Magyar Országos Tudósító, 1930. március/2

1930-03-31 [034]

Budapest, 1930. március 31, II. évfolyam 73,szám. A CSERKESZLEÁNY SZÖVETSÉG JUBILÁRIS KÖZGYŰLÉSE. A Magyar Cserkészleány Szövetség abból az a lka lomból,hogy most töltötte be fennállásának tizedik esztendejét, jubiláris ünnepsé­geket rendez.Az ünnepségeket vasárnap délelőtt a Magyar Tudományos Aka­démia üléstermében megtartott diszgyüléssel nyitották meg, A őiszgyülésen előkelő közönség jelent meg, ott volt Anna királyi hercegasszony, K a r a f i á t'h Jenő, P e s t e t 1 c h Fái gróf, Feli c ide s Remán, Liber Endre, S c h w ö d e r Ervin és mások. Anna királyi hercegasszony megnyitóbeszédében megemléke­zett a szövetség tiz éves fennállása alatt a tagok által kifejtett mun­káról, A'szövetség hálás azok iránt­^ akik az eredmény elérésében közre­működtek. Ezután Lindenmeyer' Antóniának, a szövetség elnöké­nek átnyújtotta az ezüst emlékjelvényt, ~7 r^^v^J^Xj>j Lindenmeyer Antónia mondott ünnepi beszédet,ismer­tette a szövetség történetét és meleg szavakkal emlékezett meg Anna ^irályi^hercegasszony munkásságárólJfBeszélt a szövetség céljóról,arról, hogy nőiesebb nőt, magyarabb nőt, magyar nagyasszonyokat neveljenek. Ezután beiktatták a nagytanácsnak és a budapesti helyi tanács­nak uj tagjait, akiknek az elnöknő jelvényt nyújtott át. A királyi herceg­asszony a nagytanács tagja inak,Kar af1át h Jenőnek, dr,Schwőder Ervinnek ás v£tóz tár c?.a; -Felicj des Románnak a köszönet j elvényt. Tiz éves kitünte­tési jelvényt kaptak: Madarász Vilma, Tolnay Anna, dr.Somogyi Dezsőné, Evva Anna /Miskolc/. A kitüntetettek nevében Somogyi Dezsőné mondott kö­szönetet. A szövetség a kö3zönetjelvényével tüntette ki: Gömbös Gyulát, dr.Ripka Ferencet, dr.Sipőcz Jenőt, dr.Turébl Uyő z őt, dr.rjintér Jenőt, dr.Verseny! Jenőt, gróf Festetich Pált, dr„Bárczy Istvánt, dr. Barsy Aladárt, dr.Sik Sándort, Madarász Lászlót, Hámos Nándort, dr.Kiss Tamást, dr.Hollóssy Bélát, dr.Pelláthy Bélát, dr.Haeffler Bélát,vitéz Faragé Edét, Liber Endrét, Hodcssy Miklóst, Michál Jenőt, vidékről dr. Hodobay Sándort, Balázs Győzőt és dr.Aigner Károlyt, A jelvények kiosztása után az egyes képviseletek mondottak üdvözlőbeszédeketo K a r a f I á t h Jenő a kultuszminiszter és az O.T.T. 14 Í 6 h á 1 Jenő a főváros, Z u 1 a w s k 1 Andor a TESZ, M ad a r ász László a cserkészlányok szervező testülete, M a j o r Dezső a Cserkész­Szövetség, dr.S z a b ó Ignác az Ifjúsági Vöröskereszt, Sebe s ­t y énné Stettina Ilona a MAN3Z., J a e n z Margit a Testnevelési Főiskola, R a v a s z Árpád a Kálvin Szövetség, J e s z e "n s z k y né T.Irén a Pro Hungária, Ádám Vilma a Budapesti Evangélikus'Leány­egylet, Zombory Ágnes az Evangélikxis Keresztyén Diákszövetség, D.Vida Irén a Magyar Kultur Szövetség, dr„Vavrinecz Dez^ső a Magyar Holnap, nevé­ben mondott üdvözlő beszédet, A diszgyülés $les s Ilona zárószavával ért véget ,/MOT/E . /> &' , - , ~ -, . 1 .. , ... < 7 ' f es kerté,h T gy fogadja el a szövetség tízéves arany emlékjelvényét * A GYÓGYSZERESZEK KÖZGYŰLÉSE. Az Okleveles Gyógyszerészek Országos Egye­sülete vasárnap délután tartotta ezévi közgyűlését 0 Dobos Gábor el­nöki és M á t r a y Gusztáv titkári jelentésének elfogadása után Bo­kor ^László indítványára kimondták, hogy mozgóimat Inditanak a pályára felvehetySzámának korlátozása érdekében,, M é s záros Dezsőnek szo­ciális intézmény felállítása, C z i r a Jenőnek pedig az álláshalmozások meggátlását célzó indítványát egyhangúan elfogadták, A közgyűlés távirati­lag üdvözölte Vass József népjóléti minisztert és G á 1 Endrét,az Országos Gyógyszerész Egyesület elnökét. /MOT/B. ^/

Next

/
Oldalképek
Tartalom