Magyar Országos Tudósító, 1930. március/2
1930-03-26 [034]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDOSITO. Kézirat. ' Jtjn , «^ 6 rldal. Budapest^ 193C. március 26; /A főváros közgyűlése. Folytatás,/ Negyed 9 órakor az elhök újból felfüggesztette a közgyűlést és a 3Zünet alatt a pártok tanácskozásra vonultak vissfca. A megbeszélések közel háromnegyed óráig tartattak 03 9 óra előtt néhány perccel szólaltak meg újra a közgyűlés folytatását jelző csengők. A jobboldali pártok és a középen állók már elfoglalták helyeiket, de a szociáldemokraták mezőnye még mindig üres v^lt, a szocialisták tovább tanácskoztak, Ajobboldalon tübb közbeszóló türelmetlenkedett emiatt és már ujabb szünet elrendelésére lehetett számítani, mikor a szociáldemokrata párt 13 bevonult és S 1 p ő o z Jenő polgármester szólásra emelkedett. A polgármester félreértések elkerülése végett kijelentette, hogy a kölcsön feltételeit a tanács a pénzügyi bizottság elé viszi és annak hozzájárulása után veszi fel» Ennek megfelelően módosította Lamotte pénzügyi tanácsnok korábban beterjesztett javaslatát; P e ye r Károly kért most szót é8,kijelentette, hogy a polgármester Indltvényva ellenkezik a tanács eredeti javaslatával, ezért ügyrend szerint nem tárgyalható le. Adják ki a pénzügyi bizottságnak, azután készítsen a tanács uj javaslatot. Ezzel nem nzer.veft halasztást az invesztíciós prAgramm. A szociáldemokrata párt azöni vanj> hogy a beruházásokat az eddiginél is nagyobb mértékben folyta3sák> de nincsen olyan sürgős munka, amely ne tűrne 8 napi haladékot. Ismerni kell a kölcsön feltételeit, caak a zután lehet dönteni 03 nem lehet kész helyzetet teremteni a törvényhatósá g számára, A kölcsön feltételeihez elvben hftzzájárul, de nem hajlandó a közgyűlés hatáskörét a pénzügyi bizottságra átruházni, Bródy Ernő a demokrata párt nevében csatlakozott Peyer Károly álláspontjához, majd R i p k a Ferenc főpolgármester kijelentette, hogy aemmi akadálya nincs annak, hogy ma döntsenek végleg a kölest* n kérdésében. Teljesen alkotmányos eljárás lesz, ha a pénzügyi bizottságnak a felhatalmazást megadják. A pénzügyi bizottság alkotmányos szerve a közgyűlésnek és a múltban Í3 igy szokott történni a kölcsönök lebonyolítása, 3 a r a c s Marcel az ügyrendhez kért szót, A pártközi kor ferenoián nem vett részt, mert nem hívták meg, Modt nem tudja, 16 vagy 4n millió pengő felvételéről van szó, mert az Imént azt hallotta, hogy 40 millió penget akarnak felvenni. Az ilyen határozat ellen óvást emel. Ripka főpolgármester kijelenti, hogy megbízást adott arra, h^gy Baracsot a konferenciára hívják meg, Sipőois polgármester pedig arravonatkrzóan te3z kijelentést, hogy ben 40, hanem csak 16 millió.-, pengő kölcsön felvételéről esett szó* Az elnöklő főpolgármester ezután elrendelte a szavazást. Láng ÍJR Glückstahl visszavonták inditványukat. Igy először Peyer halasztói Indítványát tette fel szavasásra, amit a többség elutesltott, majcljí tanács módosító javaslatára renrlelte el a névszerinti szavazást, mivel az ügyrend szerint kölcsön felvételéhez kétharmad többség szükséges, A tanács javaslata, illetve a kölcsön azonnali felvétele és a pénzügyi bizottság felhataLmazása mellett 111-en szavaztak, ellene 5fi-an, ily enformán 2 szavazat hljján a minősített többség nem alakult ki, vagyis a tanács javallatát leszavazták. Ezt az eredményt az idézte elő, hrgy a keresztény párt két tagja tartózkodott a szavazástól, kettő pedig nemmel szavazott a baloldallal együtt. A főpolgármester az eredmény enunciálása JCtlán még a mai választás eredményét hirdette ki, mely szerint az igazrióválasztmányba dr. Lázár Ferencet, a közlekedési bizottságba Müller Antalt, a jogügyi bizottságba Csepreghy Horváth Jánost, a z adófelszólamlási bizottságokba Ébner Jenőt és leskay Rezsőt választották meg. Tisztiorvosok dr. Stellenberg Sándor és Andriska Viktor dr. lettek. Fél tíz után az elnök a tárgyalást félbeÁzakitctta és a közgyűlést április 2.-án, szerdán délután fi négy órára halasztotta. /MOT/D-H. ProdomorA fővárosi közgyűlésről szóló //J . tudósítás 3. oldalán felülről a tizedik sorban a / "tizenkettes" szó kimaradt. A helyen szöveg igy yry hangzik: - Wolff Károly olyan nyilatkozatot tett g oC- közzé egyik újság vasárnapi számában, hogy a pénz-' jff ff ügyi 12-es bizottságot azért szervezték meg.. . stb.