Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1

1930-02-04 [031]

MAGYAR CE SZAGOS TUDÓSÍTÓ K é z i r a t. f Huszonegyedik kiadás Budapest" 1950február 4. jj ' XI1 ' évfolyam 28 * szám « AZ EGYSÉGESPARTI KISGAZDAKEPVISÍÍL&K ERTEKEZLETE. Az Egységespárt kisgazda képviselőtagjai ma délután M a y e r János flöldmüvelés^gyi miniszter elnökletével értekezletet tartottak, amelyen meg­vitatták a politikai helyzetet, a kisgazdakiv ánalmakat, a mezőgazdasági munka­nélküliség kérdését, a közraktárak, gabonaértékesítés, zöldhitel, és tejter­melés problémáit és az utóbbi időben észlelhető kisgazdamczgolódásokat. Több felszólalás után a következő javaslatot fogadták el : Az Egységespárt kis gazda ke oportfta változatlanul az ismert nagyatádi ­kis azdaprogramm alapján áll, annak frlc^zatos megvalósitását az Egységespárt kebelén belül látja biztositva- A párton belül a kisgazdacscport mindent el­követ, hogy méltóképpen képviselje azokat a kívánságokat, amelyek a falu ré­széről elhangzanak, lappén ezért helytelenít minden oly kisgazdamozgalmat,amely a földművelő magyarnóp súlyos helyzetét kihasználva, szinleg a nagyatádi-kis-* gazdaprogrammot hangoztatva külön célok és eszközök mellett a szélső radiká­lis pr<sgrammpontok körül csoportosul és a kxS gazdatársadalom egységét és egyei értését akarja megbontani. Elhatározza, hogy az Egységespárt kebelén belül vármegyénként, vagy a szükséghez képest választókerületenként a nagyatádi­programm alapján gyüllsek tafctása által a kisgazdapártot megszervezi és e óéiból országos mozgalmat indít. Kimdndja továbbá, hogy az ország súlyos hely­zetében a fokozott takarékosságot szükségesnek tartja és ismételten kéri a kormányt, hogy a költségvetésből minden fényűzési és kényelmi kiadást töröl­jön, kivéve azokat a tételeket, amelyek a jobb és többtermelés céljából állít­tat ,ak be. Kivánja, hogy a nem feltetlenül szükséges intézményeket fokozato­san szüntessék meg és ennek keresztülvitele céljából öttagú takarékossági bi­zottságot küldöttek ki. Végül elhatározták, hogy felkérik a pénzügyminisztert, hogy a rögzí­tett adók felmondásának határidejét >\ . február h° 2R-áig he; szabbitsa meg. Az értekezlet köszönettel emlékezett meg gróf Bethlen István miniszterelnöknek Hágában az ország érdekében kifejtett nagy munkájáról, öt változatlan bizalmáról biztosította. Az értekezlet, amelyen : dr. Szabó Sándor országgyűlési képviselő, Jánossy Gábor, farkasfa±vi Farkas Géza, Meskó Zoltán, Sztankovits János, Csizmadia András, Mftszti István, Patacsy Dénes, dr. Ehn Kálmán, Krisztián Imre, dr. Gálffy Dénes, dr. Rubinek István, Szijj Bálint, felsőházi tagok, tamási Nagy János, dr. Vasadi-palogh György képviselő, dr. Berky Gyula, dr. Gaál Mihály, Udvardy János, Péntek pál, dr. Neubauer Ferenc, Osontcs Imre, Néppel Gyula, dr^Váry Albert, Greskovics József, dr. Schandl Károly, Klein Mital, Kuna P. András, Jókai-Ihász Miílés, Gaál Endre. Vértes Vilmos István, sokoropátkai Szabó István, Simon András képviselők vettek részt, M a y e r * János földművelésügyi miniszternek a felszólalásokra adott válasza és meg ­nyugtató felvilágosításai után negyedtiz órakor ért véget. /MCT/MIN./B. FŐVÁROS . / A Keresztény Községi Párt értekezlete. Folyt atá.s / W o 1 ff Károly kijelentette, még azt is, hogy a HJÍV.-ügyben sem fog semmi a párt akarata ellenére történni. Szabó József ezután bérjavitást követelt az üzemi alkalmazottak részére, végül pedig V i c z i á n x stván mutatott rá arra, hogy a mammut­fizetések ódiumát nem lehet a pártra hárítani, mert hiszen Folkusházy szer­ződését is BedÖ Mór , Vázsonyi Jenő és P]_atthy György közösen szerkesztették, és a szerződést a Peszkárt szocialista tagjai is egyhangúan megszavazták. Ezzel a pártértekezlet véget ért. /MOT/N. f/1 ~ * I

Next

/
Oldalképek
Tartalom