Magyar Országos Tudósító, 1930. július/1

1930-07-10 [041]

USETTY BÉLA KÉPVISELŐ BESZÁMOLÓJA A JÓZSEFVÁROSBAN, E héten tartotta U s e t t y Béla a déli kerület országgyűlési képviselője a VIII, kerü­letben évi beszámolóját. Az ülésen B ó h n József üdvözölte Usettyt és beszédében kidomborította nagy érdemeit,, kiemelvén, hogy a Jézsefváros noki köszönheti, hogy a Ferenc-körúton át rövidesen uj hidhoz jut. Usetty Béla beszám&löjában elmondotta küzdelmeit, '.melyeket, mint az uj fővárosi törvény elő­adója folytatott, ismertette, hogyan sikerült az egész vonalon mégig meg­védelmezni a polgárság jogait és biztosítani a polgárság befolyását a fő­városi ügyek vitelére, egyrészt a tanáccsal szemben, másrészt azokkal a klikkekkel szemben, melyek azt képzelték, hogy a főváros egyes emberek önös érdekeire vannak teremtve, A hatalmas munka eredménnyel járt, mert elmondhatja, hogy a jövő fővárosi ügyvezetés rendkívül kedvezően fogja éreztetni hatását a polgárság érdekeinek szempontjából. Rámutatott azokra a harcokra, melyeket s tisztviselők, az iparosok és kereskedők érdekében folytatott és azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az eredmények rövidesen észlelhetők lesznek. Kiemelte, hogy az élolmi-vásár elhelyezése érdekében mily sokat harcolt, mert ezt egyesek Óbudán akarták elhelyezni, A beszámo­lót, mely másfél óráig tartott nagy lelkesedéssel fogadták és Usettyt me­legen ünnepelt^. botfai Hűvös Iván pártelnök köszönte meg a beszámolót és kifejtette, hogy esetty Béla, a fiatal generációnak tradíciókkal biró, te­hetséges, önzetlen, éleslátású és talpraesett Ítélőképességű tagja, kinek mindon kelléke meg van ahhoz, hogy a déli kerület képviselője legyon. Azt mondotta a továbbiakban, hogy könnyű a kerület vezetőségének, amikor ilyen munkatársai vannak, ^eszedét azzal a bibliai példával fejezte be, hogy: ;, Logyon a párt olyan vár, mint volt Noé bárkája, tereijak oe uua u ma meg szélsőséges elemeket, bírják őket rá, hogy egyetértésben, harmóniában munkálkodjanak és ha majd eltelik a 40 nap és kitekintenek a bárka ablakán, ők is mog fogják pillantani a szi­várványt, azt az aranyhidat, amely a polgárság gazdasági talpraállásához, a főváros fejlődéséhez és az integer,boldog Magyarországhoz vezet" Be­széltek móg : Bogen-Fürst György városbíró és Szusz Béla gyáros, végül dr • F ö 1 d e s Árpád királyi tanácsos, «. beszámolót, ame­lyen nagyszámú közönség.vett részt, a Pozsg§ti féle vendéglobon tartott 250 toritékes vacsora fejezte be. Ott voltak többek között: G a z d y Jenő posta főigazgató, B ó n 1 s István főkapitány helyettes, M o r b 1 t­z e r Nándor a Ték gyár tulajdonosa és még sokan. /MOT/H. KÖZLEKEDÉSI BALESETEK. Ma délután Kulcsár Mózes 23 éves ^sashalmi nyomdászt egy motorkerékpár elütötte. A mentők agyrázkódással a Rokus­korházba szállították. -Jellinek Ferenc kispesti lakos motorbiciklijével s Gyömrői-ut 94 számú ház előtt megcsúszott. A mentők koponyatöréssel és agyrázkódással a Kun-utcai korházba szállították. - Csütörtök délután az Almássy-téren a Bp. 28-869 rendszámú autó elütötte Kovács Lajos 31 éves utazót motorkerék­párjával. Sérüléseivel a mentők lakására szállították e - A Garai-utoa és Rittenbiller-utca sarkán egy motorkerék­I pár elütötte Nagy Károly 66 éves MÁV lakatost, akit a mentők súlyos M sérülésekkel a Szent István korházba szállítottak, /HOT/M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom