Magyar Országos Tudósító, 1930. július/1

1930-07-14 [041]

A KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG ÜLÉSE, A közigazgatáai bizottság dr, S i p ő c . Jenő polgármester elnöklésével hétfőn délelőtt 10 órakor ülést tartott, R é m e t h y Károly dr, főjegyző olvasta fel a polgár-mesteri je­lentést; amelyhez elsőnek Csille.ry András dr, szólott«, Nehezményezte, hogy a várbeli Fortuna- és Tárnok-utcában az autóbuszforgalom biztosítása ér­dekében uj csatornahálózatot kellett lefektetni; amelynek folyóméterenként 104*- pengős költségével az utcák háztulajdonosait terhelték meg. Miután nagy összegről van 3zó és az is sérelmes, hogy száz százalékig a háztulajdo­nosokkal akarják megfizettetni a csatornázás költségeit, intézkedést kór a polgármestertől ennek a sérelemnek megszüntetésére. A következő felszólaló H a n n Arnold volt, aki a bolettával kapcsolatban azt az évekkel ezelőtt tett Indítványát újította fel, hogy az adófizetést bizonyos százalékig a nosztrifikált hadlkölcsönökkel ís lehes­sen teljesíteni. Lázár Miklós az újonnan megalakított üzemi igazgatósági tagok javadalmazásának módja ellen szólalt fel és energikusan tiltakozott az ellen, hogy akkor, amikor a Rókus-kórház felépítésére nincsen pénz* egyes törvényhatósági bizottsági tagok közjövedelmek terhére súlyos ösazego­ket akarnak maguknak szerezni• Bárki vegye elő a megválasztottak listáját, rájön arra, hogy nem szakértőket, hanem pártpolitikai szempontból megválasz­tott egyéneket delegáltak az egyes igazgatóságokba. Reméli, hogy ezek az igazgatósági tagok ismervén Budapest súlyos helyzetét, nem fogják elfogadni ezeket a honoráriumokat, amelyek csak a törvényhatósági bizottság tekinté­lyét ássák alá. A fővárosi törvény nem jelenti ki parancsolóan, hogy ilyen jelenléti dijakat kell adni, hanem csak a lehetőségét adja meg és éppen ezéri arra kéri a polgármestert, hogy közismert puritanizmusával tegye lehetet­lenné ezt a tervet, Dr. Gál Jenő szerint lehanyatlóban van a törvényhat ér: ág régi szelleme, eddig senki sem gondált arra, hogy nobile officium helyett pénz_ ért végezze bizottsági tagsági munkáját. Hirék keringenek arról is, hogy egyes üzemeknél visszamenőleg akarják megállapítani a honoráriumokat Óvást emel ez ellen is, és az ellen Is, hogy az üzemeknél megdöbbentő költekezés folyik. Ismételten előfordult a Beszkártnál, hogy egyes nem szakember bizott­sági tagok külföldi tanulmányútra mentek. A továbbiakban azt fejtegette, hogy az uj törvény alapján a régi autonómiánakegyetlen mentsbár*a közi­gazgatási bizottság. Éppen azért, miután a jövőben a bizottsági ülések ál­talában zártak, azt javasolja, hogy a közigazgatási bizottság üléseit mond­ják ki a sajtón keresztül a publikum számára nyíltaknak, Az 1876 * évi 26, tc, 13e pargrafusa a közigazgatási bizottságról, ma is élő jog és azt mondja^ hogy ennek a bízottságnak kötelessége az egész közigazgatás összhangzntcs működésének ellenőrzése. A polgármester nyíltan és önérzetesen mondott vé­leményt az uj helyzetről, ezért fft kéri, emelje fel a közigazgatásfbizott­ság tekintélyét arra a szintre, melyet az megérdemel. Eddig csak a félévi jelentésekben adtak összefüggő kópét a közigazgatás teljes működéséről, a jövőben azonban szükséges iennce, hogy ez a jelentés havonta számoljon be részletesen a sajtó Jelenlétében mindazoknak a terveknek a működéről., a­melyeket az uj törvény a nyilvánosság elől elzár, Loezögozi. hogy a közigaz­gatási bízottság mindig nobile ofTflcium marad és őrzi a régi idők nemes ha­gyományait . Hiszi, hogy a puritán ártatlanságú, hivatott polgármester is belátja az általa elmondottak szükségét és ezért kéri megnyugtatását­D r. S i p ő c z Jenő polgármester válaszában legelőbb arról számolt be, hogy a központi Vásárcsarnok környékét részben már rendez­ték,, továbbá, hogy a végleges rendezés az uj élelmiszornagyvásártoiep üzem­behelyezésekor fog megtörténni, A várbeli csatornázási ügyben kijelentette, hogy a csatornailleték azért olyan magas, mert sziklatalakban kellett dolgoz­ni, annak elengedését, nem biztosithatja, vizsgálat tárgyává teszi azonban, hogy sujt~e ez az illeték kieexisztenciákat ÍS; és ha igen azok érdekében megpróbál interveniálni, Hann Arnold propoziclójávai érdemlegesen csak két* sőbb tud foglalkozni. Lázár Miklósnak azt válaszolta, hogy Ő a nobile offi­cium elve alapján áll, a köztestületek tagjainak díjazásának kérdésébe ép­pen ezért nem folyt be. Az emiitett tanulmányi kirándulásokra vonatkozóan az az álláspontja, hogyha szakértőket küldenek ki ilyenekre, ez mindenkor a város érdekében Gál Jenő dr.-nak adott válaszába kifejtette, hogy /FolytiköV*/

Next

/
Oldalképek
Tartalom