Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2

1930-06-26 [042]

/A TÖRVÉNYHATOSÁGI TANÁCS ÜLÉSE. Folyt atás.l./ Az igazgatósági épülőt megépítésére- az eredetilGg előirányzott négy és félmillió pengő helyett két millió pengó't engedélyezett a tanács,azonban azt a tervet, hogy az igazgatósági palotát a Rákóczjóuti Kisrókus tolé ' kén építsék, elvetették és később fogják megállapítani az épitkezés helyét, Ezután letárgyalták a beruházási programm végrehajtásához szükséges nyolcmillió dollárra tervezett függó'köícsön felvételének ügyét. Egyhangú határozattal ugy döntöttek, hogy ebbó'l a kölcsönösszegből négy*., millió dollárt a Községi Takarékpénztár utján vésznek fel, kétmilliókdol- . lárt pedig az Angol-Magyar Bank fog folyósítani,A még fennmaradó kétmillió dollár felvételét egyelőre függőben tartották. Felhatalmazást adtak' ásáhbg polgármesternek arra nézve is, hogy a hatmillió dollár keretein belül végrehajtandó beruházások sorrendjét megállapítja és erről már a pénteki közgyűlésnek bejelentést tegyen. A napirend utolsó pontja a tegnap délutáni közgyűlésen megvá­lasztott szakbizottságok elnökeinek kijelölése, illetve megválasztása vOlt« A törvény szerint ugyanis az ügyosztályok mellé delegált szakbizott­ságok elnökeit nem a közgyűlés hanem a törvényhatósági tanácsülés választ­ja meg, A megejtett választás eredményeképp n az ügyosztályi bizott­ságok elnökei a következők lettek-* elnöki bizottság Lázár Ferenc, magas­építési bizottság: Petrovácz Gyula, városrendezési, ut- és csatornaépítési bizottság: Harrer Perénc, közjogi bizottság: Gaár Vilmos, közlekedési és közgazdasági bizottság: Kpzma Jenő, Pénzügyi bizottság: Wolff Károly, tanügyi bizottság: Bódy Tivadar, közélelmezési bizottság: Usetty Béla, szociálpolitikai bizottság: Buday Dezső, közegészségi bizottság:Csilléry András, városgazdasági bizottság: Homonnay Tivadar, világítási és vízveze­téki üzemi bizottság: Becsey Antal. ' ' ' A törvényhatósági tanács ülése félháromkor ért véget,/MOT/D.H. • HÍREK A KUNSZENTMIKLOSI JÁRÁS VENDÉGLŐS, KORCSMÁROS ÉS HUSIPAROS EGYESÜLETÉ­NEK KÖZGYŰLÉSE. A kunszentmiklósi járás Vendéglős-, Korcsmáros- és Hus iparos Egyesülete ma délben tartotta Kiskőrösön évi közgyűlés ét, amely en~ a kerület képviselője, M e s k ó Zoltán is megjelent. A közgyűlésen dr. Pongrác z Aladár, az egyesület ügyészt kifejtette, hogy az általános gazdasági válságot elsó'sorban a vendéglősök érzik meg. Felpanaszolta, hogy az italmérési illetékeket felemelték száz százalékkal és hogy a bor­fogyasztási adót, aaely harmincnyolcmillió pengó', még ma sem hajlandók eltö­rölni, A Korcsmárosok és vendégló'sök részesedését biztosítani kell a kis__ ipari kölcsönből, Ki kelt a borbatyuzók ellen, akik egyre több vonalon' ~~ árusítanak már a vonaton bort. Befejezésül a sörkérdéssel foglalkozott. M e s k ó Zoltán beszélt ezután, megállapítva, hogy a Magyar szőlősgazdatársadalom helyzetén kizárólag a borfogyasztási adó eltörlésé­vel lehet segiteni. Ennek az eltörlése nyomában magasabb árt kap a termelő, olcsóbban jut borhoz a fogyasztó és többet keres a kereskedelem is,mert nagyobb forgalmat ér el, A bort tömegfogyasztási cikké kell tenni és nem borpalotákat, hanem "Weinstube"-kat, bodegákat kell felállítani a magyar bor^népszorüsitésére a külföldön. Támogatni kell a tisztességes bo*keres kedőket, akármilyen felekezethez tartoznak, A közgyűlést ünnepi ebéd követte. /MOT/0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom