Magyar Országos Tudósító, 1930. április/1
1930-04-02 [035]
v ,#r f w * 9 * — -— — -ELÍTÉLTEI EGY JÁRÁSBÍRÓSÁGI ELNÖK RÁGALMAZÓJÁT. Idősb.Szilágyi Lajos háztulajdonos ellen 1927. nyarán rágalmazás elmén pert indított a felesége. A pert a balatonfüredi járásbiréság elnöke, C 5 erinssky Pál dr. tárgyalta, aki Szilágyi Lajost el is Ítélte, Az Ítélet kihirdetése után Szilágyi felháborodott hangon kijelentette, hogy a birs bizonyítékok nélkül hozott ellene marasztal^ Ítéletet.A járasbirés ági elnök ezt a kijelentést nyomban jegyzőkönyvbe -vette, majd feljelentése alapján felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége cimén eljárcis indult Szilágyi Lajos ellen,akit ma vont felelős s • égre a büntetőtörvényszék Méhes-tanácsa, A tárgyalás megnyílása után Szilágyi véflője,Hojtás Üdön dr. bejelentette, hogy a vádlott hajlaniá a sértett járásbirésági elnöknek megfelelő elégtételt adniqp. Ez az ügy - mondta a védő - annál is inkább békés uton volnaelintézendő, mert szeretném, ha a kényes bizonyitá si eljárást el lehetne kerülni. -Ezután a kijelentés után - állott most fel Lindmayer dr.'királyi ügyész- semmiesetre sem járulok hozzá az ügy békés elintézéséhez.^JLlnunk kell minden néven nevezendő bizonyítást, kérem az ügy letárgyalását. Méhes elnök ezután megkezdte a vádlott kihalgatását. - Nem érzem magam bűnösnek - védekezet id,Szilágyi Lajos .-Beismerem, hogy az inkriminált kijelentést megtettem, de bizonyítani kívánom, hegy &r»ggal tettem ezt a kijelentést. A biró ut tisztán a feleségem vallomása alapján Ítélt el engem. - Akkor mér nem mondhatja, hogy bizonyíték nélkül Ítélték - A feleségem vallomása nem tekinthető bizonyítéknak. Amikor megházasodtam, örckbefogadtam egy törvénytelen gyermeket, s a feleségem s ezu a törvénytelen gyerek,akiből orvo3t,urat neveltem, hajszát indítottak ellenem^x.A fiam arra számit, hogy idős vagyonos ember vagyok és egy szép napon megüt a guta. Azcn vannak, hogy állandóan izgalomban tartsanak. - &z még nem ok arra, hogy egy bírót megsértsen. - Isten mentsen meg tőle, -fakadt ki felindult hangon Szilágyi - dehogy akartam én a biré urat megsérteni. En nem vagyek iskolázott ember, s nem tudtam, hogy ezzela kijelentésemmel megsértem a biré urat. Méhes elnök ezután megállapította, hogy a vád lott nem kér te a valóság bizonyítását. Hojtés Ödön dr. védő: Nem sajtóeljárásrél van szé, s igy a vádlott a per bánmly szakában kérheti a valóság bizonyítás át. tanukkal kivénom bizonyítani, hogy a vádlott az Ítélet ellen felebbezést jelentett be, mire a jérásbirés ági elnök figyelmeztette, hogy Vigyázzon,mert ha feleb bez, még lehet ,hcgy Lathénapot is kiszabnak rá. Bánom is én - mondta erre Szilágyi - s a biró ezt az indulatos kitörést ugy értelmezte, hegy Szilágyi nem kivan felebtezni, s a felebbezést nem is vette jegyzőkönyvbe. ftindmayer ügyész ellenezte a bizonyítás elrendelését, minthogy a vádlott azzal elkésett és a törvényszék a védő bizonyítási indit ványát el is utasította, Lindmayer Béla dr. királyi ügyész vád,- és Hojtás Ödön ir védobe3séd után a törvényszék bűnösnek mondta ki Id,Szilágyi Lajost felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vét ségében és ezért nyolcszáz pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős./MOT/Sz.