Magyar Országos Tudósító, 1930. augusztus/1

1930-08-12 [039]

A CSILLAGÁSZKONGRESSZUS ZAROÜLÉSE m a délelőtt 10 órakor volt a Műegye­temen. A záróülésen először • az összes a elfogadott javaslatokat határozatra emelték, azután azok a bizottságok tették meg jelentéseiket, "ajrik a nap megfigyelésének golirtatásával voltak megbízva és egyben megálla­pították, hogy további napvizsgálatokban mely csillagdák és milyen mértékben vesznek.részt. A szakelőadások közül, amelyek az utolsó ülésen ; /' lleíbonyoiódtak^különösen megemlítendő M á. h a j 1 o v A, moszkvai csil­lagász előadá'sa7' a ld.a nap koronájának fotomotrikus méréseiről tartott értokefr­.» zést s beszámolt az általa végzott mérésekről. /A nap korona ja ^alatt értjük azt a fényövet, amely a napot körülveszi teljes napfogyatkozás alkal­mával, amikor a napb°l nem látni semmi egyebet, csak a körülötte izzó ró­zsaszínű fényt. Ezután trömgr-een „^*U*M. koppenhágai egyetemi tanár,a kongresszus eadigi elnöke bezárta a kongresszust és megköszönte afc értékes előadásokat és a résztvevők odaadó fáradozását. A kongresszus tagjai délután sétahajózáson vettek részt. /MOT/Y, A PEDAGÓGIAI FILMGYÁR IGAZGATÓSÁGI uLESE. A Pedagógiai ^ilmgyár igazgatósága Zilahi Kiss Jenő elnökletével korábbi határozatának meg­felelően" ma ülést tartott _é>s a részvénytársaság vezetésére továbbra is F a r k a s József igazgatósági tagot kérte fel a Egyúttal elhatározta azt is, hogy meg augusztus havában letárgyalja az üzem munkaprogrammját, il-letve azokat a különböző megoldási módokat, amelyek mellett a gyár veszteségmentes működése biztosithat ü , -"-z igazgat_s ág javaslatát döntés végett a szeptember havában összeülő törvényhat sági tanács elé fogja terjeszteni, /MOT/B. • • RENDŐRSÉG. BET.RES K. H u b e r t Lajos ny. miniszteri t r nácsos Fürj-utca 20/c« szám alatt lévő villájába ismeretlen tettes betört és férfi és női ruhá­katyvalamint rádi°alkatrészekct lopott el, B a r t o s ^József fodrászmester Fehérvári-ut 51 szám alatt lévő házának nyitott ablakján ismeretlen tettes bemászott és-mintegy 800 pengő értékű ruhaner%ü7ol.lopott, /LOT/H. ————— • FEJÉRE ESETT n GERENDA. E bérlőin János, 46 éves pallér a ö zent László-ut . 132< számú háznál állványbontásnál segédkezett, amikor egy ge­renda a fejéro esett, * mentők súlyos, életveszélyes állapotba n a s zon t stván korházba szállították, /MOT/H, * KILÖKTÉK * VILLAMOSBÓL. B ö h 3. Árpád,: 2 éves pékséged a Thököly-uton villamoson utazott, s a túlzsúfolt porronr°l valaki lelökte. ** mentők súlyos sérüléssel a Rókus korházba vitték./MOT/H, TOVABBROBOGOTT A GAZOLO ÜTJTO e Ma este a Váci-ut és a Katona József-utca sarkán V i d a István 43 éves villanyszor elő£ - aki a Vág,-utca 14 számú­házban lakik, - egy ismeretlen rendszámú aut° elütötte, A gépkocsi a gázolás után megállás nélkül továbbrobogott, Vida Istvántsúlyos lábtöréssel a Kun­utcai dologkorházba szállították. /MOT/H. LEESETT a VILLAMOSRÓL. Szőllossy Gábor 10 éves tanuló a Podmanic.a­//] ky-utca 97 számú ház előtt kiesett egy robogó villamosb ü l. Könnyebb sérülé — íí/ seket szenvedőét, a menték részesítették elsősegélyben. /MOT/R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom