Magyar Országos Tudósító, 1930. március/2

1930-03-19 [034]

MAGYAR ORSZágOS TUDÓSÍTÓ „ . • Q +• t Tizenkettedik kiadás. /fjo^ Budapest, 1930. március 19. fV XII* évfolyam, 64. szám. DR. KARCH KRISTÓF EGYETEMI TANÁR ELŐADÁSA, A ia agyar Jogászegylet gazdaságjogi intézete a "budapesti Ügyvédi ^a ­mara diszterm ben szerdán est- folytatta előadássorozatát, amikor A v , K ar c h Kristóf egyetemi tanár v- Modern részvénytársasági mérleg és ered­mény kimutatás" cimen tartott nagy érdeklődéssel kisért előadást, Rámu­tatott, hogy a részvényjeg reform két kiemelkedő pontja n mérlegjogi elvek helyes megállapítása és a kötelező revizió bevezetése. Foglalkozott szpkkal a felfogásokkal, amelyek különböze helyekről hangzottak el, jgöleg azokkal a . szomrehányásókkal, hogy a doktriner jogászi szempontok tulsihyba kerülnek a gyakorlati élet követelményeivel^, és hogy a reform az antikapitalista irányt erősítené. Szerinte éppen ellenkezőleg a kapitalizmus egészséges továbbfej­lesztését akarja biztosítani. Előadásának befejezésében a kötelező revizio szükségességét fejtegette és a. jelenlegi hitelkrizis megoldását főleg a re­vizió által visszaállítandó bizalom révén látja megoldhatónak. Majd a köz­gazdasági egyetemen meghonosított revizorképzés alapelveit ismertette. A nagyszámú lékelő jogászközönség az érdekes előadást nagv tetszéssel fogadtat /MOT/B. —A BUDAPESTI ÜGYVüDI KOR szerdán este tartotta ozévi', rendes közgyűlését, dr. D é s i Géza országgyűlési képviselő elnöklete alatt. A közgyűlés egy­hangúlag elfogadta dr, F oh ő r Dozső főtitkár jelentését és a p énztáros' zárszámadását, Dr. R i b á r i Géza felszólalásában arra körte az elnöksé­get, hogy hasson oda, hogy a különböző ügyvédi társadalmi alakulatok és széttagoltságok a kör keretén belül; \zz~. t-' : egyesiHessenek. Dési Géza zárta be az ülést és biztosította a taglakat, hogy az elnökség célja is az, hogy a kör eddigi tradícióihoz hiven, . a kör keretén belül egyesit­se ab ügyvédség egyetemet ós értékes elemeit, mert a mai ro ssz viszonyok között csak az ügyvédi szolidaritásban van az az erő, amellyel az '/.ügyvédség helyzetén segíteni lehet. /MOT/B, A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KÖRBJN dr. X u n c z Ödön egyetemi tanár tartott érdekes előadást, a korlátolt f elolőséégírt ársaság egynéhány fontosabb prob­lém járói. Magas színvonalú előadását az előkelő jogászközönség hatalmas tapssal honorálta. /M0T/H o REND ŐRSÉG. ELFOGTAK A POSTATAKARÉKPÉNZTÁR SZÉLHÁMOSAT. A Póstakaraékpenztár épülete körül már huzamosabb idő óta egy szélhámos garázdálkodik, aki az épületből eltávozó fiatalkorúakat szólítja meg azzal, hegy a csekk kifizetése téves, és adják neki vissza a pénzt- A rendőrség már hosszabb idő óta folytat nyo­moz ist a szélhámos kézrekeritése iránt, aki trükkjével számtalan embert csapott már be és akinek mindig sikerült megugrania. Szerdán délelőtt Szöllősy Gáza épit^-sz észrevette, hogy egy fiatalembere megszólít ü 6Y a pénzt árteremből kilépő kisleányt, közöttük élénk vita támad,majd a férfi eltávozik. Az épitész követte a fiatalembert,figyelmessé tette rá az őr szemes rendőrt,aki leigazoltatta.^aa jd előállította a főkapitányságra.. A főkapitányságon kiderült, hogy az illető Bal o g h János 37 éves cigányzenész, aki bevallotta, hogy a postatakarékpénztár épületében elkövetett.szélhámosságokat már hárem éve Ő követte el. A főkapitányság felhívja mind az okat, akiket a szélhámos megkárosított, hogy jelentkezzenek a főkapitányság n. emelet 278 szám alatti szobijában,. /MOT/H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom