Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1
1930-05-07 [036]
EGYHÁZI - HÍREK. A REFORMÁTUS ZSINAT AZ EGYHÁZTAGOK KÖTELESSÉGEIRŐL ÉS JOGAIRÓL, A NÖK VÁLASZTÓJOGÁRÓL ÉS AZ EGYHÁZTISZTVISELÖKRÖL JÍNTÉZEKEDETT . A Református Országos Zsinat szerdai ülését Baltazár^ Dezső dr. püspök, egyházi elnök, . illetve Dókus Ernő egyházkerületi főgondnok, világi elnöke reggel kilenn óra után néhányperccel nyitották meg és a formalitások tudomásulvétele után D ó c z y Imre dr * középiskolai felügyelő, előadó felolvasta az- _ * Iskolaügyi bizottság jelentéseit, amelyekot tárgyalás végett az egyházalkotmányi és pénzügyi bizottságoknak adtak ki. Következett az egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásában a nagy gyülekezetek megosztására vonatkozó részletesl.ntézkedések paragrafusa. V a r g h a Kálmán egyházkerületi jegyő, Görömbei Péter lelkész, Kovát s J. István dr. egyházkerületi főjegyző, Farkas István esperes után j Ravasz László dr. püspök annaka. nézetének ad kifejezést, hogy részleteket Illetően túlságos mértékben né* kössék meg az egyházkerületek szabályrendelet-alkotó jogát, vannak esetek, úgymond, ahol ugyanis nem lesz lehetséges az egyházrészekre való felosztás, például nem lehet két egyházrészt csinálni Kecskeméten, Cegléden, két iskolával, két parochiával, amlicor egy templomban fog lefolyni továbbra is az istentisztelet. Ilyen esetekre szabad kezet engedjünk az egyházkerületnek. Medgyasszay Vince egyházkerületi lelkészii, főjegyző beszél, majd az egyház tagokról szóló második törvényfejezet kerül megvitatás: alá. Porzsolt. István esperes azt óhajtja, hogy itt, az általános szakasz, az előadói javaslatnál messzebbmenően számoljon az evangélikus hittestvérekkel és indítványozza, hogy a református egyháznak tagja lehessen olyan evangélikus magyar állampolgár is, aki olyan református egyházközség területén lakik, ahol nincs evangélikus egyházközség. Sz. K un Béla dr . előadónab az a megjegyzés e, hogy a reformáus zsinat evangélikusokról nem rendelkezhetik és porzsolt esperes javaslatát el is veti a zsinat. A 24. §. kimondja, hogy "a magyarországi református egyháznak tagja minden református vallású, magyar állampolgár és minden olyan református vallású nem magyar állampolgár, akinek Magyarors zár területén állandó lakása, vagy állami adó alapjául szolgáló íldbirtoka, ipari vagy kereskedelmi üzlete van". B e n e Kálmán dr. főgimnáziumi igazgató, Benedek Zsolt dr. konventi' tanácsos szólnak a 27.§-hoz, amely az egyház tagok kötelességei tekintetében intézkedik. Ezt az érdekes szakaszt végleges szövegében igy fogadják el: - "Az egyháztag kötelessége, hegy: a/- tisztaerkölcsü, mértékletes, józan, evangéliumi szellemű életet éljen;.b/ a közönséges istentiszteleteken és az Urvacsorában résztvegyen; a vasárnapot és az egyház más ünnepeit megünnepelje; házasságkötését a lelkipásztornál előre bejelentse, házassága megkötésénél, gyermeke keresztélés énéi, halottja eltemetfeetetésénél az együráz szabályait megtartsa; c/ gyermekeit az országos törvény korlátai közt a református vallásban neveltesse, azok iskolai tanittatás&ól és konfirmálásáról gondoskodjék; d/azoknak a házasságkötésénél, akik születendő gyermekeik vallását illetően a református egyházra nézve káros megegyezést kötnek, minden önkéntes közreműködéstől tartózkodjék; e/ az: egyházi és iskolai közterheket az egyházi törvényben megszabott módja és törvényes mértékben viselje; f/ az f egyházi törvénynek és az egyházi hatóságok törvényes rendelkezéseinek engedelmeskedjék; g/ a reá ruházott egyházi tisztséget vagy megbízást, hacsak az alól felmentést nem nyer, elfogadja és híven betöltse." Az egyház tago k j oga /28.§/ az is, h<gy,"a lelkipásztor és más egyházi tisztviselő tanácsátes támogatását kérheti, az egyhád. életben felmerült vagy vallási sérelme orvoslása végett, azok védelméhez f clyamcd- . hátik". /Folyt.köv./