Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1

1930-02-14 [031]

Budapest, 1930. flahnuár 14. XII. évf olyom 37.szám. FŐVÁROS /A PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG ÜLÉSE. Folytatás.5./ Körülbelül tiz percig tartott ez a tanácskozás, az elnöklő alpolgármester ujb^l megnyitotta az ülést és B e e s e y Antalnak adta meg a szót.Becsey tekintettel arra, hogy a pénzügyi tanácsnoknak főleg arra irányultak az aggodalmai, hogy egy vállalkozó hitelezését vennék igénybe az ajánlat el­fogadása esetén, - aképpen formulázta előbbi javaslatét, hogy a hitelezés kikapcsolásával csak a G-arai-teri piacra szoritkczzanak az építkezéssel és a rendelkezésre álló pénzösszeg keretein belül. Az ajánlattevő céggel a legrövidebb ioön belül folytasson a tanács tárgyalásokat azirányban,haj­landóe ilyen körülmények között is az épitkezést végrehajtani, garantálja­e a legolcsóbb egységárakat ós azt, hogy sercminéven nevezendő utólagos követeléssel nem áll elő és vállalja az építkezés *• minden kockáza­tát. Végül állapítsa meg a tanács, hogy mely határidőre kell az elelmi­szervásárnak készen lenni és hegy a szóbanforgó 40^-on felül az ipari mun­kák fennmaradó 60^-át a főváros adja ki nyilvános versenytárgyalás utján az iparosoknak. Ami a folytatólagos épitkezést illeti, arra vonatkozón a tanács ugyancsak rövidesen és kellő időben tegyen propociciót. W o 1 f f Károly újból felszólalt ezután. Becsey előadása még inkább megerósitette, hogy fenntartsa előbbi álláspontját és ragaszkod­jon az egész vonalon a nyilvános versenytárgyaláshoz. Amig a szóbanforgó vállalkozóval ajánlatára nézve tárgyalásikat folytatnak, az alatt megtör­ténhet annak rendje és n ö dja szerint a nyilvános versenytárgyalás.A ver­senytárgyalást a lehető legrövidebb határrdöre irják ki.Nem hajlandó két eéget monppoliummal felruházni és nem akceptál ez érdekben semmiféle argu­mentumot . Itt a szocialistáktól többen megjegyzést tesznek Wolff károly felé ós azt mondják, hogy előzőleg maga is más állásponton volt az ajánlat­tal szemben. Mire Wolff Károly hangsúlyozva azt feleli, hegy éppen ez az álláspont bizonyit amellett, hogy nem makacsság vezeti, hanem az argumentum mok álláspontját foglalja el. Ha más^gl^ményen volt is, megváltoztatta felfogását, mert mérlegelte azotcat aVfcoruIményeket, amelyek álláspontjának formulázására indították. Ragaszkodik a nyilvános versenytárgyalás kiirásá­hoz, álláspontjának érvényt fog szerezni a közgyűlésen is, ha kell és fel­lebbezés utján is. Bee s e y Antal kért most ismét szót. Tévedés az az állí­tás, mintha a versenytárgyalást rövid idő alatt le lehetne bonyolítani és az építkezést hamarosan el lehetne kezdeni. Nincsenek más tervek, csak azok, amiket az ajánlattevő vállalkozó a saját rizikójára készíttetett. Ezek a tervek a válalkoző tulajdonát képezik. W o lff Károly közbeszól: Ha verseny­képes a vállalkozó, akkor pályázzon. B e e s e y azzal folytatja, hogy a tervek elkészítése, a versenytárgyalás kiirása, lebonyolítása, a munkák vál­lalatba adása legalább 5—6 hónapot flesz igénybe, ugy, hogy ezen utak betar­tássá mellett ebben az évben a piacépítésből komoly munkaalkalom nem lesz. Majd *. emelkedett hangon kijelentette, hogy fölébe emelkedik ebben az egyben minden álláspontnak és szembeszáll mindennemű gyanús itassál is. Egyetlen döntő körülmény lehet ebben a kérdésben: munkát kell adni mielőbb. Ez a fontos és nem a papirfoma. A munkaalkalom elmara­dásával szemben semmivel sem kárpótol bennünket az a tény, hegy vakon ragasz­kodunk a kőszállítási szabályrendelethez. Ismerem az iparosság hangulatát, napról-napra érintkezem velük, ipartestületi elnök vagyek, tudom, a lefojtott nyugtalanságot, ezekkel szemben formákhoz ragaszkodni ma kiesinyesség,Munkát kell adni mielőbb, ez a döntő argumentum. Wolff Károly tiltakozik azon beállítás ellen, mintha ő /\ akadályozni akarná a közmunkák kiadását. Ellenkezőleg, az egész iparnak akar / \ módot adni az érvényesülésre két vállalkozóval szemben. Tiltakozik az ellen, hogy ugy állítsák be, mintha nem akarna munkát es kenyeret adni„Kérdi, mi a y jobb megoldás, ha azt mondja, hogy mindenki pályázzon, mintha két céggel á akarja elvégeztetni az épitkezést. E helyről igenis ez alkalommal is meg­sürgeti & többi közmunkák kiadását is. Amint csak lehet, azonnal adják ki. Meggyőződése, hegy jóakarattal ugyanannyi ido alatt meg lehet a kérdést oldani az általa mondott legális formák között is, mint amennyi idő alatt /folytatása következik/

Next

/
Oldalképek
Tartalom