Magyar Országos Tudósító, 1930. március/1

1930-03-03 [033]

MAGYAR Í-RSZÁGOS TUDÓSÍTÓ. f Kézirat //.0 Tizenötödik kiadás Budapest,1930. március 3. XII, évfolyam, 51.szára. F Ö V Á R 0 S / A Vízmüvek rekonstrukciójának "z Egységes Községi Fártban./ F ú 1 y t a t á s A személyzet létszáma megháromszorozódott ; jóllehet az üzem pedig alig na­gyobbodott. Például műszaki főtanácsosa 1912-ben egy volt a Vizmüveknek, ma pedig hét van. A szénkCltségek kétszeresére emelkedtek. Követelte, hogy a Vízmüvek egész gazdálkodását vegyék vizsgálat alá. Majd azt hangoztatta, h«gy először az üzemi kiadás okat kell esökkenteni és azután lehet wsak be­szelni a költségek előteremtésének mineműségéről. A vízdíjak emelésére gon­dolni sem lehet. Követelte, hegy a viz tisztitásához szükséges intézkedése­ket haladéktalanul foganatosítsák. Az ügyosztály előterjesztése ezzel a kér ­déssel nem foglalkozik kielégítő módon. Kérdés;- az is, hoflfy a főváros hogyan fogja a Vízmüvektől kapott feleslegeket visszatéríteni. Ezt az összeget és a megtakarításokból vágható pénzt lehet ma$d az üzemek rekonstrukciójára fordítani. Meg kell állapítani ebből a két tételből mekkora összeg várható. - Amig a vizsgál- ; mindezt nem tisztázza, es országos tekintélyek véleménye el nem hangzott,addig nem lehet dönteni. Vonja vissza az ügyosz­tály a javaslatot és ugy a beruházás, mint a viztisztitás tekintetében hall­gassa meg előbb a szakértőket, azután készítsen uj javaslatot. D or n e r Gyula miniszteri tanácsos volt a következő felszólaló, aki a földmüvelésügyi minisztérium műszaki osztályának vezetője és fiatal mérnök korában maga is a székesfővárosi Vízmüveknél szolgált. Porner Gyula azt a véleményét hangoztatta, hogy az előterjesztés tulmagasan állapítja meg a szükséges kiadásokat. Azónkivül nem is kell mindent egyszerre megépí­teni, vannak olyan dolgok, amelyekre egyelőre nem is lehet szükség. így pél­dául a budai uj vizmü és a káposztásmegyeri telep összeköttetése van tervez­ve az uj Hungária körúti hidon át. Egyelőre még a hid messze van, tehát mellőzhető az erre szánt másfélmillió is. Az uj vizmü parti gépházának meg­építését és berendezését sem kell egyszerre elvégezni ugy, hogy mintegy nyolcszázezer penget itt is nélkülözni lehet, A lakóházak építésére szánt kétszázötvenezer pengőnél is várható circa egyszázezer pemgős megtakarítás, valószínűleg el lehet tolni az uj telep és* a Krisztina közötti uj főcső el­készítését, ugy, hogy végeredményben tizenhárom és félmillió pengő az az összeg, amire momentán nincsen szükség. Ilyenformán harminchat mullió helyett husüuntoágom és félmillió pengő kell csak a rekonstrukció elkezdéséhez és ezen felül nyugodt lelkiismerete szerint a kivitelnél is legalább tiz százalékot meg lehet takarítani, esetleg még többet is. Kerekszámban húszmillió pengőre értékeli azt a munkát,amit azonnal el kell végezni. Ebből az uj budai vizmü csőkutjainak egyharmada épülne meg, az uj alagutak, az uj ikercsatorna és az összes egyéb biztonsági berendezéséke A húszmillió pengőt nyólo és félszázalékos annuitással számítva egymillióhétszázezer pengő az,amire évente szükség lenne. Az 192fi. évi zár­számadás adatai szerint kilenc és $élmllló pengő vizdij folyt be, ami ötven­öt millió köbméter fizetett vízmennyiségnek felel meg. A beruházás amorti­zációját csak a ma meglevő víztermelésre lehet bazirozni, később az uj budai vizmü első időben kilencmillió köbméteres produkciójával a fizetett viz ­mennyiség hatvanhétmillió köbméter lesz, végeredményben pedig nyclcvanötmil­lió köbmétert lehet majd vízdíjjal megterhelnie Végeredményben tehát húsz­millió pengő okvetlen kell a rekonstrukrichoz, ennek fedezésére pedig elég­ségesnek tartja az egységár háromfilléres felemelését. Az előrehaladott idő miatt Kozma Jenő az értekezletet berekesz­tette és a vita folytatását jövő hetf*3 délutánjára halasztotta. /Mór/D. HÍREK. -7-* KERESZTEHYSZOOIALISTA MUNKASOK DISZGYÚLESE A KORMÁNYZÓ JUBILEUMA ALKAL­MÁBÓL. A Keresztényszocialista Egyesületek Országos Szövetségébe tömörült szakszervezetek Hcrthy Miklós kormányzó tizéves jubileumi ünnepe alkalmából Szabó József v. nemzetgyűlési képviselő elmöklete naB&lett a szövetség Rákóczi ut IC sz.alatti helyiségébem vasárnap délelőtt dlszgyülést tartottak, amelyen a keresztényszocialista munkásság hódolatát rótták le a jubiláló kormányzó iránt.A munkásság feliratát,amelyét az egybegyűltek egyhangú lelke­1 sedóssel tettek magukévá. M ; v i k Zsigmond főtitkár terjesztette elő. JO /MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom