Magyar Országos Tudósító, 1930. június/1
1930-06-14 [038]
§|^S ;! f|§| ' ?'^ H 1 R E K * ' M ---VEGET mi Á NEMZETKÖZI IPArt JOG VÉDELMI KONGRESSZUS. A n :zetközl Iparjogvédelmi Szőve tség által rendezett egyhetes kongresszus szombaton befejezést nyert• Délelőtt a védjegyek átruházása, a védjegyvédelem kiterjesztése és a védjegy -.zavainak forditásai kérdésében tartott tárgyalást a kongresszus s megvitatták Weisma- nn amsterdami javaslatát, majd még egyéb védjegyre vonatkozó jogi kérdésben tanácskoztak. Délután bolt a zárókő zgy ül és a /^gyar Tudományos Akadémia nagytermében, ahol D e 1 a t in y Artúr az Iparkamara elnöke mondott határos beszédet. Rámutatott az északamerikai Egyesült Állmoknak a Nemzetközi Szövetséghez való csatlakozásának különös jelentőségére, majd azt fejtegette, hogy az Egyesült Államok nemzeti csoportja már megalavult és annak közremüködós étől a szövetség j£agy eredményeket vár, A magyar csoport büszke arra, hogy ez a fontos csatlakozás a budapesti kongresszus alkalmából lett köztudomású, amelyet a '-ongresszus nagy eseményének tekint. Az elnök köszönetét fejezte vi C i r o 1 urnák, aki az amerikai csoport megalakítása körül nagy érdemeket szerzett. A szövetség legközelebbi kongresszusét 1932-ben Londonban tartja. Az alapszabályok értelmeben a szövetség uj elnökének Mr, W h 1 t eh e a d londoni ügyvédet választotta meg, majd a közgyűlés egyhangúan ma» gáSvá tette a munkaüléseken hozott határozatokat, Belatiny Artúr elnök ezek után köszönetet mondott a kongresszus tagjainak tisztivarának, a munka ülések elnökeinek és titkárainak főké. pn azonban Ostertag frigyesnek a berni ftfemzetkozi Védjegylajstre* m ozó Hivatal igazgatójának, a 1 ongresszus munkáltaiba való részvételükért. Végül örömének adott kifejezést azokért a baráti kapcsolatokért, amelyek külföldi országokkal akongresszus alkalmával újból megerősödtek. A közgyűlés után az uj ügyv»«»tő választmány zárt ülóat tartott majd 9 órakor a Vigadóban j^lsikerült tánccal egybekötött záróbanketten v=-ttek részt a kongresszus tagjai. /MOT/SY. —•AZ EBREDO MAGYAROK EGYJ&SÜLŰTE országos közgyűlését június 22-én /vasárnap/ délelőtt 11 órakor tartja a régi képviselőházban /VIII., Főherceg Sándor utca 8./ A közgyűlésen megjelennek az ébredő magyarság vezérei,, az összes ébredő csoportok kiküldöttel és a testvér hazafias egyesületek , küldöttei. A közgyűlésen mint hallgatóság megjetentoe* Jninden meg nem alkuvó kerssztény magyar férfi és no meghallgatni az ébredő magyjanpág szavát éa programmját a mai súlyos gazdasági heíyzetben, A Budapesten tartózkodó ébredő magyarokra nézve a megjelenés bajtársi kötelesség. /MOT/B, EBREDO NAGYGYŰLÉS SALGÓTARJÁNBAN. Ma délután a salgótarjáni bányamedenee ébredő magyarsága nyilvános nagygyűlést tart Salgótarjánban, anslyen megjelenik B u d a y ^ezső Arszágos elnök is és kivüle beszélni fognak Z s i r k a y János és G á s pár Béla, /MOT/B. A BESZKART MUNKÁSTOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM VIZSGÁJA. A ^agyar Mérnök és építész Egylet kezdeményezésére 12 év óta üdvös intézményt létesített a űesz» kárt„Munkásainak továbbképzésére tanfolyamot létesített, melynek tantárgyai voltak: számtan, mértan, természettan, elektrotechnika stb. A záróvizsgálat elnöke dr• Márkus J enő vezérigazgatóhelyettes a hallgatók helyes és értelmes feleleteiből örömmel állapította meg, hogy a tanfolyam 90 hallgatója isaerstelt nagymértékben gyarapította és látókörét az elsa j átitott elméletekkel bővittítte 0 Ma^d elismerő köszönetet mondott a tanfolyam előadóina 1- Dávid János miL?*aki főtanácsnoknak, dr. H o r v á t h Zoltán titkárnak, L 1 p t á k Dezső, Kormányos József és Szenté Tibor mérnököknek lelkes munkájukért. Az igazgatóság a tanfolyam legszorgalmasabb hallgatóit pó.zjutalomban részesítette és értékes könyveket osztott közöttük , 3zét. A hallgatók nevében Mehlbe ck Gyula mondott köszönetet az i» gazgat°ságnak e tanfolyam rendezéséért és az előadóknak fáradságos és odaadó munkájukért, A hallgatók annak emlékére, hogy dr. Horváth Zoltán titkár tiz év óta vezeti a tanfolyamot "dr. ^orváth ftoltán serle^et"alapitottnk. ) melyet a vizsga utáni társasvacsorán ünnepélyes keretek között felavattak. \> /MOT/B, » a . -.1*1 TÍD I \ M