Magyar Országos Tudósító, 1930. március/1

1930-03-06 [033]

MAGSTAR ORSZÁG CB TUBO3IT0 JLLLLI : H a ,P a a J i. k k i adás, Budapest, március 6. |J* xil. évfoj.yam, 54< szám*­.3 ö 7 ÁR 0 3., KLSZÜL A FŐVÁROSI CIRKUSZ* A főváros törvényhatósága, mint ismeretes, már P mult évben elhatározta, hogy a fővárosi cirkuszt, amelynek régi épülete nuj.iámos y vaspléhbŐl készült,, téliesen &tépitteti } végleges falakkal részi körül ésuj tetőt is építtet, s az egész cirkusz t kivül-Dolül ugy renováltat­ja, hogy a közeléten lévő Széchenyi fürdő környezetét ne csuf.it3a el, hanem beleillő legyen a milliőbe és gondoltak arra is, hogy az átépitéasel esetleg megoldható lesz a téli előadások rendezése ii_ hogy a külföldi nagyvárosok* hoz hasonlóan Budapestnek is legyen téli cirkusz a „ A C5.CC pengőre kalkulált építkezés alsó részét tavaly végezték el, az átépítés lefejezése pedig most tart* A Fővárosi Cirkus ügyéve3 és ezzel kapcsolatban a virkas bérlőinek kü­lönböző kérésével a hétfőre összehívott állatkerti felügyelőbizottaág foglal­kozik, ugyanekkor tárgyalják a mutatványos tér egyes parcellái haszonbérleté— nek meghosszabbítását Is f A hétfői délelőtti Ülésen mutatkozik be a felügye­lőt Izett3ágnak Nádler Herbert az állatkert uj igazgatója ÍSO/HOT/DO INGAT JAKFORGALOM., Február 04 0 és március 2 0--a közönt a ma nyilvánosságra hozott hivatalos kimutatás szerint'a főváros területér az alábbi nagyobb ér­tékű ingatlanok adásvétele-történt^ A Városmajor-utcában Abaffy Gyula él­adta 6957 hr számú ingatlanát a Budai Izr 0 Szent egyletnek 84 a 200 pengőért,, a kelenföldi 4730 számú ingatlant Bohnin Alfrédnétól megvette Hirsch László 43,6 CG pengőért,, a 3 I«, Bors—ut •••a ' Bo számú ingatlant Farragu Józseftől Gaár János votte meg IlOoOOC pengőért^ a Bimbé- utca 47, B&ámu ingatlant; Radély Jen önétől Zettcr József vette meg' 92 0 000 pengőéi . s duna­balpartján Hclzmann Henriktől'özv 0 Weisfeld Iáid cooí. <áaár«^..ta me-g a oo 3 oó7 az. Ingatlant 60,000 pengőért j a-pesti 37^305 hr számi ingatlana Klein íz (iá őr­től Peldmann Andor vette meg 113<.50<j pengöor-t, a 5Yo447 hrszámo ingatlant dr 0 Sebestyén Károlynót'*! a Házipiszére lós j r-t vette meg B*}pöQu pengőért , a 33„300 hrsKamu ingatlant Gorő Nándort61 ttr 0 Körös Illés'vetető mug 400*000 pengőért, a S3»2S8 hrszámu ingatlan hár omne gye dr £ 3 z ét ösv'c Mo i*er Zal gmond­nétól Lorn Pál vette meg ISOoOOC pengőért^ Ugyancsak Döm V 1 vette meg Menczer Árpád 3&A9Y9 hrszému ingatlanénak két nagyeoréssét 1 . v oC0 pengőért, a 56«822 hrazamw ingatlant gréf Serényi Istvánnétél ílaTer k.i '-"ásné vette meg BBC.000 pengőért; végül a 28*843 hrazáatu ingát! . Reohnltz Bélától Horváth :Z2^r$x*\~- -sv-.te £b»g 154,00:. jo**-i -<'", r Müd v KIRE K e . 3ZBRZ0I ESTo Dr. 8 t 1 1 i'g y \ Béla a aépszerü dalkölt "•, á l, Husz onegy. huszonkettő^ huszonhárom*J' y "Levél menta kas rárnyába c - t bb,. cimü, közkedvelt dalok szerzője március ll s-én, fél Z órai kezdettel tartja szerzői estjét a Zeneakadémláne Közreműködnek Agyagfalvi Hegyi István 1 kiváló erdé­lyi költő, Budán Margit és Weigand Tlöor, a Stúdió közönségének kedvencei, Cselényi József, Hosszú Zoltán, a Nemzeti Színház művészei, valamint Hosszú Zoltán partnere Ignáth Rí^ffika^ B?:,inmü.vészetl akadémiai növendék, aki ezút­tal mutatkozik be előWir, továbbá Székely Gyula a szerzi es Magyary -Imro zenekai áva" 1 . /Í£0T/B« 7 T J a o m o j'F^nti hir ozivos közlódét ti az ­telettél kÁriba fc« Szerkesztőnógektői p u n a y Ödön a MGT főváros,! rovatvezetőte,- ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom