Magyar Országos Tudósító, 1930. június/1
1930-06-14 [038]
—- FELMENTETTÉK GRÓF GYÜRKY ALADÁRNÉT A GONDATL.fíNSÁGBójUOKOZOTT- SULX) S TESTI SERTÉS VÁDJA ALÓL, Kéry István dr. törvényszéki bíró elnöklete alatt ma tárgyalta a büntetőtörvényszék gróf Gyürky Aladárné ügyét, aki ellen gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége cimén indult meg az eljáfás. Két évvez elelőtt ugyanis - mint még emlékezetes - a Vérmezőn rendezett távlovagló versenyen a grófné lova valamitől megijedt és Szokodi Elek rendőrőrmestert fellökte és'fejberugta. Epp ebben a pillanatban érkezett a Vármezőre aut°n a kormány zó. Maga a kormányzó volt az első, aki a súlyosan sérült rendőr segítségére sietett és intézkedett,hogy a saját aut°ján vigyék a szerencsétlenüljárt embert honvédkórházba, A tárgyalás megnyitása után az elnök megállapította, hogy a mai tárgyalásra meg nem idézett Szokodi Elek akkori vallomás ában előadta, hogy gróf Gytirkynét nem okolja a szerencsétlenségért és nem is kívánja, hogy ellene eljárás Induljon. Egy évvel ez etán, 1920 februárjában a rendőr ujabb vallomást tett, amelyben kijelentette,hogy gróf Gyürkyné jól tudta, hogy lova mennyire Ingerlékeny és mégis olyan helyen járatta lovát, amely zsúfolva volt emberekkel. A rendőr ezen vallomásában mér kérte, hogy a bün vádi eljárást a grófné ellen inditaák meg. Az ügyészség azonban nem vállal ta a vádat és a pótmagánvád alapján később a vádtanács vád alá helyezte gróf Gyürkynét, Az elnöknek ezen előzetes Ismertetései után került sor gróf Gyürky Aladárné kihallgatására, aki tagadta bűnösségét. Előadta,hogy ő arról a helyről, ahol a lovát jártatta, rendőri utasításra ment arra a helyre, amelynek környékén később a szerencséülenség történt. Amikor ugyanis a kormányzó megérkezését jelezték, az utat szabaddá kellett mindenkinek tenni. Amikor a verseny zsűrije ele hivták, ő ugyanazon az uton ment vissza lovával, mint amelyeken jött, lassú lépésben és állandóan figyelmeztette az előtte áll ű kat,hogy helyet adjanak neki. Szerencsétlen véletlen folytán került azonban egy csintalan gyermek a lova elé és Szokodi rendőr látva a gyermek veszélyes helyzet, odaugrott, hogy elrántsa őt. Ekkor történt aztán a szerencsétlenség, amelynek részleteiről most már be sem tud számolni. Kijelentette végül a grófné, hogy már tizennyolc éve vesz részt ilyen versenyeken, de soha semmiféle baja még nem volt, a kérdéses 16 sem volt vad; hiszen az ő tizenegyéves kis huga is állandóan lovagolt rajta, anélkül, hogy baja esett volna, A bizonyítási eljárás befejezése után a rendőr ügyvédje tartotta meg vádbeszédót - miután B ö mkovics Leó dr.'királyi ügyész kijelentette, hogy az ügyészség most sem vállalja a vádat -. Bíró Bálint dr., a grófné védője viszont fölmentést kért, hivatkozva arra is,hogy a sérült rendőr első kihallgatása alkalmával kijelentette,hogy nem kivánja a grófné ellen a bün vádi eljárás megindítását, ha tehát az ügyész a vádat nem vállalta, a rend Őr a pótmagánvádhoz való jogáról lemondottnak tekintendő. A törvényszék ítéletében fölmentette Gyürky Aladárné grófnét a vád aloi azzal az indokolással, hogy a sértett annakidején kijelentette, hogy nem kivánja a bűnvádi eljárás megindítását s ezt a kijelentését nem vonhatja vissza, A rendőr ügyvédje felebbezett, /MOT/Ma. — ZU ÁNGYÁN PER /folyt„5.kiadáshoz./ A tábla VII, számú büntető tanácsa ma tárgyalta másodfokon Urbik Ferenc rágalmazás! ügyét. A táblai tanárában a távollévő Gadó István tanácselnök helyett Bán József dr. táblabíró elnökölt. Az iratokat Medvigy ^stván táblabir 0 ismertette, majd Nagy Elek dr,, a vádlott ügyvéd védője a bizonyítási eljárás kiegészítése iránt tett előterjesztést. A védő becsatolt ugyanis néhány cégiratot, amelyekkel azt kivánja igazolni, hogy Ángyán Béla igazságügyi államtitkár még az államtitkári szék elfoglalása után is folytatott állítólag közgazdasági természetű tevékenységet; - igy Ángyán államtitkár a védő állítása szerint igazgatósági, Illetve felügyelő bizottsági tagja volt többek között az IBUSz-nak és a Rádió r.t.t-nak és ezekről az' igazgatósági tagságokról államtitkárrá történt kinevezése után yem mondott le. A tábla a bizonyítási eljárás kiegészítésére vonatkozó előterjesztést elutasította, részben azért,mert a védő ezzel az indítványával elkésett,rész ben pedig szórtamért a fentemiitett ténykörülmények tisztázását a biróság a bünpör érdemét illetően fölöslegesnek minősítette. Ezután K éler B éla dr. főügyészhelyettes mondotta el bádbeszédétmBqjiitoiiiSflgBiimM^ nrnmgin*né3a#to8tsnm&^^ . köv. /Ky.