Magyar Országos Tudósító, 1930. július/2

1930-07-15 [040]

TÜZ. ^élután fél 5-kor Kispesten a Petőfi-utca és R Tóth Józs-f utca sarkán lévq/fatelep kigyulladt e Az istálló és egy lakóház leégett, A tüz i\£^"Jsrsjrs este fél 7 órakor meg tart. Oltás közben megsérült S i k 1 6 s Imre 38 éves tüzcltó, akit a mentők a helyszínen első segélyben része­sítettek. /MOT/M. ' , t J[ JbwLfO-fá/ A SVÁJCI DAlflOK SZERENÁDJA DR. SIPÖCZ JENPÖ POLGÁRMESTER TISZTELETERE. A Budapesten időző San-rt Galieni "Harmonie" dalegyesület kedden délután 6 órakor a Városháza első számú udvarén szerenádot adott dr. *" i p p c z Jenő polgármester tiszteletére. : v Elsőnek magyar nyelven a magyar Himnuszt énekelték el, utána egy nagyon szép tavaszi dalt, majd a dalosüdvözletet. Az énekszámok után a dalegyeaölet elnöke Schlegel Keresztély üdvö­zölte lelkes szavakkal a polgármestert, aki a várcháza elsőemeleti 'cbiLaká­ból hallgatta a szerenádot és a beszédet, Meg nem szűnő hálájánakadott ki­fejezést .". az elképzelhetetlen tvmep&éssel kapcsolatbany.ame.^ly őket a magyar földre való lépésük pillanatától kezdve kísértő. Beszédét annak a meggyőződésének kifejezésével fejezte be, hogy Magyarország egéről rövi­desen elvonulnak a baljós felhők és pár év múlva ez a büszke nemzet újra régi fényében fog ragyogni. A dalárda énekszámait H a u g Gusztáv zene­igazgató vezette* A szerenádot és az üdvözlést a polgármester német nyelvű be­széddel köszönte meg. Mélyen meg vagyok hatva, - mondotta, - és őszinte köszönetemet feje zen ki az énekművészet előttem megnyilvánult ggyönyörű kifejezéseért. Amig élek, mindenkor boldogan fogok visszagondolni a mai napra mindőn ősi városházunk falai között hűséges és j' J ságos svájci szi­vek dobbantak össze a magyar szivekkel. Arra kérte a továbbiakban a dalo­sokat, hogy ne feledjék el ok sem Budapestet és gondoljanak m ndig arra, hogy a magyar szivekben éppúgy ott él a dal szeretet©, mint a svojci lel­kekben. Legnehezebb időnkben is erős hitet nyújtott és benső vigasztalást a dalnak lebirhatatlan ereje. Isten segedelmét kérte Svájcra, hálásan em­lékeztetett arra a sok jóságra, amelyet a svájciak Magyarország iránt tanú­sítottak és továMhi tartózkodásuk sorára jó muiatáat kívánt, A polgármesteri beszéd elhangzása után fogadta hivatali szobájában a dalosok vezetőit Schlegel Keresztély£ H a u g Gusztávot és Klen a s t Ferenc budapesti svájci gőkonzíult. A fogadás során a svájciak átadták a polgár­mesternek a dalegyesület jelvényét, majd bejelentették, hogy egyhangú lelkesedéssel az egyesület disztagjává választották meg. /ivIOT/Hc —-KÖZLEKEDÉSI BALESETEK. Ma délután a Podmani.czkv-utca 53 számú ház előtt egy 46-os jelzésű villamos, melyet B a r t c. Gyula 37 éves kocsi­vezető vezetett, elütötte i; a s k 6 Antal 42 éve;; utcaseprőt, akit a men­tők súlyos sérüléseivel az TJzsoki-utcai korházba szállítottak* - Délután 5 órakor Kispesten az Üllői-ut 150 számú ház előtt V a 1 e n t i Lászl° 31 éves sofőr Bp„ 43-338 rendszámú teherautójával elütötte 3 z o b o r y Mária 18 éves varrónőt, aki kerékpáron haladt. Szobcry Mária lábtörést szenvedett, a mentők súlyos állapotban a Szent István korházba szállították- /MOT/R-

Next

/
Oldalképek
Tartalom