Magyar Országos Tudósító, 1930. március/2

1930-03-26 [034]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDOSITO Kézirat. Tizenkettedik kiadás. / 'OJ~ ' —~"~ XII. évfolyam, 69. izám# HÍREK . AZ IFJÚSÁGI EGYESÜLETEK KOZOS GYŰLÉSEN TILTAKOZTAK A SARLÓSOK KOSZORÚJA ELLEN. A Wesselényi Reform Klub legutóbbi ülésén, a "Sarlós" felvidéki if­júsági egyesület ismeretes koszorú ügyével foglalkozott. A Klub gyűlésén megjelentek a ^ag ar Nemzeti Diákszövetség, a MEFHOSZ és a Széchenyi Sziö­vetség vezetői, de képviseltette magát a többi ifjúsági egyesület is. A viharos hangulatban lefolyt ülést M e I z 1 e r Károly dr. nyitotta meg, majd elsőnek Méthé Elek dr. egyetemi magántanár szólalt fel a Wesse­lényi Reform Klub nevében. Kijelentette, hogy a magyar ifjúság mélyen saj­nálja éa elitéli, hogy akadt olyan felvidéki fiatalember,aki ^etofi Sándor a szabadság költője szobrára a cseh, román és szerb imperializmus színei­vel diszitett koszorút hozott. Aggódva gondol ezen megmozdulás hátterére amelyben idegen kezek működését sejti. Vitéz Bánsághy György felolvasta a Nemzeti Diákszövetség tiltakozó határozatát, majd Kárpéti László ismertett a felvidéki ifjúsági' mozgalmadat. Vas László felszólalásában a Sarlóso­kat védte. Magyarországon nem ismerik saerlnte a Sarló mozgalmát, kiadvá­nyaikat nem olöasták. A Sarló nem 3zakadt ki a felvidéki magyar kisebbség­ből, csak az ifjuáág két világa csapott össze ebben a vitában. A következő felszólaló dr. Makkal János e. re konkrét kérdéseket intézett a Sarlósok vé delmezőjéhez. Vas László kijelentette, hogy a feltett kérdésedre a Sarló­sok nevében bem tud válaszolni. Oláh György tiltakozott az ellen, mintha a l; csselenyi R.eform Klubban liem ismernék a Sarlósok kiadványait és moz­galmát és elkeseredetten állitotta, hogy a tótak és ruthének szabadsághar­cának elárulása az, ha a Sax'lősok ezek háta mögött a csehekkel egyezked­nek. Pás int Ödön azt mondotta, hogy a demokráciáért való küzdelmet a fel­vidéki itSjuság bizza a csonkaországi ifjúságra, ők csak igyekezzenek ^ a­gyarságukban megmaradni. Vitéz Endre László dr. hangsúlyozta, hogy a nagy .. fiatalságnak, de az egész magyarságnak sincs semmi tárgyalni valója a cse­hekkel. Arról vitatkozhatunk magunk között, hogy a tótoknak milyen anto­n&miát adjunk az eljövendő uj Magyarországon 1 / de a esetiekhez semmi köaünk. Aki az ő politikájukat szolgálja, az igenis nemzet árulást követ el. Töb­bek felszólalása után a gyűlés tagjai határozati javaslatot fogadtak el, amelyben elitélik, hogy visszautasítják a felvidéki Sarlósok mozgalmát, amely mögött cseh imperialista törekvéseket látnak és a magyar ifjúság ne­vében felszólítják őket, hogy térjenek vissza a felvidéki magyarság veze­t őinev a prágai parlamentben ünnepélyesen kinyilatkoztatott alapjaira és mostani vezetőiket mozdítsák el. /MOT/B. —-—ÖSSZEESETT AZ UTCÁN „ A Margit takpart 20 számú ház előtt H or o v ic z László 25 éves tisztviselő -'régi betegsége miatt - összeesett, A mentők a Telepi utcai kórházba vitték. /MOT/R» -BALESET MUNKAKÓZBEN. A Váci ut 45 számú gépgyárban Le atyán Pál 29 éves napszámosnak egy kétm; ; zyás r ^|erék a jobblábára esett. A mentők a sú­lyosan sérült munkást a Rókus kórházba s zállitották. /MOT/R. NYITVAFELEJTETTE A GÁZCSAPOT. P á n c él Eva 26 éves háztartási alkal­mazott a Trombitás utca 26 számú házban lévő szolgálati helyén véletlenül J nyitva felejtette a gázedapot és a kiáramló gáztól rosszutlett. A mentők _ súlyos állapotban a Rókus kórházba vitték. /MOT/R. Is l ±P '

Next

/
Oldalképek
Tartalom