss-gyár képviseletében A, König /Jéna/, T. Mac Donald /Blasfeow/, K. Lundmark /Ottó Kuttera /Zágráb/, K. Gráf /Wien/, S. Mauderli /Bern/, L. Rodés /Tortosa/, I. Stein /Amsterdam/, M. Ssch /Valkenburg/, T. Araki /Kiotó/ Jjapán/, P, Sundmann /Helsingfors/, . . H. Odermatt /Neuíschatel/, F.Kepiski /Warsava/, A. A. Ivanoff /Pulkovo/, I. Heyde /üresden/, magyar részről a budapesti csillagvizsgáló intézet tudós igazgatóján Tass Antal dr-on kivül megjelentek Páter Angherne /Kalocsa/, Kövesligety Radó dr. , Lassovszky Károly, Posztoczky Károly, báró Harkányi Béla, Steiner Lajos, Terkán Lajos, Wodeczky József, Krbek Ferenc és Dunszt László. A kong* res zusi résztvevők közül többen családtagjaikat is elhozták Budapestre, A kongresszus gyűléseit holnap, pénteken délelőtt kezdi meg és tartama öt nap, 13-án fejeződnek be az előadások és tanácskozások. Az üléseket a Műegyetem fogják tartani./lvíOT/H. —FELUGROTT A VILLAMOSRA DE VISSZAESETT ES A PÓTKOCSI ALÁ KERÜLT. Csü­törtökön este a Zsigmond-utca 49 számú ház előtt Liflovs zky Vinoe 70 év s napszámos fölugrott a villamosra, visszaesett és a pótko­csi alá került, A mentők súlyos sérüléssel a Margit-korházfca vitték. /MOT/R. LEESETT AZ ÜÜTOROL ÉS MEGSEBESÜLT... A Gyömről-ut és Vasgyár-utca sar­kán a Bp. 20-154 számú teherautóról leesett M i z e r i Gergely 60 éves napszámos, aki súlyos zuzödásokat szenvedett. A mentők a Rókus kor­házba vitték. /MOT/R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom