Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2
1930-06-26 [042]
/ A MAGYAR DALOSSZÖVETSÉG IGAZG ATOVÁLASZTMÁNYL ÜLÉST TARTOTT. /Folyt. 1. Ezután B u r d á c s Rezső dr, ny, kir. járásbiró a kecskeméti körzet elnöke indítványozta, hogy az igazgató-választmány jegyzőkönyvi köszönetét szavazzon Gerlóczy Béla dr.-nak önfeláldozó munkájáért. Az inditványt a választmány egyhangúlag lelkes tapssal tette magéé^ré. Az elnök eiaután felolvasta Debrecen város polgármesterének leve JLét, aki közli, hogy egy év leforgása alatt a megyében diem lesz egyetlen olyan község vagy falu, melynek ne legyen majd dalosköre. Érdekes kérdés került ezután tárgyalásra. Arról volt szó, hogy az idegen érkezőket a fogadásuknál, amikor a vonatkozó nomzoti Himnuszt éneklik a fogadásra kivonult karok, - milyen nyelven énokoMk. A kérdéshez többen szólaltak hozzá/Végül Gál István a mez őkövosdi kör olnö javaslatára azt a javaslatot fogadták ol, h gy omolyik daloskör ismeri az idegen nyelvű himnuszt és azt énokolni tudja, ugy azt énckoljo, egyébként a magyar szöveget énekeljo. Ez Z ol kapcsolatosan azonban utasítást nyert az elnökség, hpgy minden nnemzot himnuszának magyar fordítását szerezze meg és továbbítsa megfelelő kották kíséretében a dalosköröknek. A kottákra magyarul is ráiratlk a szöveg. Végül az elnök molog szavakkal emlékezett meg a magyar sajtóról, mely mindön alkalommal lolkos támogatásban részosttl a magyar dalosok ügyét. Ezt a köszönetet a Dalosszövetség jegyzőkönyvben örökítette meg. A pénztári jelentés és számvizsgál ójolentés beterjesztése után az ülés végétért, /MOT/E, RENDŐR SÉO , GYERTYÁT LOPOTT A TEMPLOMBÓL, A rendőrség elfogta Biaczovszk József 27 éves állás és lakásnélküli nyomdászsogédot, - aki a Kcropesiut 31 szám alatt lévő rom- kath. templomból két ezüst gyertyatartót ellopott, A nyomdászsegédet őrizetbevottók. /MOT/H. DUNÁBA FULLADT, Csütörtökön este 7 órakor a Római fürdőnél egy ismeretlen 16 ( év körüli fiatalember fürdés közbon elmorült a Dunában, A parto hátrahagyott ruhájábanS z a b ó Mátyás tanonc nevére kiállított igazolványt találtjtk,- aki a Madarász-utca 1. számú háznak a lakója. A rendőrség a nyomozást megindította, /MOT/H. HÍREK. -»-»*KÖZLEKEDÉSI BALESETEK, E s te 7 órakor a Mátyás-tér 5 számú ház előtt Pálinkás Mihály,37 éves sofőr Bp. 160-32 rendszámú gépkocsijával elütötte Balogh Árpád 60 éves géplakatost, aki korékpáron haladt. Balogh könnyebb sérüléseket szenvedett, a Kun-utcai korházba szállították. - A Soroksári-ut 16 számú &áz olőtt este 9 órakor s o r e g é 1 5 Sándor 18 éves napszámos a 11 villamos pótkocsijának hátsó ütközőjéről, melyen utazott, leugrott és közben megs-ebesült, A Szent István korházba szállították. - Déli 1 órakor a Baross-utca 61 számú ház előtt T 0 r ó c z C/ János 26 éves napszámos át akart menni az uttestén, közben egy 24-es jelzésű villamos elütötte. A villamost Németh István vezető vezette . A szerencsétlen Turóczi Jánosnak a villamos jobb alsókarját levágta,felső karján a hust összeroncsolta, arcát és fejét az életmentő deszka zúzta össze. A mentők életveszélyes állapotban szállították a Rókus korházba. ! - Délután & órakor Újpesten a Váci-ut 102 számú ház előtt U n c n e A József 41 éves gépész Bp. 825-13 számú motorkerékpárjával elütötte M 0 r n o s Mihály 21 éves sütőtanoncot, akit könnyebb sérüléssel a gróf Károlyi korházba szállítottak. /MOT/R.