Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1
1930-05-13 [036]
A TIZENKETTES PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG ELE KERÜL A HEV MEGVÁLTÁS ÜGYE. A tanács Kedden délben rendkívüli ülésben folytatta a HEV megváltásának tárgyalását, A mai ülésen Lob m a y o r Jenő közlekedési tanácsnok ismertette a megváltás kérdésével kapcsolatbán készült különböző szakvéleményeket. A tanács mai ülésében som foglalt állást,han)m ugy határozott, hogy a kérdést a tizenkettes pénzügyi bizottságnál: adja át tárgyalás ós javaslattétel végett. A tizenkettes bizottság,értesülésünk szerint, jövő kedden tart ülést,/MOT/D. PESTVARMEGYE /PEST VARMEGYE KÖZGYŰLÉSE. Folytat ás.2./ A számonkérőszók jelentésének tudomásulvétele után S z e d er Ferenc azt kérte, hogy legalább a városokban ós az Alföld kulturális gócpontjaiban állítsák fel a nyolcdsziályu elemi iskolát, amely már a körülöttünk lévő Balkán államokban is megvan* K ó 1 e r Béla tanfelügyelő a nyolcosztályu Iskolák sikeres működéséről számolt be. Erdély 1 alispán felszólalásában annak a véleményének adott kifejezést, hogy noha a Vármegye támogatni kivánja a nyolcosztályu iskolák bevezetését, egyelőre az analfabetizmust kell a megye területén megszüntetni ós azt kell lehetővé tenni, hogy a tankötelesek, százai látogathassák a meglévő iácolákat. Tihanyi Kálmán a főváros által szedett vámok mérséklésére nézve nyújtott be indítványt, Herskovits József pedig a főváros körül harminc kilométeres körzetben vámmentes zóna felállítását kérte, nz alispán válaszában kijelentette, hogy a megye már érintkezésbe léiett a fővárossal a vámok ügyében es kedvező választ kapott, a készülő uj szabályrendelettervezetet a megyének is megküldik véleményezés végett s általában a főváros a legnagyobb előzékenységet tanúsítja a megye kívánságaival szemben. Magáévá tette Pestmegye Béke svá megyének azt az át irat át, amely a hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák ellátásának javítására vonatkozik. A kisgyűlés által előkészített ügydarabok letárgyalására került ezután a sor s névszerinti szavazással döntöttek annak az egymilllónyoicszázezer pengős megyei függőkölcsönnek a felvételéről, amelyet Pestmegye a Pesti Hazai Takarékpénztártol vesz fel,egyrészt ai munkanélküliség megszűntetését szolgáló utmunkalatok elvégze sére,másrés zt a megyei háztartási- és nyugdíjalapok fizetőképességének a fenntartására. k közgyűlés egyhangúlag hozzájárult a kölcsön felvételéhez, majd rátértek az Indítványok tárgyalására. Vitéz Endre László gödöllői főszolgabíró a gyufakölcsönnek a földbirtok helyesebb megosztását előmozdító felhasználását kérte, valamint hogy a kölcsört nagyobbaranyu telepítési akcióra fordítsák. A gyufakölcsön mindennek a fedezésére kevés,éppen ezért a kormánynak ujabb alapról kell gondoskodnia, hogy a vagy onv ált sági földeket, valamint az ezután elővásárlással megveendő földeket ötvenszáz tagú szövetkezetekbe tömörített gazdik között osszák szét. Ezek a gazdák települő falvakat építhetnének s föld°lVivül mezőgazdasági gépeket ós megfelelő forgótőkehitelt is rendelkezésükre kell bocsátani.Mindezt szükségessé teszi az, hogy a kivándorlási statisztika ismét emelkedik, valamint, hogy a nyugaton már mindenütt megszűntek a nagy birtoktestek, de ezenfelül a kormánynak ilyen irányú intézkedése kedvezően befolyásolná a földárakat is. A közgyűlés az inditgányt legközelebbi ülésén tárgyalja. Váry Albert a pestmegyei Dunavölgy Lecsapoló Társulat ügyében nyújtott be inditványt. Mint mondta - a Duhavölgy népe izgalomban ól,mert néhány hét múlva esedekess é válik annak az ötmillióhetszázv ezer pengőnek a visszatérítése, amelyet a dunavölgyi vadvizek lecsapolá] sára fordítottak. SzázötvenkilAméter hosszú csatorna épült és százhuszőnie három holdnyi területről vezették le a vizet, azonban a víztől megszabadult k földek még nem termőföldek, mindössze negyvenezer hold az, amely terem. I Az ártéri járulékukat pedig, amely kilenc pengő husz fillér,jövőre pedig tiz pengőnél is több lesz, a nem termü hetvennyolcezer hold föld után is szedik. /folytatása következik/