Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/1

1930-08-05 [039]

NEM TUDOTT VITÉZ LENNI, HÁT VILLAMOS BÉRLET-JEGYEKET LOPOTT, Igen sok hírlapíró tett p anászt az elmúlt év nyarán a rendőrségen, hogy villamos bérletjegyeiket a szerkesztőségekben függő kabátjaikból Ismrot­len egyén kilopta. Ugyanilyen panaszt tett a Pátria Hirlapirók Egyesülete és a Magyar Atlétikai Klub is, hogy ott is egy ismeretlen ember garáz­dálkodik és tobit tagsági jegyet lopott el. A véletlen juttatta a rondűrnég kozéro a bérletjegytolvajt RadA Reibh Antal, többszörösen bűn­tett előéletű magántisztviselő személyében. Radó Reich állandóan vitéz­nek adta ki magát és egy alkalommal Igazolásra szólitották fel. Igazol­tatása során házkutatást is tartottak nála és ekkor egy csomóba össze­kötve megtalálták nála a különböző helyekről összelopkodott villamos bér­letjegyeket. Többrendbeli lopás és csalás miatt indult meg az eljárás Radó ellen, letartóztatták és okkor derült ki,hogy Radó már igen sokszor büntotve volt. Ma tartott ügyében tárgyalást Gőczy Károly dr. törvényszéki egyesbiró, ahol Radó tagadta bűnösségét. Terjedelmes védekezésbe kezdett az egzaltáltan viselkedő vádlott és siránkozva adta elő védekezését? - Tessék elhinni, nagyságos biró ur, hogy nekem az okoztam a vesztemet, hogy minden áron vitéz akartam lenni. Végigharcoltam a háborút, többször megsebesültem és azt hittem, megérdemlem, hogy vitéz lehessek. Föl is vettem a vitéz nevet és vitéz szentmártoni Radó Antal néven szerepel­te? mindenütt a világon. Ilyen néven váltottam ki magamnak igazolványokat is. Egy ilyen igazolvány kiváltása alkalmával keletkezett az a megmagyaráz hatatlan ösztönöm, hogy villamosbérletjegyeket fogok gyűjteni. Valóságos szenvedélyem lett a bérletjeggyüjtés. En soha nem utaztam a szerkesztő urak bérletjegyeivel, nekem nem is volt arra szükségem, mert az édesapám­nak, akinek egyetlen fia vagyok, Budapesten egy háromemelei es háza van. Igaz,hogy Győrben is elitéltek kéthónapi börtönre,de ez is csak azért törtei. 1 :, mert díszmagyart Öltöttem, a vaskoronarendet tűztem föl magamnak és elmentem a főispáni installációra. Tessék elhinni _ c én nem akartam senkit sem megkárosítani, csak a szenve­délyem áldozata lettem. A kihallgató hirlapiró sértettek egyike sem kérte a vádlott teegbüntetését, egyedül csak a BESZKAR, amely sz int én sértettként lépett fel,mert a nyomozás során beigazolást nyert,hogy a vádlott az ellopott jegyekkel többször tényleg utazott. A törvény Szádeczky Lajos királyi ügyész és Jobbágy Lajos vedő felszólalása után bűnösnek mondotta ki a szenvedélyes bérletjegy-gyűjtő Radó Rei&h Antalt lopás és csalás bűn­tettében, mint olyan egyént, aki lopásért és csalásért már büntetve volt, és ezért héthónapi börtönre Ítélte./MOT/ H. KÉNYSZEREGYEZSÉGEK. -Strassor Ernő /Bástya-utca 1./ be nem jegyzett müvirágkereskedo ellen a királyi törvényszék megindította a kényszeregyezségi eljárást. Va­gyonfelügyelő Kornstein Zoltán dr. ügyvéd. Követelések bejelentése augusz­tus 24-ig az OHE-nél. - Steiner Adolf /Akácfa-utca 3o./ bejegyzett cukorkakereskedő, valamint Bruszt és társa /Központi vásárcsarnok/ mészárosok, ba nem jegy­zett cég és ennek tagjai: özv. Bruszt Adolfné és Bruszt György kényszer ­egyezségi ügyében a törvényszék jóváhagyta a létrojött magánegyezséget,az eljárást mindkét ügyben befejezetté nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 135, illetve 68 pengőben állapította meg. /MOT/ ^CSÖD. Az egyesült Magyar Celirloidgyár részvénytársaság /Szent László-ut 38,,/ be jegyzett cég ellen a törvényszék csődöt nyitott, 'Csődbiztos Bóka Zoltán dr, törvényszéki biró, bömeggpndnok Pollák E de dr. ügyvéd. Követelései: be­jelentése október 7-ig a királyi törvényszéknél, felszámolási tárgyalás november 5-én, d.e. fél lo érakor, a csődválasztmány megválasztása novem • ver 7-én, d.e.. fél lo órakor a csodbiztos hivatalos helyiségében. /MOT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom