Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2

1930-06-26 [042]

/ CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN TARTOTTA MEG KÖZGYŰLÉSÉT AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KAMARA. Polytaté SJ.Ü/ a kérdés: vájjon szükséges-e az, hogy ha Budapestre;:utazom, utközhen négy-öt izzóláapagyárat kelljen megpillantanom. Nom volna-e szükségesebb ennél, ha mezőgazdasági termelésünk racionalizálására fordítanánk min­den erőnket. Evégből szükséges, hogy például Ausztriával vámközösséget létesítsünk. Az eknük ezután bejelentette, hogy a felsőházban :'.*:* . /ja­vaslatot terjesztett be, amelynek értelmében felhivta a kormányt, utasít­sa a földmüvelésügyi minisztert, hogy olyanértelmü törvénytervezetet nyújtson be, amely szerint a mezőgazdasági kamarában a nagy és közép­birtok, valamint a mezőgazdasági intelligencia arányosabb képviseletet nyorjen. Végül köszönetet mondott a vendéglátó OMGÉ-nak és azt hangoztat­ta, hogy az a külsőség, hogy az Országos Mezőgazdasági K a mara ez alkalom­mal az CMGE székházában tartja közgyűlését, biztató jel arra, hogy az agrárérdekoknek ez a két legfontosabb szerve'a fontos és vitális kordé**' sekben a jövőre együtt fog működni egymással, A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után & ó 6 S Mi­hály dr. ny. államtitkár, igazgató terjesztette be a kamara multévi műkö­déséről szóló jelentésót, valamint azt a határozati javaslatot, amely a mezőgazdaság érdekében szükséges intézkedésekről szól. Koós dr, igaz­gató rámutatott, hogy a kérdéses határozati javaslat azokat a követelmé­nyeket foglalja magában, amelyek az egyes mezőgazdasági k'T.arák tava­szi gyűlésein mint szükséges teendők elhangzottak. Ezeket a szórványos indítványokat az országos kamara most összefoglalva a kormány elé kíván­ja terjeshtoni. Kétségtelen ugyanis, hogy a mezőgazdaság bajain nőkünk, magunknak kell segítenünk^ mert nom hivatkozhatunk örökké a világggzdasá* gi helyzet súlyosságára. Átgondolt, programmszerü intézkedésekről nem lo­. hot szó, mert az úgyszólván napról napra változó világgazdasági szituá­cióban senkinek sem lehet hosszú időre szóló, minden rlszlotro kitörjedő áttekintése vagy programmja. Vannak azonban bizonyos alapelvek, amelye­ken elindulva fel kell és fel lehet épitonünk agrárpolitikánkat. Nom sza­bad megvárnunk, hogy az elégületlenség csináljon gazdasági programmot, A mezőgazdaságért tennünk is kell, nemcsak beszélnünk bajairól, A hatá_­rozati javaslat csupán általánosságokban mozog, Mog kell értenie ebben az országban mindenkinek, hogy a pár exellonce agrár Magyarországon min­den érdeknek mog kell hajolnia a mezőgazdasági érdekek előtt., nehogy úr­rá legyen' felettünk az általános olszogényedés. Ezután Somss ich Lász ló gróf az OMGE elnöke adott ki­fejezést örömének, hogy az OMGE székházában üdvözölheti a kamara közgyűlé­sét. Ha oz a két legfontosabb mezőgazdasági szerv nem működnék együtt, el sem volna képzelhető a siker leghalványabb reménye is. Részletekben lehet eltérés a különböző érdekképviseletek között, de nagyvonásokban meg kell programmjuknak egyeznie. Melegen köszöni az elnök üdvözlését és azt hangoztatja, hogy a magas kitüntetés/, amelyet a Kormányzó úrtól nyert, - elsősorban a mezőgazdasági társadalomnak, szól, amely a legsúlyosabb i­dőkben a legcsekélyebb panasz nélkül viselte kemény sorsát, /Éljenzés./ B o t t li k Jó z sef országgyűlési'képviselő szólt ezután el­sőnek a gabonaértékesítésé törvényjavaslathoz. Az Országos Mezőgazdasági Kamara - úgymond - már többször legzőgozte magát a gabona áremelésének követelése mellett. Ez a törvényjavaslat tehát kell, hogy fedje a kama­ra álláspontját. Meg kell állapítani, hogy pillanatnyilag más mod a ki­bontakozáshoz nem vezet. Magyarország exportország, ahol a vámtoória nem érvényesül. Alkalmat kell tehát találnunk, hogy akár belső-vámmal is, dc i segítségére siessünk igen súlyos helyzetben lévő mezőgazdasági termelő­osztályunk* A bolettarendszer aránylag igen csekély,,három pengős vám­— mai siet az agrárórdekok segítségére. Amióta a javaslatot a parlamentben tárgyalják, a búzaára két pengővel sülyedt, igy a három pengős boletta vodtaképen egy pengős segitséget jelont. Nom áll az az ellenvetés, hogy a legszegényebb néposztály fogja voltaképen a bolettát megfizetni. Ha | A Magyarországon 15 pengős búzaár lesz, tönkre megy itt minden, az ipari [// munkásság tömegei válnak kenyértelenné, A boletta javaslat tehát vég = | /Folytatása következik:/

Next

/
Oldalképek
Tartalom