Magyar Országos Tudósító, 1930. június/1
1930-06-13 [038]
F '6 Í A R 0 3 -—HÉTFŐN DÉLUTÁN ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÜGYEKET TÁRGYAL AB IGAZOLOVÁLASZTMÁNY. Az igazoló-választmány tilosét hétfőn délután hat órára összehívták* Az igazolóválasztmány es alkalommal Latinak Jenc ; , Sajó János és K I s s Jenő bizottsági tagok összeférhetetlenségi ügyét fogja tárgyalni. /MOT/D. HÍREK , TISZTESSÉGTELEN VERSENYELLENI KÜZDELEM AZ IPARJOGVÉDELMI KONGRESSZUSON. A Nemzetközi^Iparjogvédelmi Szövetség ötödik pénteki kongresszusi napján élénk^ érdeklődéssel folytatták a napirendre tűzött kérdések megvitatását. Délelőtt a kongresszusi tagok az ipartelepet tekintették meg, délután 4 ó rakor pedig a kongresszus egyik legfontosabb programmpontját a tisztességtelen versenyjelleni küzdelmet tárgyalták le. Az ügy előadója P a 1 é g y ;. Róbert dr. ügyvéd volt. aki három irányú javaslatot terjesztett a Vongresszus elé. Inditványozta„ hogy a már meglévő jogszabályok több irányban kiterje3ztessenek és lehetőleg az egész világon azonos jogszabályok alapján üldözzék a/ tftszteségtelen versenyt. Második indítványa az volt, hogy az öa3ze.i országok birói gyakorlata a berni kpzponti iroda utján összegyűjtessék, hogy a különböző országok részérejfcájékoztatásul meg legesen küldeni a társországokban uralkodó joggyakorlatot. Ezúton elérhető volna, hogy az egész világon egységes birói gyakorlat döntse el ezeket a fontos kérdéseket. A harmadik javaslat, amelyet Palágyi dr. akongresszus elé terjesztett arra irányul, hogy a kereskedelmi és iparkamarák kebelében Magyarországon működ Ő választott bíróságok mintájára a tis ztesvég telén verseny elleni eseteket külfÖldSn szintén választott biróság birálja el és pedig Magyarországi példára két bválasztott biró kereskedő, az elnök psdig hivatásos bíró legyen, Ehez járulna még az az uj ot> megoldás is hogy a választott bíróságok keretében nemcsak arról történne Intézkedés, hogy a tiszteségtelen versenytől a feleket elti ltják, hanem arra is, hogy a kártérités kérdésébon is döntés történne . A kongresszusi tagok közül többen 3zóialtak fel a javaslathoz és élénk vita mellett fejtették ki álláspontjukat. A magyar ügyvéd két első javaslatához hozzájárultak, a harmadik kérdésben nem sikerült egységes álláspontot kovácsolni,s ezért akongresszus ugy határozott, hogy osak irányelveket állapit meg ós ..z: a legközelebbi londoni kongresszus elé viszi végleges döntésre 0 Bányász Jenő dr• a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara titkára volt a következő felszólaló^-aki ismertette a, bagyar választott bíróságok működését, amely .... úttörő jellegű. Akongresszus nagy tetszéssel fagyaite Bányász dr, előadását, amelyhez szinten többen szólfek hoz záp és nagy elismeréssel adóztak a magyar választott bir ö sáhi intéz menynek, amelyről külföldi országokban egyáltalán nem voltak .'• ,. táj ékozódva« A nem védett minták és géprészek szolgai utánzása, - a gépek elkülönített részeinek védjeggyel való megjelölése volt a következő tárgyalási kérdés, amelyet szintén élénken megvitattak, döntésre azonban nem került a sor, a iondoni konferencia elé csak irányelveket visznek. A kérdése előadója Bernauer Zsigmond műegyetemi magántanár volt, aki értékes előadásban Ismertette Sz anyagot. Végül S z e n t e ÍJ ajos dr- budapesti ügyvéd, a zsűri és választott bló&ág joggyakorlatáról tartott a bngresszusi tagoknak érdekes előadást. A felszólalások befejezése után a küldőid! vendégek még külön külön is kérdéseket intéztek a magyar előadók hoz és részletes tájékoztatást kértek az eket érdeklő kérdésekben. « A délutáni ülésezés hat órakor ért véget, este Budapest Székesfővá / ros a Sz nt Gellért fttálll f ürdőhalljáhan bankettet adott ak ongresszus !/j tiszteletére, /MOT/SY,