Magyar Országos Tudósító, 1930. március/1

1930-03-11 [033]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDOSITí r, törvényszéki kiadás. Budapest, J.ü3e , március 12 " IZGALMAS BOTRÁNY A TEMPLOM ELŐTT." A Mai Nap 192Q, decemberében Saxxá "Izgalmas botrány a templom előtt" sím alatt be3záraclt arról, hogy Jobbágyi községben Marton Józsefné, a tanitó felesége inzultálta Pálinkás Antal esperes-plébánost. A templom előtt meg­támadta: Nem volt elég a férjem becsülete, még az én becsületem is kell? ­kiáltott rá a plébánosra, majd a kabátja al A l egy kutyakortácsot vett elő s a plébánost ütlegelni kezdte, A papot a hívek mentették ki kellemetlen hely­zetéből. A cikk megjelenése után a plébános helyreigazító nyilatkozatot juttatott el a Mai Naphc z, amely többek között a következőket tartalmazta: Marton Józsefné, egy Itteni, állásáról lemondott tanitó felesé­ge november 11-én ravasz ürügy alatt kihivatott a templomból és tényleg in. zultált, de szerencsére ez csak a legazemberezésig sikerüli;' neki, amiért a bíróságnál felelni fog, A kutyakorbáocsal való ütlegelés azonban nem tör­tént meg, mert híveim segítségével ártalmatlanná tettem a dühöngő asszonyt, aki még a földönfetrengtében is a becsületsértő kifejezések özönét zúdítot­ta rém, Igy történt az eset, amelyet a lapban való közléssel országos bot­ránnyá akart felfúj ni, hogy nekem árthasson, T)e ez sem sikerült neki,mert ha az egész környék valakinek a viselt dolgairól beszél, az nem én vagyok, akire legfeljebb ~-sak ráfoghatnak valamit, hanem ez az asszony, aki való­színűleg oka volt annak is, hogy férje ellen a Btk, 23.3. §-ában foglalt és a 235. §, alapján hivatalból üldözendő cselekményért indítson eljárást a királyi ügyészség, A helyreigazító nyilatkozat tartalma miatt Marton Józsefné Vécsei Gyula dr, ügyvéd utján sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége ci is­mén pert indított Fjtók Fáiinkás Antal plébános ellen,akit ma vont felelős­ségre a büntetŐtörtrényszék Schadl-tanácsa, A helyreigazit* nyilatkozatot nem a Mai Nap szerkesztőségébe küldtem be, « védekezett a plébános, hanem a hat'.Iikus népszövetség jogvédő irodájába. A nép szövetség ügyésze arr^l értesített, hogy a nyilatkozatból egy mondatét töröltek a legnagyobb csodálkozásomra az inkriminált résm mégis megjelent a Mai Napban. Burányi János dr. ügyvédjelölt arroy tett tanúvaliomáat, hogy a mikor a plébános helyreigazító nyilatkozata beérkezett a katolikus nép­szövetség jogvédő irodájába, ő a nyilatkozatot elolvasta s abból az utolsó mondatot törölte. A Mai Nap szerkesztőségÁbe egy levél kíséretében küldte el a nyilatkozatot. A levélben azt irta,hogy a nyilatkozatot javítással, illetve anélkül közöljék le, A nyilatkozat mégis egész terjedelmében megje­lent. Körösi Béla hirlapiró vallomása során kijelentette,hogy "javi tássál, illetve anélkül" megjegyzést ugy értelmezte, hogy a katolikus népszövetség jogvédő irodája a szerkosztőség tetszésére bizza,hogy a nyi­latkozatot egész terjedelmében lekc'zli-e vagy som. A porbeszédek elhangzása után a törvényszék Pálinkás Antal plébánost az ellene emelt vád alól felmentette azzal az indokc lássál,k.\gv nem tekinthető szerzőnek. A feoagénvád lő képviselője a felmentő ítélet ellen felébbe zést Jelentett be, -MOT/' Sz. • KÉNYS ZEREGYF! ZSE GEK. A budapesti királyi törvény szék megindította a kényezeregy ozségi eljárást: - Berger Rajos /"Úllői-ut 3./ be nem jegyzett kereskedő ellen" Va­gyonfelügyelő Flank Ernő dr. ügyvéd ; - Falud! és Síűbi Elek textilkereskedelml r,t, /Wekerle 3ándor~u,8,/ bejegyzett cég ellen, Vagyonfelügyelő vitéz árvátfalvi Nagy István dr. ügy­véd ; - Véli Albert /Pannónia-Utea 10./ pékmester 'Fióküzlet: Katona Jó­zsef-utca 25./ ellen. Vagyonfelügyelő Polyák f*éla dr,' ügyvéd; - Sándor M. /Kamme ruiayer károly-utca 1. cég és ennek tagjai özvegr Séndor Mór Ferencné, Sándor Erzsébet és Sándor Sdit budapesti lakosok ellen. Vagyonfelügyelő Polyák Róla tr, ügyvéd; - a követelések bejelentése Berger Lajos ügyében március -o-ig. a másik három ügyben március 31-ig az 3HE köz­pontjánál , - Mende és társa bon; agy kereskedő cég /Állomés-ut-a 0,/ , cégbirtc­kos Bunzlau József kéuygseregre S3égi ücyében a törvényszék Jóváhagyta a let rejött magánegyességet as eljárást befejezetté nyilvánította"és a vagyon- • felügyelő diját ós kiadását 421 pengőben állapította meg. YTT '

Next

/
Oldalképek
Tartalom