Magyar Országos Tudósító, 1930. május/2

1930-05-17 [037]

---KÜLÖNÖS PERES VITA A MEG VÉKONYODOTT KOPONYÁRÓL, Somogyi Viktor vasbutorgyárost mult év őszén egy pirostaxi elütötte és szörnyethalt. Az özvegy mr>st kártérítési pert indított az autótaxi tu­lajdonosa, Lindmeyer János ellen, akitől havi looo pengő életjáradékot követel a maga é3 gyermekei számára. A kereset szerint az eltaunyt 15oo p engőt keresett havonta, ebből fényesen eltartotta családját, amely most kereső nélkül tengődik. Lindmeyer János a keresettel szembeni védekezésben szokatlan alapa kéri az elutasítást. Azt fejtegeti az előkészito iratban, hegy Somogyi halálát tulajdonképen nem az autó okozta, hanem az, hogy túlságosan el veit vékonyodva a koponyája és ezért a hanyatteséa következtében könnyen bezuzódétt. A normális koponyájú férfi, még ha olyan kcrpulens is, mint amilyen az elhalt volt, az elvágódás miatt még non halt volna meg - hang zik az alperesi érvelés, amely még megjegyzi, hogy Somogyi a boncolási jegyzőkönyv megállapításai szerint idült alkoholista volt, 3 ez idézte e lő a kopinya elvék*nyodását. A védekezés azt is előadja, hogy az a utót vezető aoffőr ellen megindult az el járás,azonban a bünte totörvé nysz ék bűncselekmény hiányában felméntette. Hankovszky Dezső dr. törvényszéki biróhoz ke rült az érdekes per, amelyben ma volt folytatólagos tárgyalás. Somogyira özvegye az alperesi érveléssel szemben aiaámmá azt hangoztatta, hogy férje sohasem volt alkk holista, ellenkezőleg, túlságosan sok vizet ivott, A felperesi ügyvéd kérte Minich Károly dr. törvényszéki *rvcsszakértő meghallgatását arra .vonatkozóan, vájjon nem lehetséges-e, hogy a koponyacsont elvékonyodását épen az okozta, hogy Somogyi tujfíságcsan bo táplálkozó és sok teizivó veit, majd az orvosi tanácsra azt az életmódot megváltoztatta, ami a sz© vezetben nem árult el nyom nélkül. Tanukat kért kihallgatni, akikkel iga zolni kivánja, hogy milyen mértékletes életmódot folytatott az elhunyt gyáros. A törvényszék a peres felek meghallgatása után helytadott a tanú­kihallgatásra vonatkozó kérelemnek és ennek fogaíiatvsitására uj tárgya­1 ási határnapot tűzött ki.. /MTT/SY-. ZU POROSKÖRÉS EGY HENTESÜZLET KÖRÜL /Folyt.1.kiadáshoz./ Egyszer csak azt hallotta,hogy Alex Erzsébet eladta a hentesüzletet ésjnás tol értesült, hegy Alesa Erzsébet beismerte, hogy a kölcsönkapott pénzből nagyobb összeget saját céljaira költött el és most nem tud elszámolni vele Szentmiklósi dr. végül előadta, hogy ilyen előzmények után tett 8 felje­lentést Alex Erzsébet ellen, és hogy följelentésének kellő ténybeli alap­ja volt. A járásbirc kihallgatta ezután Alex Erzsébetet, ^aki kijelentet te, hogy nem kivánja a tanácsjegyző megbüntetését és indítványát vissza­vonja, Az ügyészi megbizott vád elejtése folytán a járásbiróság erre a további eljárást megszüntette. /MOT/Ma. MÁS FÉLÉVI BÖRTÖNRE ITELT PINCÉR. Papp Mihály állásnélküli pincér szándékos emberöléasas kísérletének bűntetté vei vádolva került ma a büntetötörvényszék Szemák-tanácsa elé. A vád sze­rint Papp ez év februárjában felkereste a tőle különváltan élő feleségét és az ott tartózkodó Va ss Imre nevü barátját meglőtte. Vass az élláa szen­vedett súlyos sérülést. Papp Mihály a tárgyaláson azzal védekezett, hogy Vaas el akarta idegenéteni a, családjától, a feleségét és anyósát ellene ingerelte. A kérdéses időbeni itta s veit, maga sem tudja hogy követte el a bűncselekményt. A tanácselnök kihallgatott több tanút, akik arról vallottak, hogy Papp nőtlensége idején Rendes, becsületes ember volt, aki scha sem ivott. Amikor megnősült az anyósával állandóan bajok voltak. Amikor nem tudott áll ástszerezni, szemrehányásokat tett vejének, hogy ő tartja el még a gyerekeit^iá. Emiatt állandó volt ctthonukban a perpatvar. Szemák tanácselnök: megkérdezte a vádlottat, miért akart egyiz­ben öngyilkos lenn^júlfcBP Papp elmondta, hogy zálogba kellett tennie a té­likabátját, mert nem volt állása, s a pénzt egy nap alatt elköltötték az anyósa és a felesége. Ez annyira elkeserítette, hogy borotvával ávégta a folyt.köv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom