Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1
1930-05-03 [036]
mlíiéKflmáinrm PÁRDÁNY CS7KRR ÉS A RAKOCZIUTI KERESKEDŐK PÖRÖSKÖDESE. Megemlékeztünk arról a há, boruságról, amely egyrészről Párdány Oszkár a Nemzeti Szinház telkén épült üzletház bérlője, másrészről huszonegy rá-* kócziuti kereskedő között hónapok óta folyik. Párdány Oszkár ugyanis felmondott az üzletházban lévő kereskedőknek, azon a elmen, hogy,nem fizették meg a házbéradót,amelynek megfizetésére a szerződés szerint kötelezettséget vállaltak. A tárgyalásra,amely Gecsey járásbiró előtt folyt, tömegesen felvonultaké bérlők é e- viharos jelenetek között elnapoltéJcnxmkmlímxmm végzést hozott a biróság. Az ügyben most érdekes fordulat történt. Pongrácz Jenő dr. ügyvéd ügyfelei, a kereskedők nevében kérvényt a dott be a p énzügyigazgatosághoz, ameüiyben az adókivetés megsemmisítését kérte azon a cimen, hogy a kerekedé nem tulajdonosai a háznak, tehát terhükre házadót nem lehet kivetni. A beadvány folytén a pénzügyigazgatoság ftlülvizsgálta a házadó«*kivetéseket és ennek alapján megsemmisítette az Összes házadókivetéseket és elrendelte, hogy a házadót ötévre visszamenően ne az üzletbérlők, hanem a ház tényleges birtokosa t rhére vessék ki. Hogy ki a tulajdonképeni háztulajdonos, Párdány Oszkár-e, vagy a Nemzeti Szinház országos alapja, azt a kivetési eljárás során állapitják meg. /MOT/Sy, EGY VOLT SZOCIALDEMOKRAT... KÉPVISELŐ PERE A MIMOSZ ELLEN. Amikor az Alapkő mrbra Építőipari szövetkezet,amely tudvalevően a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének alapitása volt, összeomlott, az Építőmunkások Országos Szövetségét is magávalrántotta,mert a szövetség ellen Is elrerticltéka osődönkivüli kényszeregyességi eljárást. A kénys zeregyes ségi eljárás elrendelése előtt az Építőmunkások Országos Szövetsége elbocsátotta több vezetőségi tagját, akik a szociáldemokrata pérthan is vezető szerepet töltöttek be. Igy elbocsátották Batitz Gyula és Sütő József v*>lt nemzetgyűlési képviselőket, a szocialdomokrata pár volt vezetőségi tagjait Az elbocsátásból kifolyólag több pör indult az építőmunkások Országos Szöv etsége ellen,amely egyike most nyert a budapesti királyi törvényszék Ítéletével befejezést. Sütő József ugyanis havi nyugdíj megítélése iránt keres setét adott be a törvényszékhez az Építőmunkások Szövetsége ellen, azzal, hegy a szolgálati szabályzat szerint nyugdi jilie tmény ilieti meg. A munkaügvi biróság havi 2oo pengő nyugdijat Ítélt meg az Épitőmunkásckkal szemben Sütőnek. A szövetség az Ítéleteilen felebbezésse1 élt, a királyi törvényszék mint felebbezési biróság Halász Zsigmond ddr. tanácselnök elnöklete mellett a munkaügyi biróság Ítéletét helybenhagyta. /M0T/3Y — KÉNYSZEREGYEZSEGEK. - Weisz és Brück /Nádor-utca 17./ bejegyzett cég és ennek tagjai: Weist Sándor és Brück Jenő kényszeregyezségi ügyében a törvényszék jóváhagy ta a huszonöt százalékos kvóta alapján létrejött egyezséget, és a vagyonfel ügyelő diját és kiadását B74 pengő 92 fillérben állapitotta meg. A törvényszék jóváhagyta a létrejött magánegyezséget, az eljárást befejezetté nyilvánította és vagyonfelügyelő dijat állapitott meg a követke ző ügyekben: - Pusohnitz Vilmos és társa /Baross-utca 121./ bejegyzett cég, » * egyedüli tulajdonos Dusohnitz Vilmos /llő pengő/, - Liebermann Mérten /Losonei-ut 3. f " fióküzlet Monoron/ be nem jegy* zett konzervkereskedő /172 pengő 26 fillér/, - Vass Béla /Aréna-ut lo8 ./kelmefestő és j/egytisztitó, a Fortuna km kelmefestő és vegytisztitó ipari üzem tulajdonosa, /6o pengő/, - Schmidek «iiksa /Rákóczi-ut 13./ bejegyzett rövid és divatárukereo kedő /27o pengő/. /MOT/ A PESTI HA2AI ELSŐ TAKARÉKPÉNZTÁR ALKALMAZOTTJÁNAK SIKKASZTÁSI PÖRE. Várady-Brenner A lajos dr. törvényszéki biró elnöklete alatt ma tárgyalta folytatólag a büntetőtörvényszék Balázs Ferencnek, a Pesti Hazai Első Taka rékpénztár Kálvin-téri fiókja főnökének bűnügyét,aki ellen a királyi ügyész ség sikkasztás büntette cimén emelt vádat. A véd szerint Balázs elhitette kommitenselve 1,hegy magas összeköttetései révén tőkéjüket és értékpapírjaikat kedvezően fogja gyümölcsöztetni, ilyenformán 1925-től 1928-ig több mint kétszázezer pengőt vett át ügyfeleitől, akiknek pénzét aztán elspekulálta és igy őket nagy összegek erejéig megkárosította. /Folyt.köv./ Ma.